Nepomuki Szent János


Nepomuki Szent János szobra éppúgy szerves része a dunai tájnak, mint a szigetek, a parti csárda, az ártéri ligeterdő, az éppen mostanában virágzó sárga mocsári nőszirom, valamint a római őrtorony. Közös öröksége a dunai népeknek, szerves része a Duna-menti hagyománynak.

Május 16-án van az emléknapja. Szerte az országban sokfelé tartanak ünnepséget emlékezetére, például Vácott (innen származik a két fénykép), Mohácson vagy a tiszaparti Nagykörűn. Baja városában is régi szokás a dunai "Jánoska eresztés".

Így szól Nepomuki Szent János életútja röviden A szentek életéből:

"A legenda elmondja, hogy Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. Jogi tanulmányainak befejezése után -- annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott - - gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. Halálának éve 1383. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el."

Nepomuki Szent János a gyónási titok vértanúja, Csehország védőszentje. Különös tisztelettel övezik őt a vízi emberek; a halászok, hajósok, vízimolnárok, bányászok, sóbányászok és ő óvja a fuldoklókat is. Ugyancsak védőszentjükként tekintenek rá a bánsági katolikusok.

Szobrait jellemzően a barokk korban faragták, elsősorban kőből. Egy püspököt ábrázolnak, amint ujját a szájára illeszti, vagy karjaiban egy feszületet tart. Legtöbbször vízparton, révátkeléseknél, kisebb hidak mellett találkozhatunk vele.

Elhatároztam, hogy az erős dunai kötődés miatt egy oldalt szentelek Nepomuki Jánosnak itt a blogon. Kíváncsi vagyok, hogy szerte a világban mennyi szobra van és ezek földrajzilag mennyire követik a Duna medencéjének rajzolatát.


 ---xxx---

Aknasugatag, Románia, sóbányagödröknél kis kápolna



Alsólendva, Szlovénia



Fényképezte: Benkő Csilla

Alsószemeréd, temető - Dolné Semerovce, Szlovákia

A kőből faragott, majdnem életnagyságú szobrot 1852-ben állíttatta a falu pap szülötte, Pribely Ferenc. A szobor Szent Jánost fekete reverendában, fehér karingben ábrázolja. Jobb kezében – újabb keletű – nagy méretű kereszt, baljában papi birétumát fogja. A kereszt eredetileg a faluban a mai buszmegálló közelében, Ficsúrék háza előtt állott. 1910-ben még egy kovácsolt vas kerítéssel is körbevették. Ma a szobor a temetőben áll. Felirata szerint: „Anno 1909. Renov. 1997.” – de az első dátum nem az állítás, hanem valószínűleg egy korábbi felújítás idejét jelzi.


(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Bajót, Bajóti-patak hídján Bottyán János utca, Milleneumi emlékmű


(Fényképezte: Édl Vince)

Bakabánya (Pukanec)


Fényképezte: Kovács Krisztián

Bakonybél, templom előtti tér


A képet Vida-Szabó Emese készítette.

Balatonalmádi



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Balatonkenese, Táncsics Mihány-Bakó József utca kereszteződése


Fényképezte: Kákai Emese

Bár, Szabadság út


Fényépezte: Kovács Csaba

Bát (Bátovce, SK)


Fényképezte: Kovács Krisztián

Báta, Fő utca, dunai holtágon átívelő híd mellett


kép: Szombathelyi Gergely, shgemenc.blogspot.com

Berekalja (Podlužany, SK)


Fényképezte: Kovács Krisztián
Berhida, Kossuth Lajos utca



Berkenye



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Bernecebaráti, Széchenyi u.


Fényképezte: Gallé Gábor

Boldogasszony (Frauenkirchen) ,Kirchenplatz, Ausztria 47.835638, 16.928103

Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Bonyhád, Nepomuki Szent János híd, Zrínyi Miklós utca Völgységi patakot keresztező hidacskáján áll. Helye: 46.2970429 N 18.5360038 E



Fényképezte: Jaksits Ilona

Bős (Gabčíkovo), Dunajská ulica, Szlovákia (47.892026, 17.575631)



Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Budajenő



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Budakeszi



(Fényképezte: Kovács Krisztián)
Budaörs



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Budapest I. ker Bécsi kapu tér 6.



Budapest II. ker, Úri utca 58.


Kovács Péter felvétele

Budapest II. ker Pesthidegkút Templom utca.


Kovács Péter felvétele

Budapest II. ker. Bimbó út - Keleti Károly út sarka


régi képen (forrás: fortepan.hu)



Budapest II. ker. Szent János kórház, főépület



Budapest III. kerület Óbudai út 2.


Budapest VIII. ker



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Budapest - Nagytétény, kastélykert



Budapest - Budafok Hossszúhegyi tér


Budapest, Víziváros Corvin tér


Budapest, Krisztinaváros Horváth Mihály kert (1993-as reprint)




Csátalja, római katolikus templom kertje



Csatár, Béke utca, nem messze a román kori templomtól



 (kép: Kámán Tibor)

Csömör


(fényképezte: Kovács Krisztián)

Csütörtökhely (Spišský Štvrtok, SK) Szent László templom



Dalmad (Domadice, SK)


(fényképezte: Kovács Krisztián)


Dávod,



Diósd, Kossuth Lajos utca


Fényképezte: Édl Vince

Dombóvár-Szőlőhegy


Fényképezte: Édl Vince

Dömös



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Drégelypalánk



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Dunabogdány



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Dunaharaszti, Fő út 67. Szent István király templom kertjében




1716-ban készült barokk stílusban Haraszti akkori földesurai, a Laffertek megrendelésére. Országosan védett műemlék, tavaly sikerült nem kevés pénzért restauráltatni, szerintem elég jól sikerült. A Fő úton lévő Szent István plébániatemplom kertjében található, környezetét is az elmúlt két évben újították föl, így mára méltó lett a szoborhoz. Érdemes megnézni, tényleg nagyon szép. (Kép és információ: Borosjenői Kálmán)

Dunakiliti, Rajkai út (47.968067, 17.285665)


Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Dunaszekcső


Fénykép: Farkas Judit Zsuzsanna

Dunaszemtbenedek, Katolikus templom


Fényképezte: Kákai Emese

Egeg (Hokovce, SK)


(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Eger, Eger Kossuth Lajos utca-Eszperantó sétánynál az Eger patak mellett


 Fényképezte: Bérces Ádám

Eger, Klapka György utca 8.


Fényképezte: Kákai Emese

Eger, Eger patak felett


Fényképezte: Kákai Emese

Ercsi, Katolikus templom kertje


Ercsi, Bosnyák Szent János Mártírok útja, magánház kertjében a Nagyhíd közelében. Eredetileg a hídon állt.



Érd-Ófalu, Szent Mihály templom kertjében


Fotó: Édl Vince


Eszék (Osijek), Kapucinska ulica, Horvátország (45.561173, 18.67791)


Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Eszék, Szent Mihály templom



Fényképezte: Édl Vince

Esztergom, Kis Duna sétány, Erzsébet híd


Esztergom, Pór Antal tér, az Örgetemplom kőkerítésében


Kép: Villy



Esztergom, Szentgyörgymező, 48-as tér


Szobor talapzatán a felirat: MINDENHATO ISTENNEK NAGYOBB DICSŐSÉGÉRE ÉS NEPOMUKI SZENT JÁNOS...lekopott rész, majd alább olvashatatlan felirat és évszám.

Etyek, Magyar-kút, Alcsúti út


Fadd, Mátyás király u. 22. Készült: 1894


Fényképezte: Schell Gergely

Farnad, Szlovákia


fényképezte: Édl Vince

Felsőtúr (Horné Turovce, SK)


(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Fertőrákos - Rákos patak partján a malomnál




Fertőrákos - r. kat. templom déli oldalán



Fertőszéleskút (Breitenbrunn), Seestraße, Ausztria (47.935674, 16.741867)


Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Garamkelecsény (Hronské Kľačany, SK)


(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Garamszőlős (Rybník, SK)


(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Garamújfalu (Nová Dedina, SK)





(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Gyerk, Hrkovce, Szlovákia



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Győr-Révfalu, Kossuth híd


Fényépezte: Édl Vince

Hatvan, a 3-as főút Zagyván átívelő hídján az óhatvani hídfőnél. Avatására és szentelésére 2012. augusztus 27-én került sor.


Hegyesd,


Fényképezte: Édl Vince

Hercegszántó, Római katolikus templom kerítésében. Kossuth utca 18.


Hidegség



Hont



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Léva-Hontkiskér (Levice časť Malý Kiar, SK)


(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Léva-Hontvarsány (Levice časť Kalinčiakovo, SK)


(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Ipolydamásd, Fő út, temetővel szemben


Ipolyság, Šahy, Szlovákia



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Ipolyság - Pereszlény, Šahy časť Preseľany nad Ipľom, Szlovákia



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Ipolytölgyes



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Ipolyvisk, Vyškovce nad Ipľom



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Jákfa - Rábakövesd



Kaposvár



Kapuvár, Fő tér



Fénykép: Ast Hajnalka, Kálmánfi László

Kecskemét, Katona József tér, Szentháromság szobor


Kovács Péter felvétele

Kemence



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Kerepes



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Keszthely




(kép: Kámán Tibor)

Kicsind, Malá nad Hronom, Szlovákia



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Kismaros, Dózsa György utca - Kossuth út kereszteződése


Kismarton, Esterházy kastély


Fényképezte: Kugler András

Kisoroszi, Fő tér



Kistarcsa



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Komárom, Szlovákia, Duna Menti Múzeum



A szobor egy ismeretlen középeurópai művésztől származik a 18. századból (Kép: Deminger Csilla)

Komárom-Koppánymonostor


Kőhídgyarmat, Kamenný Most, Szlovákia


(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Kőszeg, Meskó utca (47.397487, 16.540382)




Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Kőszeg, Városház utca


Kőszeg, Fő tér, Szentháromság szobor


Kőszeg



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Kőszegszerdahely, Kossuth utca (47.340261, 16.514708)


Fényképezte: Vida-Szabó Emese




(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Lébény, Hunyadi utca 1.


Fényépezte: Édl Vince

Léva, Szlovákia


Fényépezte: Édl Vince




(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Lontó, Lontov, Szlovákia



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Lőcse, Máriahegy (Levoča, SK)



Martonvásár, Emlékezés tere, Brunszvik kastély kertje


Fényépezte: Édl Vince

Mecseknádasd, Strasskapelle, 6-os főút mellett a falu határában


Fotó: Schell Gergely

Mihályfa, Kossuth utca 61. Katolikus templomtól délre


Fotó: Kálmánfiné Ast Hajnalka

Miskloc-Diósgyőr, Katolikus templom kertjében


Fénykép: Édl Vince

Miskolc, Felsőhámor


Fénykép: Édl Vince

Mohács, Szent János tér, a révnél


Monor



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Mór,



Fényépezte: Édl Vince

Mosonmagayróvár, Fő utca

 
Kovács Péter felvétele

Mosonmagyaróvár, Deák Ferenc tér



Mosonmagyaróvár, Szent Gotthárd templom


Mosonmagyaróvár, Hanság Múzeum


Muzsla és Párkány között (Szlovákia, 63-as főút és Köblösská út kereszteződésénél) 47.790927, 18.640053


Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Nagygyőröd (Veľký Ďur, SK)


Fényképezte: Kovács Krisztián

Nagygyőröd (Veľký Ďur, SK)


Fényképezte: Kovács Krisztián

Nagymaros, Béla király sétány


Nagyoroszi



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Nagysalló, Szlovákia


Fényépezte: Édl Vince

Nemeskér


Fotó: Vessző Katalin

Nézsa - Sinkér-patak


Fotó: Vida-Szabó Emese

Nógrád



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Örvényes, Pécsey-patak hídja



Padár, Zala megye, Kossuth utca egyik kertjében


Kép: Kámán Tibor

Paks, Szent István tér 7.


Fénykép: Schell Gergely. Jelenleg a bazársor szobrait restaurálják, ezért nem láthatóak.
http://paksihirnok.hu/2012/11/14/megujulnak-a-bazarsori-szobrok/
Itt egyébként több szent szobra is látható volt egymás mellett: Szent Flórián, Szend Vendel és a megfeszített Jézus.

Palást


Fényképezte: Kovács Krisztián

Pannonhalma


A főbejárattól mintegy ötven méterre jobbra, az apátság falában.

Pápa, Szent István út, Esterházy kastélykert


http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1pai_Nepomuki_Szent_J%C3%A1nos-szobor

Fotó: Édl Vince

Parajd, Sóbánya


Kép: theseus

Párkány, Stúrovo, Szlovákia



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Pécs, Kálvária utca 18. Ház kőfülkéjében


Pereszteg



Perkupa


Fényképezte: Zsuzsi

Piliscsaba



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Pilismarót



(Fényképezte: Kovács Krisztián)

Podolin (Podolínec, SK) Déli várfal tövében kápolnában



Pozsony


Putnok, Serényi-kastély kerítése


Fényképezte: Zsuzsi

Rábapaty, Alsópatyi és Zrínyi u. sarkán. 1888



Rácalmás, Szent János tér. Sóskúti mészkőből készült szobor Matkó Borbála emeltette.



Ráckeve Szent János tér


Rárósmulyad, Szlovákia, Ipoly híd


Fényképezte: Zsuzsi

Sarud, Üdülő sor



Fényképezte: Kemsei Zoltán

Sáregres, Rétimajori halastavaknál



Fényképezte: Katona Zoltán

Sárvár, várkerület



Fényképezte: Zsuzsi

Sátoraljaújhely, Kazinczy Múzeum kertjében



Fényképezte: Édl Vince

Sátoraljaújhely, Városliget patak hídjánál



Fényképezte: Édl Vince

Setétkút (Jesenské, SK)


Fényképezte: Kovács Krisztián

Serényfalva


Fényképezte: Zsuzsi

Simontornya, Petőfi út


Fényképezte: Édl Vince

Solymár, Mátyás király utca 62.

 
Kovács Péter felvétele

Sopron, Hátsókapu utca 3. Várkerület sarok.


Kovács Péter felvétele

Sopron, Várfal sétány.


Kovács Péter felvétele

Sopron, Nepomuki Szent János Kápolna



Fénykép: Ast Hajnalka, Kálmánfi László

Sopron, Kazinczy tér


Fénykép: Ast Hajnalka, Kálmánfi László

Sopronbánfalva, pálos lépcső


Fénykép: Ast Hajnalka, Kálmánfi László

Sóskút, Fő út Kisboldogasszony templommal szemben


Fénykép: Édl Vince

Sülysáp (Tápiósáp) Dózs György út 3/a


Fénykép: Szabó Pál

Sülysáp (Tápiósáp) Dózsa György út 149.


Sülysáp, Sápi templom előtt, Templom utca 20.


Fénykép: Takács Zoltán

Szabadbattyán Csikvár tér 5.


Fénykép: Édl Vince

Szalatnya (Slatina, SK)


Fénykép: Kovács Krisztián

Szalka, Szlovákia, az Ipoly és Letkés felé vezető út bal oldalán kápolna



Fénykép: Édl Vince

Szeged Szentmihálytelek külterület, Maty-ér mellett

A Maty-ér hídján elhelyezett kőszobor. Ezen a hídon vezetett át a Szeged városát, Röszkén át, Szabadkával összekötő, régi, ún. kisszabadkai út. A szentmihályteleki plébánián őrzött Historia domus szerint a Maty hídja a 18. század végén már téglából volt megépítve, és építésekor kerülhetett rá Nepomuki Szent János szobra. A gazdagon redőzött ruha és a finoman kidolgozott csipkegallér arról tanúskodik, hogy alkotója fölkészült, kiváló kőfaragómester volt. A késő barokk ízlés mellett rokokó hatást is mutat




Fénykép innen

Székesfehérvár Liszt Ferenc utca 2.


Fénykép: Édl Vince

Szendehely



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Szentendre Bartók Béla utca - Temető utca



Szentendrei Skanzen

A mellette lévő tábla szerint ez egy másolat. Az eredetije a 18. század végén készült mészkő szobor, és anno Csepregen állt. Az eredeti szobor most a Skanzen látványraktárában van.


Fényképezte: Takács Zoltán

Szepeshely (Spišská Kapitula, SK)



Szete, Kubánovo, Szlovákia



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Szigetcsép


Fényképezte: Nagy Attila

Szigetmonostor Fő utca


Szigetújfalu, Szent Lénárd templom kertjében, Béke utca - Templom utca sarkán



Szob,


A Szobon felállított második legrégebbi szobor, Nepomuki Szent János szobra, a talapzatán az 1758-as évszám szerepel. A szobor elhelyezése minden korban fontos helyet jelentett, itt a Márianosztra felé menő út (ma Szent László u.- Tompa u.) mellé került, szembe a Dunához vezető úttal, ahol régen a szobi rév működött. A mészkőből készült szobrot eredetileg színesre festették, napjainkra azonban erősen megkopott már az időjárás viszontagságainak következtében. Történetéről a legelső írott adat az 1813-as Canonica Visitationban szerepel:   a kőből való Nepomuki Szent János szobrot, amely "érintetlen és sértetlen" Huszák János szobi lakos állíttatta 1758-ban. A szobrot 1914-ben újították fel.

Fénykép: Édl Vince

Tabajd, a főút hídja mellett



Fényképezte: Katona Zoltán

Tápiógyörgye



fényképezte: Kovács Krisztián

Tapolca


fényképezte: Édl Vince

Tardos, Templom tér



Fénykép: Édl Vince

Tarnaméra, Kis-Tarna felett átívelő hídon. Boconádi út.


Fényképezte: Schell Gergely

Tárnok-ófalu, Gróf Illésházy János állította 1760 körül.


Fényképezte: Édl Vince

Tát, 10-es út Fő út találkozása a temetőnél



Tata és Tóváros határán, az Által-ér hídján Váralja utca



Készítette: Schweiger Antal 1770.

Tinnye



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Tokaj, Kossuth téri templom mögött. Eredetileg a hídnál állt. Jesper Lőrinc készítette 1802-ben.


Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Tolmács



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Tolna, Festetich utca 1.



fényképezte: Schell Gergely

Törökbálint, Munkácsy Mihály utca.

Nepomuki Szent János, restaurálva A Zeiss - Führinger család házának előkertjében áll.


Fényépezte: Édl Vince

Vác, kompkikötő


A szobor talapzatán álló felirat:

E szobor 125 évig
Állott a városház térről
A Dunához vezetett mély út
Fölötti hídon, melyet nagyemlékű
Gróf
MIGAZZI KRISTÓF
Bíboros
1764-ben építtetett s 1889-ben az új
Lejáró és védfal
Építésekor lebontották
Isten dicsőségére
És a hívek kegyeletére
Újból felállíttatta
Vácz város közönsége 1890,
Könyörögj érettünk!

Vác város önkormányzata megbízásából

Helyreállította Horváth Tibor restaurátor

1998.


Vác, Piarista templom előtti Szentháromság szobron



Nepomuki tiszteletének és szobrainak elterjedése nagy mértékben Althann Mihály váci püspöknek köszönhető, aki maga is részt vett a szenté avatási eljárásban, s így személyes "érintettség" révén kötelességének érezte a kultusz terjesztését. Vác környéke és az Ipoly-mente Nepomuki szobrainak feldolgozásával Zomborka Márta váci néprajzos-múzeológus foglalkozott. (információ: Pataki Zsolt)

Vác, Kőhíd a Gombás patakon


Vácrátót, Szabadság út - Hartyáni-patak hídja



Vámosmikola



(Fényképezte: Kovács Krisztián)


Várpalota, Szabadság tér. A szobor a templom déli oldalán áll, nagyon rossz állapotban.



fénykép: Édl Vince

Velem, Szerdahelyi-patak hídja Rákóczi út


Velence, Fő utca, katolikus templom kertjében


Vértesboglár, katolikus templom előtt



Fényépezte: Édl Vince

Veszprém, Jókai utca 38.


Fényképezte: Bándy Márta

Veszprém, Vár utca. A 2.számú ház előtt.


Kovács Péter felvétele

Visegrád, Római katolikus templom előterében.


Völcsej, Fő utca (47.497208, 16.761776)


Fényképezte: Vida-Szabó Emese

Zalaapáti, Dózsa György utca 46.726141, 17.106526

Fényképezte: Vida Ákos

Zalacsány


Kép: Kámán Tibor


Zalaegerszeg, Balatoni út 1.

A város központjában, a Mária Magdolna plébániatemplom plébániája északi (a templom felőli) falában (kép: Kámán Tibor).

Zalaegerszeg-Kaszaháza, Kaszaházi út - Zala út sarkán


A városközpontl északra, a Zala folyó partjához közel, hasáb alakú talapzaton, lábazattal és fejezettel tagolt, oldalán négyzetes volutákkal díszített nagyméretű, átdolgozott feliratos talapzaton álló Nepomuki Szent János-szobor. A szent papi ornátusban, bal karjára fektetett feszülettel tartva látható, birétum, dicsfény nélkül. Lábánál pálmaágat és koronát tartó, ülő angyal. Korábbi felirata szerint 1801-ben készült. 1993-ban javították.

Fénykép: Kámán Tibor, szöveg: Zala megyei műemlékek jegyzéke.

Zalalövő, Kolozsvári út 4.

 
Fénykép: Kámán Tibor, szöveg: Zala megyei műemlékek jegyzéke.

Zalaszántó, a templom Fő útra néző hátsó falánál



Zirc, Kossuth utca

Az első Nepomuki Szent János szobrot szentté avatásának évében 1729-ben a hívek állíttatták a mai kistemplom területén, szabadon álló kőoszlopon. Az idő múlásával a kőkép tönkrement, helyére egy kis kápolna-stációt építettek, melyben már védve van Nepomuki Szent János fából készült szobra. (Az összetört szobor restaurálásra vár. Őrzési helye az apátság.)



A képeket Vida-Szabó Emese készítette.


Zsámbék, Gál József műve, 1813. Magyar utca 13.



Fényképezte: Édl Vince

Zsember (Žemberovce, SK)


Fényképezte: Kovács Krisztián


Csehország

Brno (Brünn) Rasinova u. Szent Jakab templomban


Brno (Brünn) Peroutková, Szentháromság-szobor

Brno (Brünn) Péter Pál katedrális kerítésében



České Budejovice (Budweis) a Szokol szigettel szemben, kolostor kerítésében



Český Krumlov (Böhmisch Krumau), Kovács Péter felvétele


Český Krumlov (Böhmisch Krumau) a kastélyba vezető árkádon


Jindřichův Hradec (Neuhaus) Námestí Miru, Szentháromság szobor


Jindřichův Hradec (Neuhaus), a felduzzasztott Hamesky potok hídján


Jindřichův Hradec (Neuhaus), Múzeum udvara Balbonovo nám.


Jindřichův Hradec (Neuhaus), Múzeum udvara Balbonovo nám. a főtéren álló szobor eredetije


Kájov (Gojau), Mária búcsújáró templom udvari homlokzatán



Prága, Malá Strana Dražického náměstí ház homlokzatán kőfülke


Prága, Jindřišská utcai templom bejáratánál, (a toronnyal átellemben)


Prága, Seminářská utcában az Aurus Hotel homlokzatán


Prága, Jungmannovo náměstí Ferences templom bejáratától jobbra

 

Prága, Kanovnická utcai palota timpanonján a várban



Prága, Károly híd, Nepomuki Szent János halálának színhelye


Prága, Károly híd


Prága, Károly híd


Prága, Králodvorská téri ház homlokzatán


Prága, Mostecká utcai ház homlokzatán kőfülke, (3. emelet)


Prága, Loretánské utcai kolostor bejáratától balra a várban


Prága, Národní utca, templom előtti szoborcsoport


Prága, U kasáren utca, Nepomuki Szent János templom homlokzatán a várban



Prága, Nerudova, várba vezető út mellett


Prága, Köztársaság téri templom kapuja mellett


Prága, Říční utcai templom falánál


Prága, Spálená utca, templom előtt fülkében (Nejsvĕtĕjší Trojice)


Prága, vár, Szent György templom melletti Nepomuki Szent János kápolna homlokzatán


Nepomuki Szent János templom északi kapubejáróján dombormű, U nemocnice utca


Nepomuki Szent János templom kapubejáróján dombormű, Vyšehradská utca



Prága, Malostránské námestie szoborcsoport keleti oldala


Prága, óvárosi Szent Miklós templom homlokzatán


Prága, Szent Vitus székesegyház kereszthajójában


Prága, Szent Vitus székesegyház, Nepomuki Szent János síremléke


Prága, Tyn udvari épület homlokzatán, kőfülkében


Mikulov (Nikolsburg), Mikulov nám., Szentháromság szobor


Mikulov (Nikolsburg), Svobody, ház falában


Mikulov (Nikolsburg), Novokopecná, ház homlokzatán


Prachatice, Szent Jakab templom


Prachatice, Nepomuki Szent János kápolna, Dolina brána - Zvolenská kereszteződésében


Rožmberk nad Vltavou (Rosenberg), várkapu fülkéjében


Rožmberk nad Vltavou (Rosenberg), főtér


Rožmberk nad Vltavou (Rosenberg), a Moldva folyó hídján


Slavonice (Zlabings), Nádrazní utca, Slavonicky patak hídján


Telč (Teltsch), főtéri ház kőfülkéjében


Telč (Teltsch), főtér, Szentháromság szobor


Telč (Teltsch), a felduzzasztott Telčsky patak hídján


Třebíč (Trebitsch), Szent Prokop templomhoz vezető hídon a 9. kvetna utca felőli oldalon.


Třebíč (Trebitsch), Szent Prokop templomban


Třebíč (Trebitsch), a Jihlava folyó hídjánál, a zsidónegyed felőli oldalon.


Třeboň (Wittingau), Sokolska utca a várkapun kívül


Zlatá Koruna (Goldenkrone) apátság udvarában 


Zlatá Koruna (Goldenkrone) apátsági templom mellékkápolnájában




AUSZTRIA

Aggsbach Dorf


Melk


Németország

Jochenstein

Jochenstein, 1963 - Droppa Kálmán

Mühldorf am Inn


Fényképezte: Kákai Emese
Szlovénia

Škofja Loka


Fényképezte: Kákai Emese

További szobrok, egyelőre információ és kép nélkül:

Abda
Adony
Agyagosszergény
Ajka-Tósokberénd
Alsóbogát
Apátfalva
Bag
Balassagyarmat
Balmazújváros
Bárna
Bátya
Besenyőtelke
Bóly
Budapest Csepel
Budapest Szent János kórház timpanonja
Bükkábrány
Csanádpalota
Csanytelek
Csolnok Janza patak
Csongrád
Csorna
Dunapataj Nepomuki templom
Eger
Egerszalók
Emőd
Fegyvernek 4-es főút
Felsőzsolca
Földeák
Gödöllő
Gönc
Gyalóka
Gyomaendrőd
Gyöngyös
Gyöngyössolymos
Győr
Hajós
Hatvan
Herencsény
Hevesvezekény
Hidasnémeti
Hódmezővásárhely
Hort
Hosszúhetény
Ivánc
Jánoshalma
Jászalsószentgyörgy
Jászapáti
Jászberény
Jászkisér
Kaposvár
Káptalanfa Kígyós patak
Karácsond
Kecskemét
Kemenesdollár
Kisbér
Kiskundorozsma
Kiskunfélegyháza
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kistolmács kozár forrás
Kiszombor
Kóny
Kövend
Kövend
Kunszentmárton
Magyarkeszi
Maklár
Martonvásár
Mátraszőlős
Mindszent
Miske
Miskolc Felső hámor
Mogyoród
Mosdós
Mucsi
Nagycenk
Nagyigmánd
Nagykörű
Osztopán
Pápa
Perkáta
Pinnye
Rajka Szabadság tér
Rakamaz
Romhány
Sajólád
Sándorfalva
Sárosd
Sásd
Sátoraljaújhely
Simontornya
Sióagárd
Somogyapáti
Sopron
Sopronhorpács
Sümeg
Szajol
Szany
Szarvasgede
Szeged Maty ér
Székesfehérvár
Szendrőlád
Szentendre
Szentlászló
Szigetbecse
Szolnok vár
Szombathely
Tapolca Diszel
Tarnaméra
Tárnok
Tibolddaróc
Tokaj
Tordas
Törökszentmiklós
Vácszentlászló
Vág
Vál
Varsád
Vassurány
Vasvár
Verpelét
Visonta
Völcsej
Zagyvarékas
Zalaegerszeg (2)
Zamárdi
Zebegény
Zirc
Zomba
Pécs Rigóder út 17. kút

Istenünk, ki Nepomuki Szent Jánost a gyónási titok megtartásáért a vértanúság koronájával ékesítetted, kérünk, közbenjárására add meg, hogy példája szerint élvezhessük azok boldogságát, akik szavukkal soha nem vétettek!

38 megjegyzés:

László Kálmánfi írta...

Budafokon is van egy:
http://szoborlap.hu/7784_nepomuki_szent_janos_budapest_1750.html

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Szia Laci, ha ráértek, akkor pénteken elmegyünk és megnézzük a budaörsivel együtt.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Szia Laci, ha ráértek, akkor pénteken elmegyünk és megnézzük a budaörsivel együtt.

Dániel Borovi írta...

Én itt tartok a gyűjtésben, nálam csak saját fotó ér, és külföld is jöhet: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.10150322856313281.363094.721813280&type=3

Dániel Borovi írta...

Ha kell belőle vmi, szívesen küldöm normális minőségben, és használd nyugodtan. Jó, ha valahol a neten egy helyen vannak.

Dániel Borovi írta...

Most látom, hogy külföld nálad sem akadály. Július elején lesz egy Prága-Hamburg-Berlin utam, szóval hamarosan folytatódik a gyűjtés. ;-)

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Nagyon szép gyűjteményed van, eleinte én is úgy terveztem, hogy csak a saját ér, de nem mondhattam nemet ekkora lelkesedésnek! :) Ha alkalmam lesz eljutni a mások által fotózott helyekre, azokat majd kiegészítem sajáttal is.

Dániel Borovi írta...

Láttam még egy teljesen más jellegű modern Nepomukit Düsseldorfban, de sajnos nem fotóztam le, de annak a barátomnak, akinél kint voltam - és akivel a Nepomuki-gyűjtést 2009-ben Gmundenben elkezdtük - biztosan van róla.
illetve közben találtam is róla: http://de.wikipedia.org/wiki/Datei:Nepomuk-Statue_an_der_Hofgartenrampe_in_Duesseldorf-Altstadt,_von_Nordwesten.jpg
Bert Gerresheim a szobrász.

Dániel Borovi írta...

És amióta a szoborlap.hu-n lehet keresni, sokkal könnyebb az ember dolga, bár némiképp el is vesz a rátalálás izgalmából... Bár nyilván ott is csak egy töredékük szerepel.

Névtelen írta...

Bajóton is van

theseus írta...

Erdélyben egy nagyon meglepő helyen találtam Neked egy szobrot, ha hazaértem a nyaralásból, el is küldöm.

Névtelen írta...

Budaörsön a Budapesti út Aradi u. sarkán is van egy. (+ a templom tornyán) János a plébánia és a város védőszentje

Gergő írta...

Tarnamérán is van http://www.panoramio.com/photo_explorer#view=photo&position=104&with_photo_id=33984534&order=date_desc&user=201741

Névtelen írta...

A dunabogdányi szoborról itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Dunabogd%C3%A1ny

Névtelen írta...

Teljesen más okból keveredtem a honlapra, de megtetszett a szoborgyűjtemény. Szentendrén van még egy szobor a Skanzenben. Nekem az egyik sülysápi tetszik, (ott kettő is van) ekkor figyeltem fel rájuk. Ha gondolod küldhetek róluk képeket. Egyébként nem szeretném elrontani a játék örömét, és reklámozni sem szeretnék, de ha a muemlekem.hu adatbázisában rájuk keresel, szerintem rengeteg szobrot találsz, amit aztán személyesen is felkutathatsz. (Off: ott GPS koordinátákkal jelölve vannak az objektumok. Ha gondolod eltérő színnel felveheted őket a térképedre, és akkor látszik mit nem kerestél fel, és milyen a szobrok eloszlása.)

Névtelen írta...

Hort
http://muemlekem.hu/muemlek?id=5754

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Köszönöm az ötleteket, a térkép készen van már és folyamatosan frissül, csak éppen ide nem tudom belinkelni. Igazából, amikor elkezdtem "gyűjteni" őket nem voltam arra felkészülve, hogy ennyi rengeteg szobor van szerte Magyarországon és a világban. Lassan ki fogják nőni ezt a blogot. :)

hoffer marci írta...

Kőszeg:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=373268576116288&set=a.373268412782971.1073741849.115737158536099&type=1&theater

Névtelen írta...

Csömör: http://www.csomorihirek.com/hirmozaik-110514nepomuki.htm

Névtelen írta...

Hevesvezekény:
http://hevesvezekeny.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=16&Itemid=39

mate86 írta...

Pusztafogacson (Tarnaméra volt tanyavilágában) is van egy Szent János szobor: http://www.panoramio.com/photo/19184133

Plusz a neki szentelt kápolna, közvetlen mellette.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Köszönöm a kiegészítéseket, Pusztafogacsra majd szeretnék eljutni jövőre.

Névtelen írta...

Üdv! Baján is van egy Szent János szobor, neki szentelt kápolnával, Szentjánoson, a Kápolna utca végében. A helyiek minden évben Jánoska-eresztéssel emlékeznek meg róla.

Döbrössy Mihályné írta...

A nagymarosi Nepomuki Szent János szobor helye pontosan:

Nagymaros - Béla sétány - "Dám"

László Vadász írta...

Körmenden is van a rába híd előtt!

Daniela Augustka Blah írta...

Perfektne spracovaná téma. Fotky sú všetky vaše vlastné? Ak máte záujem, aj tu je zopár sôch Jana Nepomuckého.

Perfect workmanship topic. The photos are all your own? If you are interested in, and here are a few statues of John of Nepomuk.

http://fotografiedb.wordpress.com/2014/03/29/kto-vie-o-tomto-susosi-viac/

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Ahoj Daniela, the photographers are entitled under the pictures, if not, those are mine. If you are willing to send me pictures of Saint John from Slovakia (with details) I would really appreciate it! D'akujem! :)

Attila Nagy írta...

Szia!

Szigetcsépen is van, a Fő utcán a központtól Szigetszentmárton irányába haladva a falu széléhez közeledve. Talán láttad is, mikor erre jártál. :)

András Kézdy írta...

Örömmel

Névtelen írta...


Az alábbi blogbejegyzés szerint Alsópetényben is van egy valahol.

http://hegyenvolgyon-hajni.blogspot.hu/2014/01/alsopeteny.html

ÉvaZsuzsanna írta...

Szczawniczába, a lengyel üdülővároskába a szlovák oldalról átvezető gyalogoshíd egyik oszlopának tetején fehérlik Nepomuki Szent János szobra.

ÉvaZsuzsanna írta...

Ahol kép is látható a szoborról: http://amulok.blogspot.hu/2014/06/felvideki-paradicsomtol-ma-szlovak.html

Ildikó írta...

Pár saját készítésű fotóval, én is hozzá tudok járulni a Nepomuki gyűjteményhez! Üdvözlettel
https://picasaweb.google.com/108046275664145102069/NepomukiSzentJanosSzobrok

archeolaikus írta...

A kőszegszerdahelyi Mindenszentek templom lépcsőjénél.

Csaider Maria írta...

A bonyhadi szoborhoz: Edesapam születesenek a tiszteletere keszitette es allitotta a nagyapja a hidra a szobrot. Bonyhadrol ment Carraraba es ott tanulta a mesterseget, s bar szerette volna olasz mestere ha ott marad, visszatert Bonyhadra. Edesapam volt az elsö fiu unokaja, igy hala adas keppen keszitette a szobrot. Edesapamat 2 eve temettem, de nagyapja szobrai allnak meg, bar mar azok is, megvenültek, mint en magam is, aki reg elkerült Bonyhadrol.

Gyula Zslebics írta...

Nekem van Csesztregről és Háromfáról.

balazsj. írta...

Üdvözlöm! Szent János szobor van még a Kalocsa melletti Foktőn, ha jól tudom a Homokmégyhez tartozó Halom-ban is. Elképzelhető, hogy a restaurálás alatt lévő kalocsai Szentháromság szobron is található.
Javaslat egy új feldolgozáshoz: felénk több Útmenti Mária emlék is van a Duna töltésén (Foktő, Kalocsa-Meszes.)az Euroveló 6. vonalán.


Névtelen írta...

Üdvözlöm! A Velencei-tó környékén is nagy népszerűségnek örvend Nepomuki Szt. János:

szobra van Velencén (templom előtt) és Pázmándon (magánház kertjében):
http://www.velenceitonal.hu/tartalom/nepomuki+szent+janos+szobor
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=3743

temploma van Vereben:
http://www.velencei-to.hu/vereb-nepomuki-szent-janos-templom-p-68.html

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...