2012. április 26., csütörtök

430 méter


430 méter. Ezt a távolságot egy felnőtt ember 3-4 perc alatt teljesíti. Éppen ilyen széles a Duna a Kossuth tér és a Batthyány tér között Budapesten. Kissé rövidebb ennél a távnál a Kis Háros-sziget. 400 méteren jelenleg 43 másodperc a síkfutás világrekordja. Tulajdonképpen nem egy nagy távolság. Ekkora szakasz adatott Moldovának a Duna több mint 2840 kilométeres hosszából. Vajon mit lehet egy ilyen rövid partszakasszal kezdeni?
 

Ez a 430 méter nem hivatalos szám. Ahány forrás annyi adat kering a világhálón. A wikipédia például a 134,14 - 133,57 folyamkilométer közé helyezi a moldáv Duna-partot, ez annyi, mint 570 méter. Megint máshol 480 méter szerepel. Hogy melyik a valódi, mindenki lemérheti a mellékelt google maps térképen.


Moldova legdélebbi pontján járunk, ott, ahol a Kárpátok északkeleti lejtőin eredő Prut eléri a Dunát. Giurgiulesti várostól délre, szemben a Macskakönyök-szigettel (=Insula Cotul Pisicii), még csak nem is a főág mellett húzódik mindaz a 0,3%, ami Moldova számára a Duna 134 kilométernyi szakaszából megmaradt. 1940-ben (majd 1944-ben) nem csupán a Duna veszett el számukra. Az egykori Besszarábia tengerpartja, melyet Budzsáknak is hívtak, ma Ukrajnához tartozik.
 

Ez a 430 méternyi kapu a nagyvilágra talán a legértékesebb terület az egész országban. Annak az esélye, hogy ide nemzeti park, pihenőövezet vagy strand kerüljön éppen ezért 0%. Giurgiulesti mellett fontos út és vasútvonal halad Romániából Ukrajnába moldáv területen keresztül. Érdekesség, hogy a városból minden hétfőn kompjárat indul Isztambulba, mely 2 nap alatt teszi meg a távolságot a Dunán és a Fekete-tengeren.

A folyami kapcsolatok, közút és vasútvonalak, valamint az államhatárok által körbezárt területen jelenleg egy nemzetközi szabadkikötő, közúti és vasúti logisztikai központ, kőolaj tartályok, irodaközpont, ipari létesítmények és raktárak épülnek (összefoglaló néven Giurgiulesti International Free Port - GIFP). A létesítmények részben a Prut partjára is átkényszerülnek a helyhiány miatt. Nehéz ilyen kis helyre ennyi mindent bezsúfolni. A kikötő 7 méteres vízmélysége a tengeri hajók kikötését is lehetővé teszik. Alig 5 év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül ez a terület. Gombamód épültek fel silók, tartályok, szennyvíztisztítók, irodaépületek. Hatalmas daruk pakolják az árut vasúti kocsikba, kamionokba és fordítva.

  
A szabadkikötő 2007-es megnyitása óta teljesen elvágta a hétköznapi moldovai embert az ország parányi Duna partjától. Bármelyik másik dunaparti országban az egyszerű polgár - ha kedve úgy hozza - legyalogolhat a vízpartra kavicsokat dobálni, kutyát sétáltatni vagy csak egyszerűen gyönyörködni a naplementében. Belegondolni sem merek mi lenne, ha egyik napról a másikra a magyar szakasz is olyanná válna, mint a moldáv 430 méteren, vagy a Balatonon, ahol nagyítóval kell már keresni a természetes szakaszokat, ahol ingyen lesétálhatunk a vízpartra. 

 
Magyarországon, jelenleg még szerencsére távol vagyunk ettől a 100%-os partbeépítettségi aránytól, de nem árt szem előtt tartani, hogy ez az érték csak növekedni fog. Talán ha beleképzeljük magunkat a moldávok helyzetébe, könnyebben megértjük mekkora kincs számunkra a Duna.

---

A szabadkikötő honlapja angol nyelven, prezentációkkal: http://www.gifp.md/en

2012. április 21., szombat

Isten veled, kis sziget!

A minap a facebookon ajánlották figyelmembe ezt a rövidke animációs filmet. Rögtön végignéztem, és az utána bekövetkező néhány perc teljes csöndben gondoltam, hogy ezt másoknak is látniuk kell! Idén van ugyanis 40 éve, hogy a Ada Kaleh szigete hullámsírba merült az Al-Dunán. 

Reisenbüchler Sándor filmje egyfelől a kis török szigetnek állít emléket, azonban a készítés időpontja, 1986-1987 kapcsán más események is eszünkbe juthatnak. Elsősorban Bözödújfalu. Az erdélyi falurombolás jelképének számító udvarhelyszéki település kitelepítése nem sokkal ezelőtt, 1985-ben kezdődött. A filmben feltűnő házak, emberek és azok viselete egyértelmű utalás erre az erélyi településre, melynek szimbóluma a romos templomtorony. 
Másodsorban érezhető az utalás a Bős-nagymarosi építkezésre, és arra, hogy ami 1972-ben már megtörtént a Vaskapuban, megtörténhet még egyszer a Dunakanyarban. Eltűnhet végleg a Zebegényi-, a Helembai-, a Fogarasi-, és a Törpe-sziget is. A rendszerváltozás hajnalán kibontakozó tiltakozási hullám végül megakadályozta a nagymarosi duzzasztómű felépülését.
Talán az Isten veled, kis szigetnek is köszönhetően.


Köszönet Szabó Pálnak a linkért! Jó lenne, ha minél több mai, Duna-parti "vállalkozó"-hoz is eljutna az üzenet!

2012. április 13., péntek

Imsós


1841-ben, Beszédes József tervei alapján átvágták az Imsós és várszegi kanyarulatot Paks és Ordas között. Ezáltal a Duna mintegy negyven kilométerrel rövidült meg. A korabeli elbeszélések szerint hatalmas felzúdulást keltett a paksiak körében a folyószabályozási munkálat. Attól féltek, hogy a városuk, az ezentúl szemből zúduló Duna sodrása által hamarosan elpusztul. Ne felejtsük, ebben a korban szinte éves gyakorisággal jelentkezett a Dunán a jeges ár. A sodródó jégtábláknak pedig egyik kedvelt felhalmozódási helye volt az Imsós kanyarulat Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Tolna vármegye határán. 

Az Imsós kanyarulat a XVIII. század végén

Az évi rendszerességgel jelentkező jeges ár pusztító erejének emléke ma is ott magasodik az elhagyott Imsós kanyarulat fölött. Lussonium római erődje - melyen 1705-ben Bottyán János épített palánkvárat - eredetileg egy szabályos négyszöget alkotott a Duna fölé magasodó löszháton. 220*220 méteres alapterülete mára 215*70 méterre zsugorodott. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 1600 év alatt a Duna 140-150 métert nyomult nyugat felé. Évtizedenként közel egy métert.

Az Imsós kanyarulat 1858-ban

Az Imsós kanyarulatban megrekedő, majd felszakadó jégtáblák tömege több ezer tonnára is rúghatott. Könnyen elképzelhető, hogy amikor a jégdugó által földuzzasztott víztömeg felemelte ezt a torlaszt és az megindult lefelé, mekkora pusztítást végzett a puha löszös partfalban. A környéket legutoljára 1956-ban elpusztító jeges árvíz annak idején egész erdőket borotvált le derékmagasságban.
 
A jelenlegi meder az I. katonai felmérés szelvényén

A kanyarulat átvágása után hamar eltűnt a víz az egykori Imsósból. Addig, míg a Duna mindkét - régi és új - ágát egyszerre használta, az Imsós szigetté vált. De csak rövid időre. A második katonai felmérés során készült szelvényen, 1858-ban - 20 évvel a munkálatok után -  már alig látunk benne vizet. A 700 méter széles mederben ártéri erdő nőtt fel. A vármegyék határa ekkor még nem változott, követte a régi medret. Ha ma ránézünk erre a tájra Lussonium erődjéből, már csak az erdő formájából következtethetünk a régi meder futására.

Az Imsós kanyarulat íve és Lussonium táborának nyugati maradványai (forrás: aeroart)

A megyehatár nagy lemaradással követte a Duna középvonalának áthelyeződését, az Imsós most már Tolna megyéhez tartozik. Árvízvédelmi töltés révén már csupán mentesített ártér, egyetlen kapcsolata a Dunával a kicsiny Kistápéi vízfolyás. Dunakömlőd  tehát így vesztette el végleg Dunapartját, de Paks városa a korabeli félelmek ellenére ma is áll.

2012. április 7., szombat

A "másik" Gödi-sziget


Megjelent a Gödi Körkép 2012/4. számában

Ha az olvasó belegondol abba, hogy legtöbbször mely irányba indul el Gödről, első számú és legfontosabb irány lenne a déli, lemaradva követné az északi, míg kelet és nyugat szinte tökéletesen hiányozna a felsorolásból. Mintha a Duna és az új kettes út hermetikusan lezárná mozgásterünket. Ezért lehet, hogy Szigetmonostor valamint Csomád-Őrbottyán meglehetősen ritka úticélja a gödieknek? Most felejtsük el az észak-déli irány nyújtotta kényelmet és keljünk át a Duna túloldalára!

A Nagy-Gödi-sziget 1841-ben

A címet olvasva bizonyára sokan felkapják majd a fejüket. Másik Gödi-sziget? Hiszen az az egy Homoksziget is az idő legnagyobb részében a parttal egybefüggő terület! Talán lesz, aki kisétál a Duna-partra vagy megnézi a google térképeken, majd rezignáltan veszi tudomásul, hogy nincs is „másik” Gödi-sziget. Pedig létezett még nem is olyan régen, melynek történetét a legidősebb gödiek sem ismerhetik. Lássuk tehát mit is kell tudni az egykor nagy galibát okozó Nagy-Gödi-szigetről, melyet ma leginkább Fegyveresi-sziget néven ismerhetünk!

A Nagy-Gödi-sziget a történelem sodrában

A sziget történetéről az első feljegyzés a XV. század elejéről származik. Így írnak róla az oklevelek:

"Özvegy Erzsébet királyné meggyőződvén arról, hogy Zsigmond király Széchy Miklós fia Tamástól az ő Gewd (Göd) birtokukhoz tartozó szigetet azon feltétellel vette el, hogy mással kárpótolja, de mivel ez nem történt meg, a szigetet vissszaadja"

Ekkoriban a mai Gödi-sziget (Homoksziget) még nem lehetett több egy kicsiny szigetnél vagy zátonynál, így több mint valószínű, hogy a birtokper a „másik” gödi szigetről emlékezik meg. E két vízzel körülölelt földdarab között meglévő jelentősségbeli különbségről megemlékezik egy 1826-os leírás is:

"...Gődi Pusztát mosó nagy Duna bal partja fekete agyagos, szakadozott, némelly helyeken kettős partot is tsinál; hellyel bokros ugyan, de mégis olly porhanyós, hogy a’ Duna vizének ellene nem álhatván naponként belyebb ereszti; és innét eredttek a’ Kis – és Nagy Szigetek, mellyek Gődi Pusztához tartoznak. – Ezek kőzűl a’ kisebb Sziget vad bokrokkal benyőlt sűrűség; - a’ nagyobb sziget sok bokrok közőtt is szénát, és gyumőltsöt terem; mindkettőnek partjai azonban víz mosás által láthatóképpen fogynak."
 
A feliszapolódó mellékág, XIX. század közepe

Ebből a leírásból kitűnik, hogy a másik szigetet a mezőgazdaság hasznosította. Általános jelenség volt már a középkorban is, hogy a dunai szigeteket gyümölcsösként használták, valahogy úgy, mint a híres szatmári szilvafás ártereket manapság. A Helembai-sziget például az esztergomi érsek gyümölcsöskertje volt, ahol törvény tiltotta a kikötést. A Nagy-Gödi-sziget történetének legemlékezetesebb eseménye azonban 1775 telén történt. Így ír róla a krónikás:

"...A most elmúlt év december havában iszonyú emlékezetet meghaladó idő óta nem látott, folyton eső hó borította el az egész vidéket, úgy, hogy onnét a legszomorúbbakat gyanítani s a következő év elejét a tapasztaltabbak, mint igen veszélyest kezdték sejteni. Az aggodalom nem is volt alaptalan, ugyanis a Duna ugyanazon hóban igen vastag jéggé tömörülvén, ezen hó 15.-éig megmaradt ugyan szilárd hidegségben, de folyton növekedésben emelkedésében, míg a hideg enyhülni kezdvén, az olvadó hó a földekről és hegyekből nagy folyamokban rohanván le a már önkény megáradó Dunát szerfölött feldagasztotta, és az addig kiáradó víz nagyságát majdnem megközelítette, midőn íme a következő nap hajnala hasadtakor iszonyú dördüléssel, mintha az ég dörgött volna, talán folyását gátoltatni tovább nem akarván, meg törte a jeget, és egy kissé szabad folyást engedett a víznek, de déli 11 órakor Göd szigeténél feltorlódott, és a homokra emelkedő jég gátolta a folyást, és midőn így a szegény polgárok magokat a legnagyobb veszélynek kitéve lenni vélték, az akadályozott víz visszatért az ismert mederbe, s ezt csakhamar elhagyva, az egész közeli földre annyira kiöntött, hogy míg az emberek aggódva néznek körül és holmiaik összeszedéséről gondoskodnak, ezen káptalani város alsó részén, mely alacsonyabb fekvésű és a Dunához közelebb van, a legtöbb házat annyira elfoglalta, hogy mindkét városban 105 házat nagyrészt leomlasztott, a többit pedig megrongálta..."

Ugyanaz történt 1775-ben Gödnél, mint a Csepel-sziget északi csúcsán 1838-ban. A feltorlódott jégtáblák által felduzzasztott víz mindkét esetben hatalmas károkat okozott, az utóbbi Pest városát döntötte romba. Ugyanúgy, ahogy a pesti árvíz okait megszüntették, a Nagy-Gödi-sziget sem kerülhette el a sorsát. A régen 1 kilométernyi árteret bebarangoló folyó Gödnél nagyon ellaposodott, volt, hogy a hajósok heteket vesztegeltek, míg át tudtak kelni a gödi gázlón. Mintegy 130 évvel ezelőtt számolták fel ezt a helyzetet a vízügyi szakemberek. Két nagy töltéssel zárták el a monostori oldalon lévő mellékágat; hozzákapcsolva a Szentendrei-sziget tömegéhez. Így veszett el ez a kicsiny terület Göd számára; elvesztette régi nevét is, ma Fegyveresi-sziget néven közigazgatásilag Pócsmegyerhez tartozik. 
 
Árvizek idején visszatér a Duna


A védett Fegyveresi-sziget látnivalói

Mindössze negyed órányi sétára esik a szigetmonostori révháztól északi irányban. A töltés két irányból kerüli meg a szigetet. Mindkettő könnyedén járható kerékpárral, gyalog, babakocsival és akár lóval is. Hogy miért is érdemes ellátogatni ide? Egyfelől ez a terület a Homokszigethez hasonlóan a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. A töltésről egyhangúnak látszó táj számtalan meglepetést tartogat. A legmélyebb részeken gyakran még víz csillog, kedvelt helyei ezek a dagonyázó vaddisznóknak. A szárazabb területeken a térdig érő fűben gázolva olyan érzésünk lehet, mintha a történelmi korok előtti Alföldön járnánk. Az erdőszéleken burjánzó kökény és galagonyabokrok között csak az éles szeműek juthatnak keresztül a vadcsapásokat követve. A terület azonban nem egyhangúan sík, a régi mederformák hullámai megmaradtak, kivehető az egykori sziget lágyan lejtő pereme is. A sziget magterületét kirajzolja a kora tavasszal nyíló védett ligeti csillagvirág, mely kék szőnyegként borítja a tavalyi avart. Erdei jórészt megőrződtek természetes állapotukban, kidőlt fák, lecsüngő liánok kölcsönöznek neki szinte őserdei hangulatot. Ezt az érzést erősítheti bennünk az a tény is, hogy egyetlen út vezet be a töltések által határolt területre, mely ugyancsak egy töltésen fut. Csodálatos jegenyefa és platán-sor szegélyezi egészen a surányi árvízvédelmi központ lezárt területéig. Ha itt lesétálunk a partra, a sarkantyútól pár méterrel lejjebb megtalálhatjuk a surányi vízmércét. A sziget déli részén az ember is otthagyta keze nyomát a tájon. Aprócska szántó és mellette emelkedő vadászles, kosárkötő fűz ültetvény jelenti manapság a Fegyveresi-sziget mezőgazdaságát. A nyílt mezők és művelt területek ellenére az erdők lassú térhódítása figyelhető meg. Először a cserjék veszik birtokba a mezőket, majd őket a fák követik. Egyelőre a Fegyveresi-sziget őrzi számtalan arcát, mely csak akkor mutatkozik meg igazán, ha letérünk a töltés által kijelölt útról és belevetjük magunkat az egykori Duna mederben felnőtt vadonba.

Fűz ültetvény aratás után

Jegenye és platánsor kíséri a töltést a "partról" a "szigetre"

Legeltetés hiányában a füves pusztát lassan meghódítják a tüskés cserjék

Felszántott meder, fehérnyárak, árvízvédelmi töltés és a Visegrádi-hegység

Érintetlen ártéri erdő vette birtokba a felszámolt mellékágat

Jobbra a Duna, balra a Szentendrei-sziget, középen a feltöltött meder.

Éledő természet - ligeti csillagvirág

A surányi lapvízmérce az árvízvédelmi töltésen.
 
Jó lenne, ha a gödiek – ha csak egy-egy kirándulás, vagy kerékpáros-túra erejéig újra felfedeznék azt, hogy keleti és nyugati irányban is számtalan látnivaló vár bennünket!

2012. április 4., szerda

Fragmentum


Minden úgy kezdődött, hogy egy bokrokkal sűrűn benőtt domboldalban találtam egy cserépdarabot. Legalábbis elsőre annak tűnt. Az egyik ember kezében ez csupán egy jelentéktelen, semmitmondó szemét, míg egy másik ember kezében beszélni kezd. Dunáról, harcokról, uralkodókról, hatalmas építkezésekről és a végső összeomlásáról.


Kérdezhetnék: mi visz rá valakit, hogy egy ilyen törött cserépdarabért (mely leginkább vékony téglára emlékeztet) lehajoljon. Hiszen manapság épeszű ember nem szed össze minden szemetet az erdőben.  Pedig többféle oka is van, hogy felvegyük a földről: elsősorban a vastagsága. Ilyen téglát nem gyártanak manapság, mindössze 3,2 cm vastag. Mivel mindkét oldala sima, nem lehetséges, hogy hosszában eltörték.

Méreteiből következtetve megállapítható, hogy ez egy tegula (a képen t) volt, mely a római táborok tetejét fedte. Két oldalán magas perem futott, mely azóta sajnos letört. Ennél a peremnél illeszkedtek egymással. Hogy az eső ne jusson be az épületbe, a réseket kúpcseréppel fedték, melynek latin neve imbrex (i). A kúpcserepek tetőperemi lezárására szolgált az antefix (a). 

Másodsorban felkeltheti érdeklődésünket a tegula felülete. Kissé szabálytalan felszínén számtalan olyan karcolás látszik, ami modern kori téglákon nem szabadna, hogy legyen. Harmadsorban a felszínén látható szabályos benyomódás. Ezzel el is érkeztünk a legfontosabb okhoz. Amikor felvettem a földről, ez a rece még lehetett volna az égetés után bekövetkezett sérülés eredménye, ugyanis vastag koszréteg fedte. Miután azonban letisztogattam és felbukkant a kép jobb oldalán látható "T" betű, már tudtam, hogy egy római korból származó bélyeges téglát tartok a kezemben.

További tisztogatás után újabb betűk bukkantak elő. A "T"-nél valamivel nehezebben felismerhető "N", aztán egy töredékes "E", majd órákkal később vált nagy nehezen felismerhetővé egy "R", valamint egy újabb "E". Összeolvasva - ERENT -.


Ugyan láttam már sok bélyeges téglát, de ilyen betűkombinációról még nem hallottam. Szerencsére segítségemre sietett Sporoni Sándor és 1978-as összefoglaló munkája, a "Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre". Mivel a Sibrik-domb Visegrádon éppen a tárgyalt Duna-szakaszra esik, csak fel kell ütni a könyvet a dombon épült PONE NAVATA erődjénél. Soproni Sándor személyesen vezetett ástásokat ezen a helyszínen, ezért feltehetően a könyv téglafeliratainak nagy része megfordult a kezei között. 

Az erőd fala napjainkban
 
A bélyeges téglák több csoportba oszthatók, kezdetben a légiók vagy segédcsapatok neveit bélyegezték rájuk. Aztán létezik az ún. OF ARN csoport pl: OF ARN MAXENTI A VIN, melyet leggyakrabban úgy szoktak feloldani, hogy Maxentius bécsi (Vindobona) hadiüzeméből való tégla. Harmadik csoportba tartoznak a személynevekkel bélyegzett darabok. A Visegrádon talált tegula fragmentum ez utóbbiak közé tartozik.

Először azt gondoltam, hogy a meglévő téglabélyegek közül egyszerűen kikeresem azt, amelyre ráillik ez a névtöredék. Nos a helyzet mégsem ilyen egyszerű. a töredék két római névbe is beleillik, akik bizonyíthatóan készítettek nevük alatt ilyen tegulákat. Az első személy Terentius dux, aki Pannonia Valeria tartomány katonai vezére (latinul: Dux Valeriae Ripensis) volt 367/68-371 között. Az ő fennhatósága alá tartozó csapatok téglavetőiben készültek a T[ERENT]IVS VP DVX feliratú tegulák ( VP = Vir Perfectissimus = kiváló férfi).  Duxnak nevezték a késő római korban azt a parancsnokot, aki alá két vagy több légió tartozott. Közvetlenül a provincia helytartója után következett rangban.

Ugyanebben az időben, ugyanebben a provinciában élt egy Terentianus tribunus is, akinek vezénylete alatt álló seregtestek ugyancsak foglalkoztak téglavetéssel. Feliratainak több változata is ismert, leggyakoribb a T[ERENT]IANUS TRB. Katonai rangban alatta maradt Terentiusnak, ő egy légió résznek parancsnoka lehetett. Régebbi szakirodalomban még azt is feltételezték, hogy a két személy esetleg egy és ugyanaz. 2005-ben, Esztergom mellett, a várhegy északi részén egy római kori téglavető kemencét tártak föl. Ebben többek között Terentianus tribunus nevét viselő téglákat találtak. Vajon ez a teguladarab is itt, ebben a Dunára néző kemencében készült? Mindenesetre a tribunus téglái Komáromtól egészen Paksig gyakran kerülnek elő ásatásokon.  Mind a két katonai vezető I. Valentinianus császár uralkodása idején töltötte be posztját. Mivel csak találgatás lenne, melyikük nevét viseli ez a tegula, így ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni.

Az építőanyag nagy részét feltehetőleg a Dunán szállították az erőd építésének helyszínére. Valahol a Sibrik-domb alján köthetett ki a római uszály, ahol jobbára már római felségjel alatt harcoló germán kezek pakolhatták ki a partra. Pone Navata erődje a 360-as évek felé már állt. A leletek tanúsága szerint 325-330 körül, I. Konstantin uralkodása idején épülhetett fel ez a szabálytalan háromszög alakú tábor, melynek legnagyobb kiterjedése 114*130 méter. Korábbi időszakra datálható leletek nem kerültek elő. Tornyaiból ellenőrizni lehetett a dunai átkelőket és a Szentendrei-sziget csúcsát. Körülbelül 300 fős helyőrség állomásozhatott itt állandóan. A Notitia Dignitatum nevű késő-római közigazgatási "kisokos" alapján még a nevüket is ismerjük: auxilia Ursarensia. Az erőd nagy valószínűséggel így nézhetett ki (forrás visegrad.hu):
 
Pone Navata castelluma Fellegvár irányából

Pone Navata erődjének 1,3 méter vastag falai között kevesebb, mint 80 évig állomásozott római sereg. 3 legyező és 11 patkó alakú tornyán kívül a belső falakhoz csatlakozó épületek tetejét fedhette az általam talált tegula. A tábort  kétszer átépítették, a tegula valószínűleg a második átépítés-felújítás munkálataihoz érkezhetett. A 370-es években a helyőrséget képező auxiliát ad Statuasba (Ács-Vaspuszta) vezényelték át. A hátramaradt kisszámú fegyveres számára építették föl a képen is látható, Duna fölé magasodó négyszögletű őrtornyot. A későrómai korra jellemző volt, hogy az elnéptelenedő táborok romjaiból még felépült egy kisebb torony, melyet aztán többnyire tervszerűen végleg elhagyott a római katonaság.

A Dunakanyar a IV. század végén (jobb felbontásban ezen a linken érhető el)

Ez a folyamat egyszerre zajlott le Pannonia összes Duna-menti erődjében, őrtornyában. Az I. Valentinianus császár (364-375) által megálmodott hatalmas, barbárok ellen emelt "vasfüggöny" alig élte túl a Brigetióban (Szőny) germánokkal folytatott vita következtében gutaütést kapott uralkodót. A mai ésszel felfoghatatlan császári akarat, mely a Duna 2800 kilométeres partját burgusokkal (kiserődökkel, őrtornyokkal) szórta tele, utódaiból már sajnos hiányzott. Végül 433-ban a Róma végleg lemondott erről a területről a hunok javára.

I. Valentinianus császár egy érmén
 
A Dunakanyar új lakói nem tudtak mihez kezdeni a kőből épült tornyokkal, erődökkel. Néhányba beköltöztek, a széltől védett helyen tábortüzet raktak a fa szerkezetből, majd odébbálltak. A romokat benőtte a gaz, szétmállasztotta az idő.

A sibrik-dombi római erőd egészen 600 éven keresztül aludta csipkerózsika álmát, amikor újból kőművesek jelentek meg a falai között. Kivágták a benne nőtt erdőt, kijavították a falakat és megtették Pilis vármegye központjának. Kétszáz évig állt eztán, raboskodott itt Salamon király, többször leégett és a tatár pusztítás után többé nem javították ki falait. Kövei másra kellettek. IV. Béla király új várat építtetett a régi fölé, melynek falai közül remek kilátás nyílik Pone Navata egykori castellumára.

Ajánlott és felhasznált irodalom:
  • Ammianus Marcellinus: Róma története (353-378)
  • Notitia Dignitatum in TheLatinLibrary.com
  • Soproni Sándor: Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre 1978.
  • Soproni Sándor: Rómaiak Visegrádon 1961.

2012. április 1., vasárnap

Alagút a duzzasztómű helyén Visegrád és Nagymaros között

 
Duna alatt futó alagutakról rengeteg mende-monda, legenda szól a néphagyományban. Ahol valaha római őrtorony, középkori vár, komolyabb romos épület állt a Duna partján, biztosak lehetünk benne, hogy a helyiek szerint a folyó alatt valamilyen alagút húzódott, melyen titokban közlekedhettek a katonák. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. által meghirdetett Duna alatti műszaki bejárás éppen ezen legendák miatt keltette fel a figyelmemet. Rövid szervezés után huszonhárman vágtunk neki a Visegrád-Nagymaros közti 550 méternek.


Száraz lábbal átkelni a Dunán mindig nagy élmény. Visegrád és Nagymaros között egyszer már fennállt ez a lehetőség, amikor Ferenc József királyunk személyesen vezetett itt hadgyakorlatot, melynek része volt egy pontonhíd felépítése a Dunán.

A Visegrádi indulást választottuk, így még volt alkalmunk felkeresni néhány jobbparti római romot, (alagutat sajnos egyikben sem találtunk). A városi focipályától valamivel délebbre indul egy aszfaltozott út, mely bevitt minket az egykori erőmű építési területre. Ebbe a kikotort öbölbe tervezték egykor a nagymarosi duzzasztómű hajózsilipjeit. Az öblön átvezető földsáv jelenleg sarkantyúként viselkedik, ám az általa erősített feltöltődés végső soron a természetes partvonal helyreállítását szolgálja.
 

A közműalagút pontosan ott fut ma, ahová a nagymarosi duzzasztómű nyomvonalát tervezték. Pontosan az 1696. folyamkilométernél nyíló lejáratot kék fedőlapok jelzik. 1992-1993-ban, miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem épül meg a bősi erőmű magyar párja a tervezők jónak látták, ha valamilyen módon mégis létrejön a két part összeköttetése. A Mélyépterv Zrt. által megépített létesítményben már 1995-ben próbaüzemet tarthattak. Nem csupán kábelek és vezetékek futnak benne, kapcsolódik hozzá egy meder alatti vízbázis is, mely ha működne napi 3000 köbméter friss ivóvizet pumpálhatna be a rendszerbe. Egy dréncsövet kell elképzelni, mely az alagút fölött fut a 4 méternyi vastag sóder és kavicságyban. Perforált lyukakon áramlana be a szűrt Duna víz a rendszerbe, melynek jelenleg csupán üres csövei léteznek.


Rövid lépcsőzés után egy fogadóhelységbe értünk, ahol a vezetékek kapcsolótáblái, elosztói és csapjai között kis kiállítás is helyet kapott. Tematikája kettős, egyfelől a hely természetes élővilágát mutatja be, másrészt a Bős-Nagymarosi kérdéskört tárgyalja, felettébb érdekes módon nehezen olvasható kék betűs folyóírással. Akinek nem volt türelme (és ideje) végigolvasni mindezt, azt kárpótolták a korabeli fotók, melyek a szinte felismerhetetlenné csúfítot tájat ábrázolták. Miután meghallgattuk az aznap már sokadszor elmondott rövid bevezetőt és a magasabbak fejükbe csapták munkavédelmi sisakjukat, megkezdtük a lassú ereszkedésünket a Duna medre alá.


Két oldalt és a fejünk fölött is csövek, vezetékek hada kísért bennünket. Volt optikai kábel, elektromos vezeték, automatikát vezérlő rendszer. Jobb oldalt lenn szennyvízcsatorna, szemközt két vízvezeték, mely közül csak az egyik működik. A betongyűrűkből álló alagút átmérője 3 méter, a felszín alatt 17 méterrel fut. A meder aljzatát alkotó vulkanikus kőzetbe robbantották a nyomvonalát, felette körülbelül 4 méternyi üledék, valamint a vízállástól függő vízoszlop helyezkedik el. 
 

A vízoszlop nyomása következtében néhány helyen a beszivárgó víz apró betoncseppköveket alkot. Itt a repedések eltömítésére zsíros anyagot injektáltak (ferde pöckök a képen). Ennek ellenére a cseppkövek végén még mindig víz csillog, lecsöppenve álló cseppköveket építenek az alagút alján. Ez ugyan jelentéktelen vízbetörésnek számít, a létesítmény komolyabb üzemzavarra is felkészült.
  

A közműalagút 550 méteres hossza zsilipajtókkal van szakaszokra bontva. Tűz esetén például nem az egész rendszer károsodik, hanem valamelyest lokalizálni lehet a kárt. Komolyabb vízbetörést ezek az ajtók nem bírnának ki. A létesítmény bejárata is a mértékadó árvízszint fölött helyezkedik el. Útközben belegondoltunk abba, hogy valószínűleg a két település között közlekedő révészek lehúzhatnák a redőnyt, ha ez az alagút állandóan nyitva állna. Még kerékpárral is könnyedén át lehet rajta haladni.


Átlagos tempóban 5 percet vett volna igénybe ez a táv, hacsak nem kíváncsiskodtunk volna annyit. Szerencsére a sort záró kísérőnktől rengeteg hasznos információt megtudhattunk az alagútról, a kudarcba fulladt duzzasztóműről és az itt haladó közművekről. Így negyed óránál is többet töltöttünk odalenn. A kijáratnál hasonló kis tárlat fogadott bennünket, de itt már nem időztünk sokáig. Odafönn a visegrádi oldalhoz hasonlóan kedves fogadtatásban volt részünk. A DMRV Zrt. kitelepült sátraiban forró teát és zsíroskenyeret is osztogattak a szeles időben átfagyott látogatóknak. Többféle ingyenes ajándéktárgy közül lehetett választani, pl. mobiltelefon-tartó, söralátét, ceruzatartó. Még egy vendégkönyv is a kezünk ügyébe került.


Köszönjük a látogatást a szervezőknek, akik ilyen szeles időben is kitartottak! A létesítmény előzetes bejelentkezéssel, csoportosan látogatható az év többi napján. Honlap: dmrvzrt.hu.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...