2013. január 31., csütörtök

Ulmi skatulyák

AUF DEUTSCH


"Die ersten fanden den Tod,
die zweiten hatten die Not,
und die dritten erst das Brot."

Ulmi skatulya útban Visegrád felé, tetején a fekete-fehér ulmi zászló

1946. január 15-én, Nagy Imre kommunista belügyminiszter terjesztette elő a magyarországi németek kitelepítést szabályozó 70.010 / 1946. BM. számú rendeletet, melynek révén 1948-ig 185000 embert fosztottak meg a kollektív bűnösség alapján állampolgárságuktól és vagyonuktól. Internálótáborokból kerültek marhavagonokba férfiak, nők, gyerekek és idősek, gyakran még az ingóságaikat sem vihették magukkal. Az alábbi propaganda-film-híradóba a svábok helyére tetszés szerint behelyettesíthetnénk zsidókat, magyarokat, szlovákokat, esetleg más kisebbségeket.
 

Az első marhavagon transzport Budaörsről indult még 1946 januárjában majd ezután két éven keresztül tartott a kitelepítés. Hivatalosan 10%-ban állapították meg az "ártatlanok" arányát, akik maradhattak. A belügyi szervek előtt az ártatlanságot leggyakrabban egyetlen irat bizonyíthatta: a kommunista tagsági könyv. A kiürülő sváb házakba, falvakba új lakók érkeztek, a hasonló módon elűzött felvidéki magyarok.

De mikor és hogyan érkeztek a svábok Magyarországra?


Természetesen a Dunán! Ulm városában a mai napig Donauschwabenufer-nek nevezik azt a rakpartot, ahol annak idején a svábok ősei hajóra szálltak, hogy egy jobb élet reményében kelet felé vándoroljanak. Ulm mellett Günzburg és Regensburg volt a két másik dunamenti gyülekezőhelyük, ahol a német nyelvterület minden szegletéből érkező emberek vártak arra, hogy feljussanak egy a messzi Magyarországra induló hajóra.


A három fő sváb telepítési hullámot németül Schwabenzugnak nevezik, annak ellenére, hogy a telepeseknek csupán egy kis része volt valóban sváb. Rajtuk kívül érkeztek elzásziak, svájciak, frankok, bádeniek, jöttek németek Bambergből, Würzburgból, Mainzból, Speyerből, Trierből és Freiburgból, sőt Stájerországból, Lotharingiából és Tirolból is. 1693-ban Pilisvörösvárt már sváb faluként említik, de a nagyobb betelepülés a XVIII. században zajlott (I. hullám 1722-26 - III. Károly, II. 1763-73 Mária Terézia, III. 1782-1787 II. József). Nem csupán a Bécsi Udvar által szervezett telepítésekről van itt szó, magyar nemesek ugyanúgy toboroztak embereket nyugaton elnéptelenedett birtokaikra. Németek mellett érkeztek spanyolok, katalánok (Nagybecskerek = Új-Barcelona), és franciák (Mercyfalva) is. A magyar főurak közül gróf Károlyi Sándor volt úttörő a német telepes-toborzásban.

Kelheimi óriástutaj

Ulmi skatulya

Lássuk, hogyan zajlott ez a "drang nach osten". Ami az amerikai telepeseknek az ekhós szekér, az a sváboknak az ulmi skatulya (Ulmer Schachtel) és a kelheimi óriástutaj (Kelheimer riesen Plätten) volt. Ez a két középkori eredetű hajó uralta akoriban a hajóforgalmat a Felső-Dunán. Közülük az ulmi skatulya a híresebb. Hossza 60 láb (~18 m), szélessége 15 láb (~4 m), merülése 3 láb (~1 m) maximális teherbírása 20 tonna volt. 6-8 fős legénység irányította hosszú, főként kormányzásra használt lapátjait. Felépítménye durván megmunkált fából készült, ahol a telepesek töltötték a hosszú utat. A hossszú menetidőt az okozta, hogy a skatulya csak nappal tudott haladni, nehogy az ismeretlen vizeken zátonyra fusson, kockáztatva az jó üzletet.  Egy ilyen hajó körülbelül 200 guldent ért, egy utazás ára pedig 20 gulden volt. Ezt általában a telepesek a Magyar Királyság határáig fizették, innen a toborzó nemesúr költségén utaztak tovább. De mi történt a hajóval, melyet nem hajtott sem emberi, sem állati, sem gépi erő, csupán a folyó akkoriban meglehetősen lassú sordása. 
 
A két hajótípus egy regensburgi emléktáblán

Az ulmi skatulyákat a célállomáson egyszerűen szétszedték és eladták anyag áron. Ez egyfelől jó volt a fakereskedőknek, mert képtelenség lett volna egy ekkora szerkezetet sodrással szemben, kiépített vontatóutak hiányában visszavonszolni Regensburgig, másfelől jó volt a telepeseknek. Ekkoriban az Alföld - maradva az amerikai hasonlatnál - leginkább úgy nézett ki, mint a préri. Békés megyében például csak fából maradt kevesebb, mint ember. Így a legelső telepesek házai szétszedett ulmi skatulyákból épültek fel.

A kelheimi óriástutajokból pedig azért nem, mert ezek mindössze 2 tonna súlyúak voltak, így lehetséges volt a parti vontatásuk folyásiránnyal szemben. Ezeken a tutajokon jóval kevesebb ember tudott helyet kapni, de ezen is állt egy skatulya, védelmül az időjárási viszontagságok ellen. A kelheimi tutajokat rakománytól függően akár 60 ló is vontathatta.

Az ulmi skatulyák már a XVIII. században menetrend szerint jártak, egészen le Iszmailig. Eltűnésüket a vasút okozta, az utolsó hajójárat 1897-ben ment Bécsbe. 

Ulmi skatulya Hőgyészen

A svábokat szállító hajók nagyon gyakran szerepelnek emlékműveken. Az utókor így örökítette meg a Dunán érkező telepesek emlékét. Ulmban, a városháza homlokzatán látható egy hatalmas festményen ulmi skatulya, Regensburgban a dunaparti emlékművön mindkét hajótípus helyet kapott. Magyarországon is készültek hasonló mementók, például az első képen látható visegrádi (Plintenburg) freskó, egy hajómakett a tolna megyei Hőgyészen (fent) és egy stilizált kecses kőszobor Kismaroson (lent), a Dunakanyarban.
 
Ulmi skatulya Kismaroson
 
Kétszáz éve a svábok reménnyel teli érkeztek Magyarországra miután dunamenti német városokban szabad akaratukból összegyülekeztek. Később, a születő "demokratikus köztársaság" internálótáborokban gyűjtötte össze őket és vasúti csomópontokon rakta fel őket a modernkori skatulyákba, a marhavagonokba.

"A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen [...]" -  
Kovács Imre, Nemzeti Parasztpárt

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...