2012. január 30., hétfő

Lengyelország köldökzsinórja a Dunához - A Fekete-Árva völgye

 
A Dunai Szigetek blog története során sohasem távolodott el a Dunától és annak szigeteitől látótávolságon kívülre. Mivel a mostani bejegyzés talán kissé kilóg a sorból nem árt leszögezni, hogy továbbra is maradunk szorosan a Duna mellett, és nem várható hosszabb bejegyzés mondjuk a Tiszáról (legfeljebb annak torkolatáról). Tavaly nyári dél-lengyelországi utazásunk alkalmával nem lettünk volna hűek önmagunkhoz, ha nem keressük fel a lengyel Duna-vízgyűjtő területét, az egykori Árva vármegyének északkeleti csücskét.

Hol található a lengyel Duna-vízgyűjtő?


1. ábra Árva vármegye
A Duna vízgyűjtő területe összesen 817000 négyzetkilométer, ezen 10 folyóparti és 7 további ország osztozik. Ennek a hatalmas területnek az országok közötti eloszlása nem egyenletes. Mindössze egyetlen ország, Magyarország területe tartozik teljes egészében a Duna vízgyűjtőjéhez. Vannak olyan államok, melynek jelentős része tartozik hozzá (pl.: Románia, Ausztria, Szlovákia) és vannak olyanok, melyek részesedése szimbolikusnak mondható. Utóbbi kategóriába tartozik Lengyelország. Százalékos megoszlás szerinti sorrendben a 16. - azaz utolsó előtti - helyen áll, 0,09%-os értékkel. Egyetlen országot hagy le csupán, Albániát (0,03%). Lengyelország jelenlegi Duna vízgyűjtő területe két - egymással össze nem függő - területrészből áll. A nyugatabbi, a szlovákiai Csacza településtől északra helyezkedik el mindössze két patakot foglal magába. E két patak vize a Čierňanky-patakba ömlik, az a Kiszucába, majd utóbbi végül a Vágba. A keletebbi terület a Tátra északnyugati előterében, az egykori Árva vármegye és annak lengyel szomszédságában helyezkedik el. Fő folyója a Fekete-Árva (lengyelül: Czarna Orawa, szlovákul: Čierna Orava). Komplexebb vízrendszere miatt e bejegyzésben főként az árvai részvízgyűjtőről lesz szó. (1. ábra).

Történeti-földrajzi körökben közkeletű tévedés, hogy Lengyelország csak 1920-ban kapott részesedést a Duna vízgyűjtő területéből. 1772-ben Lengyelország első felosztásakor vesztette el a Prut menti területeit és a Luxemburgi Zsigmond által elzálogosított szepességi városok révén a Hernád-menti apró területeit. Ha  később az egykori Galícia tartományt lengyel területnek vesszük, akkor elmondható, hogy a kontinentális (Duna-Visztula) vízválasztó két rövid szakaszon már 1920 előtt is "átlógott" Galíciába. A Kiszuca mellékpatakjai nem voltak tekintettel Trencsén vármegye legészakibb határára, sőt valamivel délebbre a Vág több mellékvízfolyása pedig Morvaországba lógott át. Árva vármegyében a Fekete-Dunajec hordalékkúpján szétágazó vizek kerestek lefolyást a Kárpát-medencébe (lásd 2. ábra). Utóbbi egy 13,37 négyzetkilométer,  viszonylag bizonytalan lefolyású területet takart: a Bori-mocsár keleti részét. 1920-ban Európa egyik legállandóbb határvonala Árva vármegye területén megváltozott. Ezzel kezdetét vette egy hosszas vita Lengyelország és Csehszlovákia között. 1920 és 1945 között négyszer változott meg a határvonal. Mivel ezek a változások minden egyes alkalommal kihatottak a lengyel Duna-vízgyűjtő területének nagyságára, fontos szót ejteni róluk.

Az 1920-as határvonal (2. ábrán 5-ös jelkulcs) mindössze 4 évig volt érvényben, ekkor az addig lengyel  Głodówka (szlovákul: Hladovka) és Sucha Góra (Suchá Hora) átkerült Csehszlovákiához, cserébe megkapták Alsó-Lipniczát (Lipnicza Wielka). 1938-ban, Csehszlovákia fölosztásakor Lengyelország visszaszerezte a két fent említett települést, valamint másik két apró területet is megszálltak Alsó-Lipnica környékén. Ezen a térképen ugyan nincs ábrázolva, de a valamivel nyugatabbra, a Trencsén megyei Csaczai járásból lecsípett stratégiai fontosságú területtel is gazdagodtak. Lengyelország ekkor birtokolta rövid időre (1939. szeptemberig) a legnagyobb részt a Duna vízgyűjtő területéből. A Prut menti részek nélkül összesen körülbelül 800 négyzetkilométert. Ennek a fele esett a Fekete-Árva vízgyűjtő területére.
 
2. ábra  1. Vízgyűjtő terület határa 2. Lengyel Duna-vízgyűjtő 1920 előtt 3. Jelenlegi lengyel-szlovák határ
4. Határ 1920 előtt  5. Lengyel-Csehszlovák határ 1924-ig  6. Hladovka és Szuchahora területe  7. Árvai-víztározó
  
1945-ben visszaállt a két ország között az 1937. év végi határvonal. A Csaczától északra húzódó vasútvonal visszakerült Csehszlovákiához, ezzel a Fekete-Árva vízrendszere vált Lengyelország legfőbb dunai köldökzsinórjává. 

Lengyel-Árva három arca

A Fekete-Árva vízgyűjtője három fő tájegységre tagolódik. Északnyugaton a Babia Gora (=öregasszony) hegycsoport képez markáns vízválasztót a Visztula és a Duna között. E hegycsoport a Magas-Beszkidekhez tartozik, fő kőzetét a Kárpáti Homokkő formáció adja. Legmagasabb csúcsai a Babia Gora (1725 m), valamint a történelmi Magyarország legészakibb pontja, a Policza hegyvonulat (1369 m, 1. kép). A Babia Gora tömbje már a törpefenyves öv fölé magasodik, szép kilátás nyílik róla az Árvai-medencére.


1. kép a Policza hegyvonulat a Babia Goráról fényképezve


2. kép A Magas-Beszkidek fő tömegét alkotó Kárpáti Homokkő
 
Utóbbi medence tulajdonképpen egy fennsík, melyet a Fekete-Dunajec Tátrából szállított törmeléke töltött föl a pleisztocén során. Sík vidék ez, melyről a csapadékvíz csak nagy nehezen talál lefolyást. Átlagos magassága 630 méter körül van. A bőséges csapadék és a párolgás hiánya révén jött létre a fentebb már említett Bori-mocsár. Az emberi megtelepedésre alkalmatlan pusztaság a táj nevezéktanában is megjelenik (pusta, pusczina). Egyhangú, erdős táj ez. A lecsapolások során a terület vizei már könnyebb lefolyást nyerhettek a Fekete-Árva völgye felé. Vízhálózata tükrözi a hordalékkúp legyezőszerű alakját, melyen a Fekete-Dunajec gyakran változtatta folyásirányát. Így az is előfordulhatott, hogy teljes egészében a Duna vízgyűjtőjéhez tartozott.

3. kép Előtérben a Fekete-Árva völgye, háttérben a vízválasztó "hegység"
 
Az Árvai-medencétől északra helyezkedik el a harmadik tájegység, a Bukovinski-hegység. Ez a középhegység sokkal inkább emlékeztet egy dombsági tájra, alig emelkedik ki a fennsík területéhez képest. Legmagasabb pontja is csupán 940 méter. A vonulat, mely a vízválasztót jelenti a Visztula felé, szinte észrevehetetlen, 800 méterig alacsonyodik. A Babia Gora hegycsoporttól a 702 méter magas Bory-hágó választja el. A Bukovinski-hegység területén ered a Fekete-Árva folyó. Régebben, még a XX. század elején azonban így írtak forrásának helyéről: "...főforrásának azon patakot tekintik, mely Pekelnik mellett a galiciai határon elterülő Bori mocsárból folyik ki..."

A lerövidített folyó

1953-ig a Fekete-Árva 52 kilométer hosszú folyó volt. 1954-től hossza már csak 29 kilométer. Hogyan történhetett ez? A rövidülés annak volt köszönhető, hogy Csehszlovákia duzzasztóművet épített az egyesült Árva folyóra, elárasztva négy községet: Szlanicát (itt született Szabó Ervin), Usztyét, Hámrit és Oszadát. Az Árvai-víztározó (Oravská priehrada) 35 négyzetkilométer területű, magassága tengerszint felett 604,4 méter. Ez a vízszint jelöli ki a Fekete-Árva számára az ún. erózióbázist, azaz a vízgyűjtő legalacsonyabb pontját. Lengyel területre eső vízgyűjtője jelenleg 359 négyzetkilométer. 

3. ábra A Fekete-Árva vízrendszere

A Fekete-Árva jelenlegi forrásága széles völgyben indul, kis esésű vízfolyás lévén gyakran el-eltűnik a dús növényzet között. Völgye aszimmetrikus képet mutat, jobbparti mellékvize az első néhány kilométeren nincs is. A fenyvesekkel borított vízválasztó vonulat, közvetlenül a jobb part fölött emelkedik. Balparti mellékvizei már számosabbak, de júliusi ottjártunkkor ez csupán arra volt elegendő, hogy nagyobb pataknak tituláljuk, annál a pontnál, ahol az első jelentősebb jobbparti mellékpatakját felvette (4. kép)
  
4. Kép A lassú vizű Fekete-Árva
 
Ahogy lassan déli-délnyugati irányba fordul futása, jobbról egyre tekintélyesebb patakokat vesz fel. A Magas-Beszkidek csapadékos lejtőin fakadó források számtalan nagy esésű patakot táplálnak. Gyakran találkozhatunk szénsavas forrásokkal is, ezeket más néven csevicének nevezik. A mellékpatakok sorában az első a Zubrzyca, majd következik a Sylec, végül a Lipnica csatlakozik. Mivel magasabban erednek és rövidebbek is, mint a medence fő folyója, ezért külalakjukban is sokkal inkább alpesi hegyi patakokra emlékeztetnek (5. kép). Párhuzamosan futó völgyeikben a települések kilométeres hosszúságban húzódnak. Alsó szakaszukon, a síkságra érve energiájuk lecsökken, nagy kanyarokat írnak le még mielőtt beleömlenének a Fekete-Árvába.


5. kép A gyors folyású Zubzryca patak
 
Az Árvai-fennsík felől érkező patakok kevesebb vizet hoznak és hosszúságuk is elmarad a hegyi patakokétól. A kis szintkülönbségeknek köszönhetően futásuk meanderező. A Piekielnik-patak gyűjti egybe Bori-mocsár vizeit bal oldalról, és a Bukovinski-hegységét jobb oldalról. Majd önti Lengyel-Árva legnagyobb települése, Jabłonka mellett a Fekete-Árvába. Az Árvai-víztározoba ürül (a szemközti Krzywan-patakhoz hasonlóan) a különösen kacskaringós a Jelesna-patak, mely egyúttal futásával már a szlovák-lengyel határt rajzolja meg.
 
A Fekete-Árva évről-évre szorgalmasan töltögeti a hegykoszorújából érkező hordalékával az Árvai-víztározót. Lassan újra felépíti medrét szlovák területen is. A duzzasztón átjutott vizét már Árvának nevezik. Kralovánnál a Vágba ömlik, mely hosszú futása után a Csallóközi Kis-Duna vizét gyarapítja. Végül Komárom erődjének tövében éri el a Duna főágát. Így kerül kapcsolatba a Fekete-tengerrel Lengyelország a Fekete-Árva folyócska révén.

5 megjegyzés:

  1. "Vannak olyan államok, melynek az egész területe a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik (pl.: Magyarország, Románia, Ausztria, Szlovákia)"
    Szlovákiában a Szepesség, beleértve a Magas-Tátra nagyobbik részének vizeit a Poprád folyó a Dunajecen és a Visztulán keresztül a Balti-tengerbe szállítja.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, ezt a részt teljesen át kellett írni, mert más sem stimmelt benne!

    VálaszTörlés
  3. Akkor ez a végső változat, ugye: „Mindössze egyetlen ország, Magyarország területe tartozik teljes egészében a Duna vízgyűjtőjéhez. Vannak olyan államok, melynek jelentős része tartozik hozzá (pl.: Románia, Ausztria, Szlovákia) és vannak olyanok, melyek részesedése szimbolikusnak mondható.”
    Mindenkivel előfordul. De a dolog annyira érdekes, hogy vegyetek erőt magatokon, ha kérhetem, és, ha nem is ennyire részletesen, mindet soroljátok egymás után és tárjátok fel. Én most nézem Albániát, hihetetlennek tűnik, hogy egyáltalán..
    rb

    VálaszTörlés
  4. Albánia: https://dunaiszigetek.blogspot.com/2015/01/az-elatkozott-hegyseg-vizei.html :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...