2014. február 25., kedd

Aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak


Olvasói levél kapcsán kezdtem utánanézni mi történhetett a Dunaújvárostól délre található Apostagi- vagy más néven Schalbert-szigettel. Mivel a levél így zárult: "aligha van más dunai sziget, amellyel így elbántak volna" muszáj volt utánanézni: vajon mi történhetett itt?


Bárcsak minden Duna menti település olyan alapos leírással rendelkezne dunai szigeteiről, mint Kisapostag. A település Schalbert Alapítványának (Kisapostag Település Fejlesztéséért Alapítvány) honlapján Kutrovácz Réka diplomamunkájából olvashatunk részleteket a sok névváltozattal rendelkező Apostagi-, Schalbert-, Salbert-, Scharbert, vagy Salabert-sziget történetéből. (Ebben a bejegyzésben a Schalbert elnevezést fogom használni, bár az Apostagi is széles körben elterjedt.)


Jelenleg ez a sziget arról híres, hogy a csonka M8-as autópálya hídja ezen keresztül vezet. Korábban is híres volt, de voltak olyan szakaszok a történetében, amelyre inkább a hírhedt kifejezés illene jobban. Mivel a Schalbert-szigetet ma már a legélénkebb fantáziával sem lehet elválasztani a dunántúli parttól, érdemes visszamenni az időben egészen addig, amikor még a Duna itt is a löszdombok tövét mosta. Kutrovácz Réka térképmellékletekkel alaposan ellátott munkájának kiegészítéseképpen próbáltam újabb térképszelvényeket előkeresni, amely jól szemléltetheti mindkettőnk  mondanivalóját.


1823-ban, a Duna Mappáció látványos térképén Kisapostag még Egyházi Szállások néven szerepel. A falu mellett és fölött a Duna meredek löszfalak alját mossa. A dunántúli löszdombok helyenként 50 méterrel magasodnak a középvíz fölé, ezeket a Dunába szakadó mély szurdokvölgyek szabdalják föl. A Beszélő Fotográfiák c. kötet egyik fényképe jól érzékelteti az Alföld és a Solti-síkság közötti hatalmas szintkülönbséget (háttérben a Schalbert-sziget).


Ekkoriban még két erdővel borított szigetet ringatott itt a Duna. A Scharbert család ideköltözése előtt egyszerűen Apostaginak nevezett szigetet és valamivel feljebb, Dunapentele irányában a Rátz-szigetet. Az elnevezésnek az a prózai oka volt, hogy a terület közigazgatásilag a Duna túloldalán lévő Apostag faluhoz tartozott. Dunavecse és Apostag között azok az apró füzérek pedig hajómalmok voltak. Élesebb szeműek még egy szigetmaradványt fedezhetnek fel Dunavecse nyugati házsorai mellett. 1823-ra azonban ez a nehezen kibetűzhető Peba-(?)sziget összeforrt a parttal. Kisapostagi helytörténészek számára ez a mappációs térkép valódi kincsesbánya lehet a régi dűlőnevek miatt.


30 év múlva egy osztrák hajózási térképen újabb zátonysziget bukkan fel a Dunántúl domború partvonala mentén. E térképen figyelhető meg először a P. Egyháza Szállásoknak nevezett Kisapostag előtt képződő homokpad, melynek révén a település egyre távolabb kerül majd a folyótól. Ez a térkép is ábrázolja a hajózást gyakran akadályozó hajómalmokat, valamint jelöli a korabeli meder mélységét a hajók útvonalán. Ekkoriban sem hasznosítják gazdaságilag a szigeteket, a térkép ártéri erdőt jelöl rajtuk. E szelvény felvételének dátuma nagyjábol egyezik a II. katonai felmérés térképeivel, utóbbi az 1858. évi állapotokat mutatja be (lásd valamivel lejjebb), ekkor már gazdálkodás nyomait is felfedezhetjük. 1882-ben megjelenik már Kisapostag mai neve is.


1930-ra jelentősen átalakult a táj képe. Pirossal láthatóak az időközben felépített szabályozási művek, egy mellékágelzáró keresztgát, valamin egy öt részből álló párhuzammű-rendszer, mely a folyómeder szűkítése mellett egy ívet is adott a kialakítandó partszakasznak. A három kisebb sziget helyén már csak egy nagyobbat találunk és beerdősült a falu előtti homokpad is. A két világháború közötti időszakra tehető a sziget aranykora. Ennek két oka volt, az idetelepülő (és névadó) Scharbert család, valamint az itt kialakított cserkésztábor.

"A névadó Scharbert család és a sziget története az 1920-as években fonódott össze. A fiumei hajógyárban dolgozó Scharbert Gyula hajómérnök, aki pl. részt vett a kort technikailag felülmúló Szent István csatahajó tervezésében és megépítésében, az első világháború után Budapestre települt. A fővárosban a Ganz Hajógyár igazgató mérnöke lett. A Kisapostag melletti szigeten az acélhajók elterjedése miatt már nem működött ekkor a dereglyejavító, a szigeten és mellette álltak a használhatatlan fauszályok. Scharbert Gyulának egy látogatása során megtetszett a sziget és déli részét meg is vásárolta birtoknak. A család a hétvégék nagy részét itt töltötte, virágzó gyümölcsöst létrehozva. A nyári mezőgazdasági munkákra Dunaegyházáról és a Felvidékről jöttek (tót) munkások, akik később le is telepedtek Kisapostagon.
A szigeti gazdálkodást nehezítették az évenkénti áradások, ezek közül a legnagyobb kárt az 1935-ben lezajló jeges ár okozta, amikor is az egymásnak torlódó jégtáblák (7-8 méteres jéghegyet létrehozva), késként vágták el az almafák törzsét. A sziget északi részén ekkor egy másik család, a Petro-család is gazdálkodott. A birtokot 1950-es években az egész szigettel együtt államosították, Kisapostag község lemondott róla, így Dunaújváros közigazgatás területéhez csatolták. Az akkor még fiatal iparvárosnak tervei voltak a szigettel, a Dunaújváros-Dunavecse hidat itt akarták megépíteni (kb. 50 évvel később ez meg is valósult)."

Míg a Scharbert család a sziget déli csúcsát vette birtokba, a cserkésztábor a mellékág zárás környékén épült fel, Dunavecsével szemben:

"Molnár Lajos irányításával a dunai Nagy-szigeten 1935–36-ban állandó RKIE tábort létesített az egyház. Az RKIE a Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület rövidítése. Ez az országos ifjúsági szervezet nem a harmincas évek közepén került kapcsolatba Dunavecsével. A sziget alkalmi táborozási hely volt már 1921 óta. Budapesti KIE szervezet fiataljai jelentek itt meg legkorábban, önkéntes munkatábort szerveztek ekkor a pentelei római település, Intercisa feltárására, majd az évek során jó kapcsolat alakult ki a KIE és a vecsei református egyház között.
Az új, állandó tábor tizenkét darab nyolc személyes faházból állt, mindegyik adakozásból épült, homlokzatukon a címer az adakozót jelölte: az Akadémia, a fővárosi és a svájci KIE szerepelt a donátorok között. Középre került a központi, úgynevezett Petőfi-ház, Vecse község adománya. Tűzhely, kút, táborárboc, harangláb, sportpályák egészítették ki a tábor létesítményeit. A haranglábat a kis haranggal együtt Slezák László harangöntő mester adományozta. A Dunamente szerint volt „repülő-labda pálya” is, ami alighanem a röplabda egészen korai hazai fölbukkanását jelzi. Lehetett fürödni a két sziget közötti keskeny, sekély ágban. Ezen át kopjafás töltéshíd vitt a Nagy-Duna partjára, ahonnan dereglyékkel, motorcsónakkal látogathattak be Vecsére a táborlakók. A Református Élet egy 1937-es cikke szerint „… a Duna közepén levő sziget a maga bokraival, fűz- és ezüstnyárfáival, akácaival, friss levegőjével, mély áhitatos csendjével valami csodálatos légkört teremt az ottlévők között.”
A második világháború előtt kétszer szervezett a KIE száz fős nemzetközi tábort, ahová Európa szinte minden részéből érkeztek a protestáns ifjak. Kitűnő tudósok, egyházi vezetők tartottak foglalkozásokat a konferenciákon, beszélgettek el a fiatalokkal. A KIE tisztségviselő gróf Teleki László így méltatta a tábor értékét 1943-ban A vecsei KIE-tábor című írásában: „…a magyar ifjúság legelhanyagoltabb rétegeinek: a napszámos, iparos és kereskedő ifjúságnak valóságos nemzetmentő állomása, hol beteg lelkek találnak gyógyulást…”
Nyaranta cserkésztábort is szerveztek a szigeten. Járt ott a népi író Veres Péter meg a kitűnő pedagógus, Karácsony Sándor is, és több nyarat töltött a fiatalok közt a népdalgyűjtő Balla Péter, aki bemutatta, tanította a népdalokat a cserkészifjaknak. 1938 augusztusában nagy létszámú nemzetközi cserkésztábort szerveztek.
A cserkésztáborozások érdekes és népszerű színfoltja volt a tábortűzi színjátszás a vecsei Duna-parton. Ezen a vendég és a helyi cserkészek együtt adtak műsort, Vecse népe tömegével özönlött a tábortűzhöz, és lelkesen ünnepelte a cserkészifjakat. A főcserkész, gróf Teleki Pál kultuszminiszter, a kitűnő földrajztudós, aki kétszer is volt magyar miniszterelnök, szintén megfordult a Nagy-szigeten. Tiszteletére a helyi cserkészcsapat este tábortüzet rakott a Duna-parton, a teniszpálya mellett. A szigetről a tábortűzhöz érkező főcserkésznek a 138-as számú vecsei cserkészcsapat parancsnoka, Berde Károly tett jelentést. Ezután Teleki letelepedett egy padra, és a műsor végéig ott maradt"


Ha összevetjük az 1858-as állapotokat a maival, azt látjuk, hogy alig maradt valami a régi Dunamederből. Az 1950-es években felgyorsuló feliszapolódás korában a Sztálinvárosi Városgazdálkodási Vállalat kertészeti részlege hozott létre gazdaságot, zöldség és gyümölcstermesztéssel, később ez kiegészült faiskolával és csemetéskerttel. Az itt termesztett áruknak jó felvevőpiaca volt a szinte a semmiből felépülő vasmű által életrehívott Sztálinváros (később: Dunaújváros) lakossága.


A sziget sorsát végül a vasmű pecsételte meg. Még a '60-as évek elején megkezdődtek azok a munkálatok a régi mellékágban, melyek gyakorlatilag fenol és szulfát tartalmú széniszap-tározóvá változtatták az egykori Schalbert-majorság és a cserkésztelep közvetlen környezetét. A zagy gravitációs úton jutott le az egykori mellékágba, melyet magas gátak óvtak a Duna árvizeitől. Egészen 1963-ig, amikor az ipari szennyvíz kijutott a főágba, komoly halpusztulást okozva. Ezután megerősítették a töltést - vízáteresztő szűrőanyaggal - azt remélve, hogy az ezen átszivárgó zagy megtisztulva éri el a Dunát. A következő évben a Duna ismét kimosta a zagykazettákat és a mérgező anyagot szétteregette a zöldség és gyümölcstermesztő állami gazdaság területén. A talaj mérgezetté vált, a gazdálkodást nem lehetett folytatni, ráadásul a sziget teljes élővilága is kipusztult. A szennyezett szigetre a '70-es években nyárfaültetvényt telepítettek és abban reménykedtek a dunaújvárosiak, hogy egyszer majd parkerdő lesz belőle. 1979-ben e remények is szertefoszlottak, a túlcsorduló zagytározókból érkező anyag gyakorlatilag elrohasztotta a fiatal erdőt. Ez a gyakorlat egészen 1987-ig tartott, ekkor érkezett ide utoljára mérgező anyag. Ugyan a Dunai Vasművet kötelezték, hogy rekultiválja a területet, erre azonban sohasem került sor, állítólag a természet maga kivitelezte ezt.


2011-es hír volt, hogy a dunaújvárosi önkormányzat a Schalbert-sziget déli csúcsát az egykori Schalbert major területét feltételekkel visszaadta Kisapostagnak, amennyiben a helyieknek sikerül pályázati pénzekből felújítani a leromlott állapotú épületeket. A tervek szerint visszaadnák a területnek a korábbi funkcióját, azaz lenne itt horgászcsónak-kikötő, cserkészbázis és kiszolgáló létesítmények, tanösvény, az északi részen pedig vadászterület. A Schalbert Alapítvány honlapján ezek továbbra is a jövőbeli tervek között szerepelnek. Reméljük sikerrel járnak!

Ajánlott és felhasznált irodalom:


2014. február 18., kedd

Időutazás a Margit-szigeten

  

“Vénülnek a fák, hullik a vakolat az udvarházról, de az öreg herceg úr minden tavasszal maga bontogatja ki a tél előtt elföldelt rózsafáit (A kerítésen már kíváncsian kandikál be az a nyíregyházi kisfiú, aki az országos kiállításra jött apjával 1885-ben, és valaha majd azokban a falusias szobákban fog lakni, ahol egykor az öreg herceg úr nyaralt. És megöregedve is hallja az éj kísérteties óráiban a pengő sarkantyús lépteket, régi magyar nádorispánok, pattogó, csengő-bongó járás-keléseit, régi írók sóhajtozásait.)" [1.]

József nádor nyaralóján megbúvó árvíztáblát keresve vesztettem el az időérzékemet a Fortepan fényképalbumában. Az épület és vele együtt az 1838. évi árvíz magasságát jelző márványtábla 1945 után vált áldozatául a Budapest újjáépítésnek nevezett pusztításnak. Reményeim szerint ha valahol, hát a Fortepanon biztosan kellett lennie egy fényképnek az épületről. Bele is írtam a keresőbe, hogy "margitsziget", a kiadott több mint 200 találat biztató volt. Valahogy úgy képzeltem, találok majd egy tipikus fortepanos képet, ahol egy jól öltözött úr álldogál a nyári lak előtt, melynek viseltes vakolatából előbukkan a jól ismert árvízi kéz, s nekem csak annyi dolgom lesz, hogy megsaccoljam mekkora is volt az árvíz azon a márciusi napon a Margitszigeten. Aztán ez a kétszázvalahány kép egyszerűen beszippantott, együtt veszett el az idő és tér érzékelése. 

Egyedülállóan szép szigete a Dunának a Margit-sziget. Egyetlen Duna-menti (fő)város sem büszkélkedhet még csak hasonlóval sem. Régebben lesújtó véleményem volt a Margit-szigetről. Nem tudtam rá máshogy gondolni, mint egy túlcivilizált dunai szigetre, ahol hemzsegnek az emberek és mindaz ami velük jár: hangoskodás, szemét és piszok. Amit jobb minél messzebb elkerülni szép időben. Meg amúgy is agyonbetonozták, sőt mi több fel is hizlalták, mint egy malacot. Végül - mint egy zöld sejtet - amőbaként kebelezte be a terjeszkedő Budapest. Annak ellenére, hogy a második világháború után sok elveszett a békebeli Margitszigetből, némely nyári hajnalon mintha még a gondos tulajdonos József nádor szelleme kerengene a virágágyások között.

Kilátás a Margitszigetre a várból, 1920 körül. Balra még látszódik a budai meder rovására nyert szárazföld és még megvan a budai Kis-sziget kicsiny erdeje.

Légifotó 1933-ból. A sötétebb erdő halványan kirajzolja még az egykori Margit-sziget karcsú orsó alakját. 

Légifotó ugyanebből az évből. Már elkészült a Kis-sziget helyén az atlétikai stadion és megvan még a MAC székháza, melyet alaposabban is szemügyre vehetünk lejjebb görgetve.

Az Árpád híd és az északi szigetcsúcs a lejáróval. Utóbbi megépítése kedvéért - csakúgy mint a déli lejáró esetében - itt is meg kellett hosszabbítani a szigetet. A felvétel a fortepan szerint 1963-ban készült, ám a Hajógyári sziget fölött mintha már megindult volna a híd szélesítése, mely 1984-re készült el.

A Palatinus (=nádor) Strandfürdő 1963-ban. Mögötte még nem dőlt romba a teniszpálya.

Kilátás a Szemlő-hegyről a Margit-szigetre 1943-ban. Újlak eklektikus "toronyházaival".

Az 1930-ban Hajós Alfréd tervei alapján elkészült, később az ő nevét viselő Nemzeti Sportuszoda. A képen egy mosolygós látogatója 1936-ból.

A Palatinus strand szökőkútja 1940-ben.

Fokozatosan mélyülő medencében hullámzik a tömeg a Palatinus Strandon. A hullámmedencét id. Janáky István tervei alapján építették a '30-as évek végén.

Kilátás egy úszóversenyre és a távoli Óbudára a Hajós Alfréd uszoda tetejéről. Élesebb szeműek talán kisilabizálhatják a jobb oldali nézőtéren elhelyezett korabeli propagandát 1949-ből.
 
Nyári idill a frissen újjáépített Margit híd tövében ringatózó stégen, a sziget déli csúcsánál (1950).

Evezősök a sziget északi csúcsánál. 1952-ben az Árpád hídon még meglehetősen gyér volt a forgalom, de tehervonat is járt rajta és jóval keskenyebb is volt a mainál.

Rend a lelke mindennek! A Honvéd csónakház stégje a Margit-sziget pesti oldalán 1955-ben.

Teniszpályák a sziget nemrégiben feltöltött déli csúcsán, szemben a Szent Lukács Gyógyfürdő épülete. 1903. Szemben a Rózsadomb csinos villái éles kontrasztban vannak a ma ott látható betoncsontvázzal.

Vihar előtti csend. 1938-ban még földből épült lelátóról kísérték figyelemmel a nézők az 1928-ban megnyílt Centre Courton zajló teniszmérkőzést. (Később a belügyminisztériumhoz tartozó Dózsa-stadionként ment teljesen tönkre már a rendszerváltás után.)
 
Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. irodaháza 1927-ben (később Spolarich vendéglő, majd a Magyar Athlétikai Club klubháza). A II. világháborúban súlyosan megrongálódott, sajnos végül ezt az épületet is lebontották 1958-ban.

Ifjú kirándulók a vízesésnél. 1928.
 
Ifjú kirándulók a romkertnél. 1931.

A japánkert a sziget északi végében, dél felé a kép hátterében a víztorony.
 
Két úr magyaráz a Palatinus strandtól délre 1937-ben. Szemben a Szépvölgyi út és az újlaki Sarlós Boldogasszony plébániatemplom. Valamint egy hatalmas, azóta lebontott malom.

Szentmise a margitszigeti romkertben, ahol annak idején Szent Margitot végső nyugalomra helyezték.

Ez volt az a ferences kolostorrom, melynek szomszédságában József nádor felépítette nyaralóját. Utóbbinak 1980-ban már nyoma sem volt.

1940-ben még eredeti funkcióját töltötte be a margitszigeti víztorony. Tövében már 2 éve elkészült a Szabadtéri Színpad, melynek világítását a toronyról oldották meg. A víztorony 1911-ben épült fel a "vasbetony atyja",  Zielinski Szilárd tervezésében. Csúcsa 57 méterrel magasodik a sziget fölé.
  
Teltház a Szabadtéri Színpadon, 1949-ben.

És ugyanaz a helyszín egy másik oldaláról bemutatva, 11 évvel később. 

Margitszigeti úttörőtábor, ma Petőfi Sándor Napközis Tábor, 1949.

Buszmegálló a Palatinus Strand előtt, 1957-ben.

A Dunai Szigetek által maximálisan támogatott Jamrik-terv [2.] keretében újjáépítendő margitszigeti épületek legszebbje, a Margit fürdő.
"...Ez a Margit-sziget legtekintélyesebb épülete. Nemes ízléssel, ragyogó pompával kiállított épület ez, melyre sokat utazott, messze világot látott emberek is beismerték, hogy az első helyek egyikét foglalja el Európa valamennyi fürdőházai közt..." [3.]
1958-ban veszett oda végleg.
 
Szent Margit zárdájának romjai, 1957. Itt mosta ki az 1838-as árvíz V. István király feltételezett koronáját.
 
Így fesettt a Zenélő kút 1957-ben.

„E kút hű mása Bodor Péter székely ezermester 1820–22-ben Marosvásárhelyt épített és 1911-ben lebontott kútjának."

Volga M 21 személygépkocsi a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda előtt áll. Szemben a budai Duna-part a Hild udvartól a Császárfürdőig és a Rózsadomb. Talán valami nyilvántartásból az is kiderülhet, kié volt ez az autó 1959-ben.
 
Kilátás a Margit-szigetre a pesti oldalról. Már hat éve üzemel a fák közül előbukkanó szökőkút. 1968-ban járunk.

Az árvizek nem kímélték a Margit-szigetet. Különösen pusztító volt az 1838-as, az 1876-os, és az 1956. évi. Itt éppen az 1965-ös árvíz elleni védekezés látható.

Centenáriumi emlékmű, Budapest egyesítésének 100. évfordulójára készült el, a sziget déli részén áll. Kiss István készítette vörösrézlemezből, bronzból és mészkőből.

Őszi nyugalom a szigeten.

Múltban tett szigeti sétánk ennél a padnál végződik.


József nádor nyaralójának sajnos nem bukkantam nyomára. Pedig a fényképészet első évszázada során valaki bizonyára készített róla legalább egy képet. Talán egyszer valaki feltölti majd azt a képet is a Fortepan honlapjára. Talán éppen Ön?

Honlap: Fortepan.hu 
E-mail: fortepan@fortepan.hu

[1.] Krúdy Gyula: A magyar Habsburg, egy régi udvarház utolsó gazdája. In: Krúdy Gyula: A tegnapok ködlovagjai. Bp., Szépirodalmi, 1961. 40. old. 

[2.] A Jamrik-terv: http://falanszter.blog.hu/2013/09/05/ilyen_lesz_az_uj_margitsziget

[3.] Törs Kálmán: Margit-sziget, Athenaeum 1872.

2014. február 11., kedd

Dürnsteini legendárium


A történészek általában nem szeretik a "mi-lett-volna-ha" jellegű kérdéseket, viszont a világtörténelemben van jónéhány olyan mozzanat, amely később egész népek, országok sorsát befolyásolta. Még a harmadik keresztes hadjárat során is történt egy ilyen - abban a pillanatban - talán jelentéktelennek tűnő esemény. Később ez az egy mozdulat jelentősen átformálta a Felső-Duna-völgy elkövetkező évszázadait.


Dürnstein vára Wachau keleti végén található, nevét Szárazkőként fordíthatnánk magyarra. Egy meredeken a Duna fölé emelkedő sziklaszirten építette fel még a XII. században a Kuenringer család. A Duna egy hatalmas kanyart ír le a vár tövében, a déli parton emelkedő Vorderwald hegytömegét kerüli meg. A 2008. folyamkilométernél emelkedő vár tövében a Duna északról dél felé folyik, majd egy kiszélesedő völgyben kanyarodik ismét keleti irányba. A Duna itt számtalan szigetet épített a földtörténet során, melyeket a folyószabályozás nagyrészt eltüntetett. Túlzás lenne azonban azt állítani, mint azt gyakran hallani magyar fórumokon, hogy Ausztriában már nem is maradtak árterek és szigetek. Dürnstein várhegyével szemben, a kanyarulat domború balpartján is megmaradt két fattyúág, s a szigeteket is mindössze egy keresztgát köti össze a parttal. Dürnstein várhegyéről kitűnő kilátás nyílik Wachau legkeletebbi szigeteire. A látogató közel ugyanazt a tájat és Dunát láthatja, mint Oroszlánszívű Richárd 1192-1193 telén.


Hogy került rabságba Anglia lovagkirálya ebben az Isten háta mögötti várkastélyban? A történetünk előzményei egy fél évvel korábbi időpontra nyúlnak vissza, a szentföldi Akkon (St. Jean d'Acre, röviden Acre, ma Akko, Izrael) városának győzedelmes ostromáig. Az erőd hosszas ostrom után Oroszlánszívű Richárd megérkezése után adta meg magát. Az évekig tartó ostrom érdekessége, hogy maguk a keresztény ostromlók is Szaladin szultán ostroma alatt álltak. A keresztes tábort széthúzás gyengítette, minden nemzet lenézte a másikat, külön hadvezérek alatt külön haditervek alapján harcoltak. A pisaiak gyűlölték a genovaiakat, az angolok a franciákat és kívülállók voltak a németek is. Akik Barbarossa Frigyes császár szerencsétlen halála óta javarészt szétszéledtek elpusztultak vagy hazatértek. A hatalmas német keresztes sereg maradványait Frigyes császár fia, Sváb Frigyes vezette el a Szentföldre, ahol Akkon ostroma idején, 1191 januárájában ő is meghalt. A német seregrészek feletti hatalmat rangidősként Sváb Frigyes unokatestvére, Babenberg Lipót, Ausztria e néven ötödik hercege vette át. Lipót az ostrom során olyan súlyos sebesülést szerzett, hogy fehér köpenyege csurom vér lett. Amikor saját lábán szállt le a lováról és leoldotta övét, alatta fehér maradt a köpenye. A legenda szerint ettől kezdve lett piros-fehér-piros Ausztria zászlaja.


A keresztesek ellenségeskedései a győztes ostrom után a városfalakon belül folytatódtak. Miután a hadvezérek kitűzték lobogóikat a város falaira, az angol király dührohamot kapott, amikor ott látta lobogni a Babenbergek zászlaját a sajátja mellett. Utasítást adott és a zászló hamarosan az erőd árkában végezte. Ez mostanában nem tűnhet olyan "nagy ügynek", akkoriban azonban ez halálos sértésnek számított. Nem véletlen, hogy Lipót ezt sohasem bocsátotta meg; azonnal összeszedte embereit és gyűlölettel a szívében velencei gályákon elhagyta a keresztesek táborát. 

Richárd még egy évig hadakozott Szaladinnal és sikerült jópár tengerparti várost elfoglalnia, de Jeruzsálem bevételéhez már nem maradt elegendő hadereje. Otthonról is nyugtalanító hírek érkeztek, így hát egyre sürgetőbb lett számára a hazatérés. Miután szentföldi ügyeit a lehető legjobban elrendezte hajóra szállt 1191. október 9-én. Túl későn ahhoz, hogy elkerülhesse a mediterráneum téli viharait.


Mintha Richárd királyt Jeruzsálem falai alatt elhagyta volna a jó szerencséje, egy vihar következtében Korfu partjainál rekedtek. Mivel a kelet-rómaiakkal igen rossz volt a viszonya félt, hogy esetleg fogságba ejthetik, ezért egyszerű templomos lovagnak öltözve négy fős kísérettel egy kalózhajóra szállt és azt tervezte, hogy a lehető legrövidebb időt tölti a tengeren és szárazföldön próbál eljutni Angliába. Aquileia közelében hajótörést szenvedett, de szerencsésen megmenekült. Gyalog folytatták útjukat a Duna felé Stájerországtól kezdve immár ellenséges Babenberg területen. Nem valószínű, hogy Richard király az álcázás mestere volt, és egész útján nem tudta levetkezni királyi szokásait. Vagy gesztusai, vagy ujján felejtett gyűrűje, vagy olyan lovagok leplezték végül le, akik láthatták harcolni a Szentföldön. A Duna partján, a Bécsből Magyarország felé tartó országút mentén (Landstraße) egy erdbergi fogadóban felismerték, elfogták és átadták halálos ellenségének, V. Lipót hercegnek, akit a történelem az "erényes" (der Tugendhafte) jelzővel illetetett. 

Így került Dürnstein fogságába Anglia királya, s bámulhatta börtöne ablakából a Dunát decembertől márciusig. Egészen addig - amennyiben hihetünk a legendának - amíg hű trubadúrja Blondel, aki uralkodója után kutatva végigturnézta a Német-Római Birodalom megannyi várkastélyát. Repertoárjában egyetlen nóta szerepelt, Richárd kedvence, amelyet a hosszú út alatt meg nem unva Dürnstein vára alatt is előadott. S láss csodát, a vár egyik ablakából valaki elénekelte neki a második versszakot. Így derült ki a király holléte. A legenda szerint. Richárd király többé nem látta a Dunát, Dürnsteinből a pfalzi Trifels várába szállították, ahol Lipót hűbérura, VI. Henrik császár vette gondjaiba, míg a kívánt váltságdíj meg nem érkezett. A váltságdíjat az angolok végül kifizették, ennek történetét nem én hanem a Robin Hood legenda fogja elmesélni. A váltságdíj összege is legendás volt, Angliában mindenki köteles volt az éves jövedelemének negyedrészét befizetni János király adószedőinek.

A történethez hozzátartozik még, hogy tettéért Lipótot a pápa kiátkozta, öröm volt viszont az ürömben, hogy Henrik császár tartotta a szavát és kifizette a hűbéresének járó részt: hatezer vödör ezüstöt, mai súlyban kifejezve ez összesen körülbelül 23,3 tonnának felelne meg.


Sokat hallani olyan lóttónyertesekről, akik egy éven belül elherdálják ezt a vagyont aztán ott álnak ugyanolyan szegényen. Lipót azonban osztrák herceg lévén inkább őrgrófságból kinőtt hercegsége fejleszésébe fektette ezt a vagyont. Felépült belőle az alsó-ausztriai Bécsújhely és a stájerországi Friedberg városa a magyar határon, a bécsiek pedig nem csupán az új pénzverde miatt jutottak új munkalehetőségekhez, hanem a felépülő első városfal révén is.

És itt, a történetünk végén kanyarodunk vissza a Dunához és a pogányokhoz, ez volt az a keresztes király pénzén épült városfal, amelyen később kétszer is megtörtek az ostromló török hadak.


(Felmerülhet a kérdés, vajon mi lett volna, ha Anglia királya lenyeli hirtelen haragját és békénhagyja a Babenbergek zászlaját Akkon falain?)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...