2012. november 19., hétfő

Szent Flórián földrajza


Enns. Alig 254 kilométer hosszú Duna balparti mellékfolyó. A Radstädter Tauernben ered, eleinte keletnek, majd éles törés után északnak fordul, a Gesäuse-szurdokban átvágva magát a szűk alpesi mészkővonulatokon. Alsó- és Felső-Ausztria határát alkotva, Enns városa mellett ömlik a Dunába, a 2112. folyamkilométernél. Átlagos vízhozama 195 köbméter másodpercenként, de mértek már rajta árvíznél 1020-at is. Színe zöldeskék, az Alpokból szállított hordalék miatt. 304-ben ebbe a folyóba fojtották bele Flóriánt a kiszolgált római katonatisztet a lauriacumi hídnál. 

Enns város hídjai az Enns folyón

A magyar monda és mesevilág is jól ismeri ezt a folyót. Innen származik az "Óperenciás-tengeren is túl" kifejezés. Azt sajnos már lehetetlen kideríteni, hogy Magyarországról, avagy Bécsből nézve mondhatták azt, hogy "ob der Enns", azaz túl az Enns folyón. Hajlok arra, hogy az utóbbi eset valószínűbb, ugyanis Felső-Ausztria örökös tartomány elnevezése egykor Österreich ob der Enns volt. Tehát feltehetőleg a németből került át ez a kifejezés a magyarba. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy Szent Flóriánt az Óperenciás-tengerbe fojtották bele. 


Szent Flórián, Nepomuki Szent Jánoshoz hasonlóan tipikus közép-európai szent, élete és halála kapcsán azonban jóval több szállal kapcsolódik a Dunához. Elsősorban a tűzoltók kapcsán ismert a neve világszerte, ugyanakkor a szénégetők, pékek, kovácsok, halászok, katonák védőszentje is.  Tűz és árvizek esetén volt szokás az ő közbenjárását kérni.

Életéről az első fennmaradt írás 511-ből származik, Eugippius tollából. A Vita Sancti Severini fontos forrása az 5-6. századi Közép-Európának, Noricumnak és Rhaetiának. Ugyanakkor ahány Szent Flóriánról szóló cikket olvasunk, annyi féle különböző, egymásnak sokszor ellentmondó információt találunk, legyen szó a wikipédiáról, a Szentek Életéről, avagy a lexikonokról. Különösen a földrajzi nevek problémásak, gyakran nem létező városnevekkel találkozni, melyet mások kritikátlanul átvéve tovább fokozzák a zűrzavart.


Történetünk színhelye Noricum provincia, mely Pannoniától nyugatra terült el, nagyjából lefedve a mai Ausztia középső területét. Északról a Duna határolta, melyen túl a harcias alemann és markomann tözsek éltek. Időszámításunk szerint 18-ban foglalták el római csapatok a kelta tauriszkusz (norici) törzstől. Egészen Marcus Antonius uralkodásáig nem állomásozott légió a tartományban, Regnum Noricum néven megmaradt önálló fejedelemségnek, irányítását egy procurator végezte. A markomann háborúk miatt  szükségessé vált a tartomány megerősítése, 180-ban megérkezett a legio II. Italica, mely a római uralom felbomlásáig LAVRIACVM táborában állomásozott. Jelképe a római anyafarkas volt, amint Romulust és Remust táplálja.

A legio II. Italica bélyeges téglája

Nagyon valószínű, hogy Flórián is ebben a légióban szolgált, hiszen egész élete Noricumhoz kötődött. Születési helye bizonytalan, két város áll versenyben a megtisztelő címért, AELIVM CETIVM, azaz St. Pölten, valamint CANNABIACA, Zeiselmauer, közel a pannoniai határt jelentő Bécshez. A Pallas lexikon szerint már keresztény családban született 240 környékén, míg mások azt állítják, hogy a katonáival együtt vette fel a kereszténységet felnőtt korában. Mindenesetre annyi biztosnak tűnik, hogy katonacsaládban született, édesapja is katonatiszt volt.

Noricum megerősített dunai partszakaszának vázlata. Forrás

Szent Flórián legendája szerint már gyermekként is képes volt egy lángoló épületet eloltani imájával, ez a tény azonban ellentmond a felnőttként keresztelkedéssel. Apja példáját követve ő is a római hadseregbe lépett, és gyorsan haladt fölfelé a ranglétrán. Caecia erőd parancsnokává nevezték ki, csakhogy ilyen nevű erőd, őrtorony, vagy légióstábor nem létezik. Feltehetően AELIVUM CETIVM nevének torzulása következett be, tehát elképzelhető, hogy Flórián saját szülővárosának parancsnoka lett. Nem véletlen, hogy elsősorban a tűzoltók védőszentje lett, történt ugyanis, hogy tűz ütött ki a katonai táborban, melyet reménytelen helyzetből, mikor már mindenki a menekülésen törte a fejét, egymaga fékezett meg. Ezért tekintélye nem csupán saját katonái között nőtt nagyra, híre a felsőbb körökbe is eljutott. A legionárius szolgálat 25 évét kitöltötte és Mantem-ben, Krems mellett telepedett le, mint kiszolgált katona. Ez a településnév sajnos ugyancsak elírás, feltehetően Mautern (an der Donau) településsel egyezik, ahol a római korban hatalmas katonai erőd állt FLAVIANAE néven.
 
Lauriacum/Lorch erődje máig meghatározza az utcahálózatot

303-ban, Diocletianus császár uralkodása idején kezdődött nagy keresztényüldözés híre noricumi birtokán érte Flóriánt. Amikor megtudta, hogy a provincia prefektusa, Aquilinius elfogatta 40 egykori katonáját, felkerekedett és elindult megsegítésükre. A tartomány székhelye, 180 óta az Enns és a Duna összefolyásánál álló LAVRIACVM légióstábor volt, ahol a 6000 fős légióval együtt körülbelül 30 000 ember élt. Életének utolsó napjairól a Szentek élete tudósít:

Legendája szerint amikor Lorchba indult, a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.''
Aquilinus először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.''
Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: ,,Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!'' Mire Flórián: ,,Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!'' Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''
Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

Más források szerint így felelt kínzása előtt a prefektusnak: "Rengeteg sebet kaptam már a császárért, mit nekem ez a néhány karcolás saját hitemért?" 

Halálának napja 304. május 4-én volt.


Flóriánt tehát malomkővel a nyakában elnyelték az Enns folyó habjai. De hol állhatott ez a híd a római korban? Az Enns folyó túloldalán, Albing falu mellett is állt rövid ideig egy római tábor, melyet az áradások, és a magas talajvízszint miatt kellett elhagyniuk a katonáknak. Feltehetően a Lorch-St.Pölten között vezető limesút hídjáról lehet szó, mely a tábor alaprajzát és a terepviszonyokat figyelembevéve az első képen látható vasúti hídtól északra állhatott, közel a Duna torkolatához. 

A legenda szerint Flórián holttestét a folyó partra vetette, ahol egy napig egy kiterjesztett szárnyú sas vigyázott rá. Mivel elképzelhető, hogy a sebes sodrású Enns folyó a Dunáig sodorhatta a malomkövet, Valéria, akinek álmában jelent meg Flórián, kérlelve őt, hogy temesse el illőképpen feltehetően már a Duna partján találta meg a holttestet. Valéria egy ökrös szekérre tette, majd befödte szalmával és gallyakkal, hiszen a Flórián által kijelölt hely eléréséhez újból át kellett kelni a lauriacumi hídon. Sőt magán a városon is keresztül kellett haladnia, ráadásul az OVILABIS-ba (Wels) vezető forgalmas limesúton, ahol a hadsereg állandóan járőrözött. A legendát olvasva az is elképzelhető, hogy Valéria kerülőúton tette meg ezt a mindössze 10 kilométeres utat, hiszen ökre annyira megszomjazott, hogy csodának kellett történnie: egy forrás fakadt az út szélén. Az ökör szomját oltván immár újult erőre kapott és eljutottak a mai St. Florian faluhoz, ahol Flóriánt eltemették. Ezen a helyen a VIII. században már templom állt, ma pedig hatalmas apátság, a szent sírjával. Itt látható az a malomkő is, mely állítólag Flórián haláláért felelős. Szentté avatásának dátuma nem ismert, mivel már a hivatalos szenttéavatási eljárás kidolgozása előtt kanonizálták.


Flórián egész életét a Duna mellett élte le, gyermekként a Duna partján játszott, katonatisztként a dunai partot őrizte a barbár behatolások ellen, öregkorában a Duna mellett gazdálkodott, holttestét is a Duna adta vissza. Talán ezért sem véletlen, hogy főként a Duna menti országokban terjedt el tisztelete. Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon számtalan településen találkozhatunk szobraival. A tűzoltók révén pedig az egész világon ismertté váltak hőstettei és a közösségért vállalt önfeláldozása.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...