2016. december 3., szombat

Lassan felismerhetetlenné váló meder Kismaroson


Elnézést kérek a kifejezésért, de a 2015. év dunai szigetének választott Kismarosi-sziget borzasztóan unalmas sziget. Telepített, csupasztörzsű nyemesnyáras borítja egész területét, ahol az aljnövényzet hasonlóan unalmas csalán és szederinda. Van rajta három izgalmas és szokatlan fa, egy fenyő és két tuja, de tulajdonképpen a környezete az, ami széppé teszi a Kismarosi-szigetet. Például az alámosott dunai partfal, vagy bejegyzésünk témája, a gát feletti feltöltődött mellékág.


A Mátyásfa Környezetvédő Egyesület videójában már megismerkedhettünk a területtel, de annak már megvolt három éve. A videóban a gát feletti rész többnyire még vízzel borított volt, de most 2016 késő őszén csak néhány gödörben csillogott víz. A fenti képről még azt sem lehet eldönteni, hogy egy hétköznapi erdőszél látható-e egy mezővel, vagy egy Duna meder. Pedig ez az utóbbi, a kismarosi mellékág hűlt helye.


2016. november 26-án délután Nagymaroson mért 107 centiméteres vízállás esetén a kismarosi mellékág kettős arcát mutatja. A mellékágelzáró gát alsó oldalán van víz, a felső nincsen. Ez annak köszönhető, hogy a mellékág alulról kaphat csak vizet. Ha elég magas a főág vízállása alulról feltöltődik a kiság, ha tovább emelkedik a vízszint a gáton vágott átereszen feltöltődik a felső szakasz is. Hogy ez megvalósulhasson kellett volna még egy jó méter az aktuális vízálláshoz. E küszöbszint meghatározásához pontos mérésekre lenne szükség.


Víz hiányában még akár beszélhetnénk is mellékágról, ha mondjuk egy széles kavicsos meder tárulna a szemünk elé, de Kismaroson már olyannyira előrehaladott a feltöltődés, mint például a Vác déli részén található Égető-szigeten


Ahogy haladunk a gáttól a nyugati szigetcsúcson található feltöltődés felé egyre szűkül a nyílt terület. Nyílt területnek ebben az esetben a nem beerdősült területet értem. Ez lehet nyílt földfelszín, ahonnan a növényzet többnyire azért hiányzik, mert a vaddisznók kitúrták. Itt a gödrökben két helyen is csillogott víz, ami a  magas talajvízszintről árulkodik. 


A meder alja egyenetlen, de ez is a vaddisznók számlájára írható. Egész kondák járhatnak ide a Börzsönyből csigákat és kukacokat keresgélve, vagy éppen a sárban fürdeni. 


Mindkét oldalon meredek part követi a medret, jellemzően idős, terebélyes fűzekkel, nyárakkal kísérve. E természetes szegély mögött a szigeten papírnyár erdő egyhangú törzsei látszódnak, a parton pedig egy fasor ugyanebből a fafajból. Ahogy haladunk a feltöltődött mellékág közepe felé úgy változik a növényzet. Megjelennek a fiatal fűzek a széleken, mélyebb területen pedig a lágyszárú növényzet, nád, sás, keserűfüvek, sőt még nedvesebb periódusokból megmaradt békalencsét is látni. 




A gáttól háromszáz méternyire záródik az erdő felettünk a mederben, bár előbb még egy nádason is át kell valahogy vergődni. Eleinte ligetes ez az erdő, fiatalabb, majd idősebb fűzekkel. Az egykori Kismarosi-sziget felső csúcsánál az erdő már olyan sűrű, hogy a vadszőlők iszalagok miatt járhatatlanná válik. Ezek a liánok már egy következő szintjét jelölik az ártéri ligetredőknek, egyértelműen jelezve, hogy a feltöltődés itt már magasabb ártéri szintet épített.


A feltöltődés ma is tart, ha néhanapján az árvizek be is jutnak a mellékágba, apadás esetén a víz még kijut innen, de a benne lévő hordalék újabb tized milliméterekkel emeli a térszínt. Azaz a feltöltődés folyamata visszafordíthatatlan emberi beavatkozás nélkül. Ezzel nincs is gond, hiszen az ilyen élőhelyek csak változatosabbá teszik a Duna ártereit. Szerencsére a Dunakanyarban ma is folyamatosan képződnek újabb és újabb zátonyok és szigetek, úgyhogy a feliszapolódó mellékágaknak lesz utánpótlása a jövőben. 

2016. november 26., szombat

Hegy a Mohácsi-szigeten


Amikor először hallottam róla nem hittem el. Ha még aznap nem látom a saját szememmel, a mesélőt egy notórius handabandázónak nyilvánítom. Csakhogy a dolomitos mészkő ott volt a kukoricásban, ahol ígérte, ráadásul annyi, hogy nem lehetett tévedés, a Mohácsi-sziget egykori sziklaormát találtuk meg. Azaz csak a hűlt helyét...

Ez a hegy már nem látszik ki a kukoricásból.

Aki a legújabb légifelvételek alapján szeretné megtalálni Vári-pusztát, vagy a róla elnevezett mészkőkibukkanást lehetetlen feladatra vállalkozik; szántóföldeken, erdőcsoportokon kívül mást nem látni. Hogy ide eltaláljon valaki tudnia kell mit keres és azt is, hogy hol. Turisták által messzire elkerült terület ez, ahol csak néhány horgász, vagy gazda bukkan fel minden sokadik napon. A Füzeséri Holt-Dunán sem lehet ide csónakkal eljutni, partjára nem vezet út, még földút sem. A legközelebbi település Dunafalva 3,5, a következő Bátmonostor 5,5 kilométerre van. Az egykori mészkőkibukkanást nyáron csak a szántóföldi növények tövében egyre sűrűsödő, szanaszét heverő kövekből lehet felismerni, bár ez már komoly geológusokat is megtévesztett már, akik valami régi épületrom maradványait vélték felfedezni a kőtörmelékben. Télen valamivel könnyebb ide eljutni, akkor sem a búzát, sem a kukoricát nem kell letaposni vagy kerülgetni és a domborzat hajlását is megfigyelhetjük.

Hegy a Mohácsi-szigeten (II. kat. felmérés)

De hogyan került egy mészkőszirt a Mohácsi-szigetre, a régi Baracskai-Duna partjára? 
Történetünk 237-246 millió éve kezdődik a triász időszak anisusi korszakában, amikor a valahol az Európai kontinens déli előterében hullámzó tengerben leülepedett az a meszes, dolomitos, kevés fosszíliát tartalmazó üledék, mely a Mecsek és a Villányi-hegység kőzeteivel egyidős és rokon. A Mecsektől egészen az Erdélyi-középhegységig húzódó üledékgyűjtő terület később a miocén korban hegységgé gyűrődött fel és vulkáni működés hatására vastartalmú forróvizes oldatok járták át. A limonitosdás következtében a szürke mészkő barna foltokat kapott helyenként. A miocén kortól kezdődően süllyedni kezdett a mészkőhegység középső része, helyenként a felszín alatt több kilométerrel találkozhatunk csak azzal a kőzettel, ami a Mecsekben, vagy az Erdélyi-középhegységben még mindig a felszínen található. 

Kövek a kukoricásban

A váripusztai szirt ennek az elsüllyedt hegységnek egy felszínt elérő és kb. 10 méterrel meghaladó csúcsa volt. Legnagyobb kiterjedése a bányászat előtt legfeljebb 20 hektár lehetett. Több hasonló szirt előbukkanást ismerünk, egyet például a Duna túloldalán fekvő Báta község fölé emelkedő löszdombok rejtenek. Geofizikai kutatások kimutatták, hogy a sekély helyzetben lévő mészkő alaphegység a Duna alatt is folytatódik nyugati irányban, csak vékony folyami üledék fedi. 

Geoelektromos mérési pontok és szelvények GEO-S Bt. 1994

Elsőként feltehetően a rómaiak csaptak le erre az ideális helyzetben lévő, megfelelő keménységű kőzetre, amikor a dunai védvonalukat kezdték kiépíteni ezen a tájon. Konkoly Sándor geológus szerint, aki a területet alaposan végigkutatta, ezen a stratégiailag fontos ponton is épülhetett római erőd. Egyrészt a kőbánya, másrészt a folyami átkelő védelmére. A római korban (sőt még a középkorban is) a Baracskai-Duna ugyanakkora, ha nem nagyobb vízhozammal rendelkezett, mint a Mohácsi-szigetet nyugatról körülölelő ág. A triász mészkőből római erőd épült Dunafalván is, ennek romjai ma is megvannak a parton, és római erőd épült a túlsó parton is Dunaszekcső löszdombján, melynek felét már elvitte a Duna. Utóbbinak nevét is ismerjük: Lugio

Dunafalva római maradványai, szemben Dunaszekcső löszdombjai

Építőkövek bányászatán kívül mészégetés is folyt a területen egészen 1939-ig, amikor a bánya kimerült és végleg bezárták. A Vári családról (vagy a folyókanyarulatban várakozó hajóvontatókról) elnevezett puszta utóélete azonban ugyanolyan izgalmas, mint a bányászat kora. Helyenként még az 1960-as években is lehetett látni szálban álló mészköveket a puszta épületei körül. A holtág partján álló pusztát a kőbánya bezárása után még a TSZ használta, azonban 1974-ben a területet "rendezték", azaz elbontották valamennyi épületet, a bányagödröket feltöltötték, arra termőföldet terítettek. Azóta traktorok, aratógépek közlekednek a Mohácsi-sziget hegycsúcsa felett.

1994-ben terv született a bánya újranyitására, ennek érdekében geológiai kutatások tárták fel a mélyben rejtőző kőzet kiterjedését. A tengerszint felett 90,5 méterrel magasodó dombocska még mindig kiemelkedik kissé környezetéből. A területen a talajvíz tükre 83-84 méteren húzódik a közeli Duna hatással van mozgására. 2 méter mélyen alig fél hektár a kőzettest kiterjedése, de ez a mélységgel fokozatosan növekszik. A talajvíztükör felett található, gazdaságosan kitermelhető kőzet 2,2 hektáron terül el, kiterjedése 57000 köbméter. A bányát végül éppen a talajvízszint miatt nem nyitották újra. 

Vári-puszta az elbontást megelőzően 1962. július 10. (fentrol.hu 0951-8589)

A váripusztai szirtből lehetett volna védett geológiai feltárás, még a múlt század hetvenes éveiben is volt rá törekvés. Helyzetéből következett szomorú sorsa, egy ilyen mészkőkibukkanás a kőben meglehetősen szegény Alföldön úgy jár, mint egy szem kukorica a csirkeólban.
Így sajnos ez a geológiai kuriózum is a dunai dodómadarak sorsára jutott. Ugyanúgy lekéstünk róla, hogy valaha láthassuk, mint a Fürdő-szigetről, a Váccal szemben lévő Pokol csárdáról, Ada Kaleh-ről, vagy akár a szélesen hömpölygő Ráckevei-Dunáról. 

Szerencsére a mélyben még ott húzódnak maradványai, esetleg a Duna medermélyülése ezer évek múltán újra felszínre hozhatja... 


Ajánlott és felhasznált irodalom:


2016. november 19., szombat

Ködben a csúcs


Kisoroszi település a létét köszönheti annak a félhold alakú homokdombnak, amely északról öleli körül, magasan kiemelkedve a Duna árteréből. Valószínűleg egy ősi szigetmagként képződött, még a jégkorszakban, amikor a folyó jóval több hordalékot szállított. Legmagasabb pontja eltörpül a Visegrádi-hegység csúcsainak tövében, mindössze 123,2 méter, azonban a Szentendrei-szigeten ez már rekordnak számít, nem véletlenül található a tetején egy háromszögelési pont. 

Ködből bukkan elő a Visegrádi-hegység, előtérben Kisoroszi

Kuülalakja alapján hegynek is beillik ez a magaslat. Duna felőli oldalai éles peremmel, 18 méterrel magasodnak az előterében található szántóföldek fölé. Különösen a nyugati rész meredek, északon a homokdombba vágott utak teszik lépcsőzetessé (geomorfológiai kifejezéssel teraszossá) a térszínt. A lépcsőzetességet továbbgondolva a Duna felé a következő lépcsőfok (terasz-szint) a magaslatokat északról és nyugatról szoknyaként körülölelő 105 méteres átlagmagasságú szántóföld, legelő és ezek beerdősülő változata. Ezen a térszínen mintha elvágták volna, véget ér a település.

Madárraj röppen fel Kisoroszi nyugati szélén fekvő földekről

Útban a csúcsra

Az egyes lépcsőfokok térképen is remekül kirajzolódnak. A homokdombok hegyes csúcsa egyben a falu szélét is kijelöli. Ha tovább haladunk a szigetcsúcs irányába, a 105 méteres sík térszín nyugati, félkörre hasonlító elvégződésénél véget érnek a nyílt területek és egy ártéri erdőbe érünk. Ez az a fizetős kemping, ahol novemberben már semmi élet sincs, nyáron ellenben remekül megtréfálhatja a gyanútlanul kikötő és sátort verő vízitúrázókat. Ki gondolná, hogy a kényelmesen berendezett sátor első vendége egy jegyszedő lesz, aki a semmiből felbukkanva pénzt kér az itt eltöltött éjszakáért. 

Megkésve hulló fűzlevelek

1930 körül ezt a keményfás ligeterdővel borított területet még a Senki-szigeteként ismerték. Akkoriban még elkülönült a Szentendrei-szigettől, azóta már nyomát sem lelni az egykori elválasztó mellékágnak. Ezen a "lépcsőn" találni ugyan áramlási csatornákat, erdővel benőtt árkokat, de ezekben legfeljebb az árvizek idején van vízmozogás. 

Ködben úszó dunántúli part

Parti zátony és a sejtelmes szentgyörgypusztai fák

Ahogy haladunk nyugat felé, újabb lejtős területen leérkezünk a következő lépcsőre, a puhafás ártéri ligeterdőbe. Ezen a térszínen a fák magassága alaposan lecsökken, uralkodó faj a fűz lesz, törzsük girbe-gurba alakja a gyakori elöntésről tanúskodik. Jég, uszadék görbítette őket a folyásirányba, de szívós gyökérzetük évről évre több hordalékot köt meg. Itt már eltűnik a talajtakaró és eltűnik az ezen megtelepedett aljnövényzet. Nyílt kavicsfelszínen járunk, egyre több mélyedésben csillog a víz. Két oldalról ritkul az erdő és előbukkanna a Duna, ha nem borítana mindent tejfehér köd. 

Kavicshalmokon nőtt fűzliget

Ködben a csúcs

2016. november 15-én, kedden délben Nagymarosnál mért 97 cm vízállásnál (Vác: 107 cm) így festett a Szentendrei-sziget folyamatosan nyugat felé növekvő felső csúcsa. 124 centiméterrel volt most magasabb a vízállás, mint amikor tavaly extrém kisvíznél, pillantottunk rá a visegrádi várból. Ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy a Duna elborítsa azt a hatalmas kavicszátonyt, amelyet nevezhetnénk akár a következő lépcsőfoknak is. Gumicsizmában még nagyon messzire be lehetett volna sétálni a 6-7 fokos vízben. 

A legtávolabbi látható kavicszátony.

A mélyben rejtező lépcsőfok.

A következő lépcsőfokot elborítja már a Duna, de ismerve a folyó bevágódásának ütemét valószínű, hogy a kibukkanását és beerdősülését még meg fogjuk élni. A Szentendrei-sziget tovább nyújtózik ezáltal nyugat felé, elhagyja a Kis-Villám kőbányászok által vágott tájsebét, bekanyarodik a Sibrik-domb alá. Ha ez megtörténik az összes bejárt lépcsőfokunk eggyel feljebb lép, zátonyból fűzerdő, fűzerdőből keményfás ligeterdő válik. De ez már egy másik bejegyzés témája lesz...

2016. november 13., vasárnap

Észak-tolnai löszfalak 1817-ben


Kétszáz éve is létezett már löszkutatás, mint azt egy Dunaföldvár-Bölcske Duna partot ábrázoló térkép melléklete bizonyítja. Ezen összesen huszonöt metszet mutatja be a Mezőföld Duna által alámosott partszakaszát Dunaföldvár és Bölcske között. A térképészek 1817 augusztusában térképezték fel a helyenként függőleges löszfalat.



A térkép kurzív felirata németül van, összesen 5 különálló szelvényből áll össze, ráadásként kiegészítve a fenti ábrával. Címe: 

Plan uiber die bey Földvár und Böltschke bestehenden Bruch Ufers von den Graenzen des Löbl: Tolnenser Comitates angefangen bis zu dem Dorfe Böltschke.


azaz: A Duna Dunaföldvár és Bölcske (Tolna m.) közötti partszakaszának vízrajzi térképe. A szerző(k)ről sajnos nem áll rendelkezésre információ. A felvételezés viszonylag közel zajlott időben a Duna Mappáció térképészeinek munkájához. Lehetséges, hogy a folyami hajózás érdekében készült a térkép, ekkoriban ugyanis folyásiránnyal szemben még vontatták a bárkákat és elengedhetetlenül fontos volt a vontató útvonal felmérése.

Összesen 25 darab profil készült a löszfalról. Egymástól szabálytalan távolságra helyezkednek el, a löszfal meredekségétől és a Dunától való távolság függvényében. Az első profilt éppen a Földvári-sziget szaki csúcsával szemben vették fel, míg a legdélebbit (XXV.) Bölcske falu északi határában. A két pont közötti távolság 11 kilométer.


Mindegyik profilon feltüntették az 1809-es rekord árvíz szintjét, mely mindenhol eléri a függőlegesen álló löszfal alját. Az 1809-es árvízre gyakran hivatkoznak, a 1838. évi jeges árvíz előtt ez volt "a történelmi árvíz". Kihangsúlyozták a Duna Mappáció térképein is, ahol kék folytonos vonallal jelölték, meddig terjedt az elöntött terület határa. A profilokon szerepel továbbá a felvétel időpontjában, 1817. augusztus 28-án mért vízállás és a kisvíz, melyhez a szerzők sajnos nem fűztek időpontot. 

Dunaföldvár és a Kálvária-hegy


Bécsi ölben megtaláljuk a löszfal peremének magasságát is, a huszonöt szelvény közül a XI. és XII. számú a legmagasabb. Még úgy is, hogy egyik sem éri el a földvári Kálvária-hegy csúcsát. A térszín a Mezőföld délkeleti irányban kibillent tábláit követve Bölcske felé fokozatosan ellaposodik. Ilyen terepviszonyok között települések csak azokon a helyeken jöhettek létre, ahol a lösztáblák törései elérik a Duna-partját. Ezek a törések alkotják a Mezőföld völgyhálózatát. Egy ilyen táblahatár van például Dunaföldvárnál, ahol egy ugyancsak dél felé ellaposodó tábla végződik el. A mezőváros fölé magasodó Kálvária-hegy már a következő kibillent tábla legmagasabb pontját jelzi. 
A lösz magyar neve "sárga föld". Eredetét tekintve a jégkorszak hideg és száraz periódusaiban, folyómedrekből kifújt apró szemcsés üledék, mely a szél szárnyain került mai helyére. Periódusos lerakódásai a 80 méter vastagságot is elérhetik, egyes rétegei között nedvesebb korokból fennmaradt talajrétegek is megfigyelhetők. Sok szárazföldi élőlény vázát megőrizték. Meszes oldatok cementálták, ettől képes meredek falakat alkotni. A mészkonkréciók alkotják az úgynevezett löszbabákat. Ezek a Duna löszfalainak tövében néhol komoly mennyiségben felhalmozódhatnak. 

A Kálvária-hegy aszimmentrikusságát a Duna eróziója alakította ki. A Dunántúl magas löszpartját már a pleisztocén vége óta fokozatosan mossa alá a Duna, miközben a medre folyamatosan nyugat felé mozdul el. Egy baja környéki süllyedéssel, a pleisztocén végén foglalta el a folyó a mai medrét. Azelőtt kiérve a Dunakanyarból még egyenesen Szeged felé tartott, valahol ott lehetett a Tisza torkolata is.

Térképünkön a földvári Kálvária-hegyről még egy geomorfológiában járatlan ember is észreveheti, hogy azt a Duna eróziója alakította ilyenre. Nyugati oldala is viszonylag meredeken, de teraszosan, ereszkedik a Mezőföld irányába, míg a keleti fele gyakorlatilag függőleges falat képez a Duna felé.

Ha a folyó által alámosott löszfal leomlik, az adott szakaszon megnő a hordalékmennyiség és a szigetképződés legfőbb anyagát adja. Előfordul, hogy a mezőgazdaság miatt lecsupaszított felszíneken lefutó csapadékvíz szakadékokat vág a löszperembe. A finom lösz pedig legyezőként szétterülve szűkítette a Duna mellékágát, például az alábbi térképen látható bölcskei Fűzfás-szigetnél. Több ilyen szakadék ma is megvan és időszakos patakként gyarapítják a Duna vízhozamát és hordalékát. Emberi hatásra is létrejöhettek lösz szakadékok, ha például egy út metszi át a löszperemet. Löszmélyutaknak hívják ezt a formakincset. A forgalom mechanikai hatása miatt a lösz folyamatosan pusztul, az út pedig mélyül, mert a szétesett löszt a víz és a szél könnyen elhordja.

Nem véletlenül találunk annyi szigetet Dunaföldvár és Bölcske között. Korabeli neveiket ugyancsak az 1817-es térképek őrizték meg az utókor számára. Manapság ezek a szép szabályos szigetek már nagyon nehezen felismerhetők terepen és térképen egyaránt. 


200 év nagy idő, nézzük mi minden változott ezalatt Bölcske és Dunaföldvár között: 


Már a szigetek egykori alakját is nagyon nehéz felismerni, akkora változás zajlott le az elmúlt 200 évben. Az ember elunta, hogy a folyó folyamatosan pusztítja a löszfalakat, rajta a szántóföldjét, házát, telkét. A folyónak megálljt kellett parancsolni és lehetőleg el kellett téríteni a löszfalak aljából. A folyószabályozás művei megállították a meder fokozatos nyugatra vándorlását, egyben meg is pecsételték a szigetek sorsát. Ez együtt járt azzal, hogy a szigetek neve is lassan feledésbe merült.

Tarka-zöld határvonal jelöli a löszfal peremét a fenti képen. Ez a vonal már a legritkább esetben fut a főmeder mellett. Annak ellenére, hogy a löszfal állapota stabilizálódott és nem kerülhet a mederbe extrém mennyiségű hordalék a szigetek a meder egyéb hordalékából feliszapolódtak és Magyarország egyik legsűrűbb ártéri dzsungele nőtt fel ezen a szakaszon. 

Végezetül egy szigettörténeti érdekesség; az 1817-es térképen a legalsó, félbevágott, mai nevén bölcskei Öreg-sziget északi csúcsa valamikor önálló sziget volt és saját névvel rendelkezett. 


Talán éppen a löszpartok hordalékából épült az a zátony az Öreg-sziget csúcsára, mely a Sajtos-sziget nevet kapta ezen az 1857-es térképen. Rövid életű képződmény lehetett, alig néhány térkép jelzi egyáltalán különálló felszínformaként. Névvel ezen az egy ismert rajzon maradt fenn. 


Térképek forrása (itt lehet őket nagyobb felbontásban böngészni):

2016. november 5., szombat

Juhász a szigeten


"Ilyen egy nap ott, ahol minden nap egyforma" címmel forgatott rövidfilmet az Index stábja valahol Magyarországon, valahol egy szigeten. A videót Dávid küldte át, gondoltam nem a juhász személye, vagy foglalkozása miatt, hanem azért, mert egy dunai sziget alkothatja a film díszletét. Mivel többet ő sem árult el, kénytelen voltam kitalálni, hol él májustól novemberig Karcsi, a juhász.


Drónfelvételek nélkül manapság már normális esküvőt sem rendeznek, a mi esetünkben ez a repülő kamera segíthet beazonosítani a területet. A sziget elég nagy, hogy elférjen rajta egy egész nyáj, van rajta legelő, erdő, sarjerdő, mellékág, egyszóval minden, ami kell. Meg lehet közelíteni autóval, hacsak nem helikopter rakta le a járművet a legelő szélére az alábbi, filmből vett képen.


Természetesen az is fontos, amiről a film szól, hiszen eltűnőfélben lévő mesterségről van szó. A halászoknak már lehúzták a rolót, róluk már csak archív felvételekkel illusztrált filmet lehetne forgatni. Talán a juhász mesterség elkerüli a végzetét, ha már 2014-ben egyetemi tanulmányok során is el lehetett sajátítani az alapjait. 


Nekem körülbelül negyed óra volt rájönnöm hol járunk, de nagyon kíváncsi lennék, hogy az olvasók kitalálják-e. 
Arra is kíváncsi lennék, mi volt az, ami segítette a beazonosítást. 
Nincs semmi beugratás a játékban, nem a Tisza-partján járunk. :) 
Motivációként valami dunai szigetes jutalmat egészen biztosan tudok adni az első megfejtőnek!
Hajrá!

2016. október 29., szombat

Állandóan változó Duna


Nem könnyű még egy alig ötven éves, repülőgépből készített Duna fotót sem beazonosítani. Hiszen elegendő két sarkantyút építeni a folyóba és az utókor már hiába fogja keresni az adott folyószakaszt. 


Facebook oldalunkon egyetlen helyes megfejtés sem született a fenti képpel együtt közzétett "Hol járunk?" kérdésünkre. A képet Gallé Miklós fényképezte valamikor a '70-es - '80-as években, repülőgépből. Korábban már találkozhattunk az ő képeivel, pl. ebben a bejegyzésben.
Látunk két szép sarkantyút a folyó bal partján (áramlási nyomokból meghatározva), egy települést szép jegenyesorral, egy másikat a túlsó parton, valamint egy patak mesterséges medrét és torkolatát, de például a tájolás már nem mutat valós irányokat.

Az alábbi, 1984-ben készült légifotó nyújt némi segítséget a helyszínről, valamint a Duna-meder változásainak jellegéről:


A kép meghatározásának nehézsége abból fakad, hogy ma már alig látszik valami a sarkantyúkból, egy hatalmas ártéri erdő nőtt fel a Duna és a patak által idehordott üledéken. 1984-ben már homokpadokat látunk lágyszárú növényzettel. A bal oldali zátony íve pedig már előre jelzi azt a területet, ahol később ártéri erdő fog nőni. 


És így néz ki mostanában a terület az első kép irányába forgatott GoogleEarth. Körülbelül 1600 méter hosszan képződött új ártéri erdő a mederben, kétszáz méterrel szűkítve a folyó keresztmetszetét. Két kis öböl jelzi a sarkantyúkat, a yachtkikötő pedig egyértelműen meghatározza melyik településen járunk. 

Innen már könnyű kitalálni?

2016. október 19., szerda

Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Magyarországon


A Dunai Szigetek által az 1838-as jeges árvíz táblái után vezetett nyomozás eddig Szentendre, Budapest és Esztergom városokra terjedt ki, mivel ezeken a településeken találhatók meg ezek az árvízi emlékek a legnagyobb koncentrációban. A cikkek elkészülésével párhuzamosan kaptunk fényképeket táblákról szerte az országból, ezek összesítése azonban még további feladatot igényel, hiszen a témát eddig nem dolgozta fel senki és az árvíz olyan nagy területen pusztított, hogy akár a Dunától húsz kilométeres távolságban is bukkanhatunk 1838-as árvíztáblákra.

Éppen ezért elsődleges feladat, hogy behatároljuk azt a területet, ahol az árvíz pusztításának mértéke feltételezheti, hogy a helyreállítás során állíthattak ilyen táblákat. 

1838. márciusában az első komolyabb jégtorlasz a dömösi kanyarban, majd pedig kisoroszi felett, a Szentendrei-sziget csúcsán keletkezett. E jégdugó mögött felduzzadó Duna pusztította el Esztergomot, de a hatása egészen a Vág torkolatáig, éreztette a hatását. Tehát az egyik kezdőpontunk Komárom lesz, mely felett nem várható, hogy 1838-as árvíztábla bukkanhat fel. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy  a Dunán egészen az Ipoly torkolatig két ország osztozik és a szlovák oldal településeivel a magyar irodalom nemigen foglalkozik. Komárom alatt az első fellelt árvíztábla Dunamocs községből származik, de találhatunk két másikat még ugyancsak a dömösi jégdugó felett Szobon és Párkányban. 

Miután a kisoroszi jégdugót az irgalmatlan nagy víztömeg kimozdította a helyéről a lezúduló jeges víz utolérte a Vác alatt már megindult zajló jégtömeget és újabb dugó alakult ki, mely Vác városát pusztította el. Éppen ezért nem véletlen, hogy Vácott is találkozhatunk 1838-as árvíztáblával.

Budapest árvíztábláit a Csepel-sziget csúcsán feltorlódó jégnek "köszönhetjük". Sajnos a témával foglalkozó irodalom hajlamos a jeges árvíz történéseit kizárólag Budapesten tárgyalni. Holott a pestbudai apadás nem hárított el minden veszélyt a folyásirányban következő duna-menti településekről. 

A Csepel-sziget csúcsától mindössze Ercsiig jutott el a jégdugó, ott ismét gátat képezett a folyón. A feltorlódó víztömeg oldalirányban tért ki, elárasztva az egész Csepel-szigetet. A Duna átzúdult a Ráckevei-ágba és onnan szétterjedt a Duna-Tisza-közének laposabb részein. Víz alá került Szabadszállás, Kunszentmiklós, Dabas lakosai is láthatták a Dunát a falu szélén, 15-20 kilométerre a főmedertől. Később Dunaföldváron is kialakult egy jégdugó, az itt kilépő víztömeg egy korábbi Duna-mederben a Vajas-éren keresztül folyt le. Elárasztotta Soltot, Kalocsát, mielőtt Baja felett visszatért a régi mederbe. A jobb part a löszfalak miatt inkább védve volt, de Tétény, Érd, Ercsi ugyancsak víz alá került. Érden ennek emlékét táblán is megörökítették. Jégdugó keletkezett Paks felett az imsósi kanyarulatban, majd pedig Tolna alatt a borrévi kanyarulatban, ahol mostanában már nem a Duna, hanem a Sió folyik. Ez a jégdugó okozta a Sárköz pusztulását. A jeges áradatot a bátai löszvonulat kényszerítette vissza a régi mederbe.

Baja alatt az ár kezdett ellaposodni, de még a Dráva-torokban is éreztette a hatását. Az árvíz pusztításait egészen Újvidékig dokumentálták, bár ezen az alsó szakaszon jobbára az elárasztott veteményesek és nem a rombadőlt falvak kerültek bele az összeírásokba. 

Valahol Baja környékén kell tehát meghúznunk az 1838-as árvíztáblák előfordulásának legdélebbi pontját.

Ez a bejegyzés koránt sincsen még készen, hiszen előkerülhetnek a Komárom-Baja szakaszról még eddig lappangó, vagy nem dokumentált árvíztáblák is. Ebben szeretnénk az olvasók segítségét is kérni; ha van tudomásuk ilyen árvíztábláról kérjük fényképezzék le őket és küldjék el a Dunai Szigetek blognak! 

Az esztergomi, szentendrei és budapesti táblák már megvannak, róluk az alábbi linkeken lehet olvasni:


Dunamocs (Orosz Örs gyűjteménye)

Párkány Fő utca 57 180 cm magas (kép forrása)

Kopott tábla Szobon, a Lutzenbacher kastély kőkerítésén
Nagymaros, Váci út - Fő tér sarkán.

Vác, Budapesti főút (forrás)

Érd-Ófalu Antonovics kocsma falán

2016. október 13., csütörtök

Az év dunai szigete - 2016

A Dunai Szigetek blog immár negyedszer hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást. Október 13-tól December 31-ig tart majd a szavazás a három jelöltre.

Baktay Ervin éppen a 2015. év dunai szigetén készül kikötni

A versenynek fő célja az, hogy jobban megismerhessük A Duna-völgy eldugott, de annál érdekesebb szegleteit. Sokan ugyanis előbb jártak a Seychelle-szigeteken, mint például az alábbiak valamelyikén. Ez már a harmadik alkalom, remélhetőleg sikerült hagyományt teremteni és a többi "Az Év ...-ja" szavazás mellett ennek a kezdeményezésnek is híre megy az országban.

Eddigi nyerteseink:

2013-ban a váci Kompkötő-sziget
2014-ben az esztergomi Helemba-sziget
2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget

Idén ismét két szigetet választottak ki a blog olvasói a selejtező során. ABC sorrendben mutatjuk be a jelölteket, kezdve azzal a szigettel, amelyről mi gondoltuk azt, hogy mindenképpen itt a helye a szavazáson:


Hajdanvolt Fürdő-sziget, Budapest

"Ez az 1874 óta már nem létező sziget a Margit-szigeten valamivel felül még a múlt években csekély vízálláskor látható volt, mint hosszú, keskeny zátony. Ezen, mintegy 4 lábnyi Dunavizálláskor, 700 lépés hosszú és mintegy 150 széles szigeten nem kevesebb mint 50-60 meleg forrást számoltak meg a zátony Buda felőli részén. Ma már a szabályozás kotrógépe a Duna fenekével egyenlővé tette e szigetet s a rajta volt források csak a Duna fenekén fognak felbuzogni s talán, mint ezelőtt mindig, meggátolni a Duna befagyását környékükben."  
Rendhagyó szigetet nevezünk, ugyanis budapesti sziget még nem szerepelt az év dunai szigete szavazáson és olyan sem amely már nem létezik. A Fürdő-sziget az Árpád hídtól északra, a pesti parthoz közel terült el. Egy jeges árvíz letarolta róla a fákat, de meghagyta a római fürdő nyomait, amit Szabó József az 1860-as években még dokumentált az itt feltörő hévforrásokkal együtt. Idén újra a kutatások előterébe került a sziget, egy esetleges győzelem még több ember figyelmét hívhatja föl arra, hogy milyen értékeket pusztított el a folyószabályozás.


Szalki-sziget, Dunaújváros

Második helyen vívta ki a továbbjutást a selejtezők során a dunaújvárosiak kedvelt üdülőszigete, a Szalki-sziget. Idén itt tartották meg a Rockmaratont, de az év többi részében csendes parkosított sziget. Történelméről illik tudni, hogy a közelében állt a legelső római tábor, majd a helyén és köveiből épült Pentele monostora, amelyet azóta elnyelt a Duna. Mellékágában kapott helyet Dunaújváros kikőtője, de ennek ára az volt, hogy a megközelíthetőség miatt töltésen épült utat és vasutat vezettek rá, így ma már csak félsziget. Remek halászcsárda, kemping, szabadidőpark található, így szavazás után érdemes személyesen is felkeresni!


Zebegényi-sziget, Zebegény

A tavalyi második helyezett Zebegényi-sziget újra próbát tesz. A Dunakanyarban található valódi sziget fiatal képződmény, az előző századfordulós térképek még nem jelölik. Száraz lábbal megközelíthetetlen, és éppen ez adja a varázsát. Kavicszátonyain helybéliek és vízitúrázok telepednek meg nyaranta, télen a vízimadarak veszik birtokba. Kis híján eltűnt a Dunáról, a nagymarosi gát által felduzzasztott víz teljesen elárasztotta volna. Szerencsére nem így történt, ezért a Fürdő-szigettel ellentétben egy valódi szigetre szavazhatnak!






A szavazás 2016. december 31-én éjfélkor zárul. Eredményhirdetés a 2016-os évzáró bejegyzésben!

2016. október 5., szerda

Az "Év dunai szigete" szavazás selejtezője 2016

Elérkezett a Dunai Szigetek blog talán legjobban várt eseménye; a negyedik év dunai szigete szavazás. Első alkalommal még nem tartottunk selejtezőt, az új rendszer 2014-ben indult. Tavalyelőtt 10 szigetet neveztek olvasóink, tavaly 14-et, utóbbi számot sikerült idén még kettővel meghaladni, így idén 17 szigetes listából lehet szemezgetni a selejtező szavazásának egy hete alatt. A nevezettek között megtalálható egy már nem létező és egy fiktív sziget és a tavalyi szoros versenyben lemaradt második, Zebegényi-sziget is. Lesz alkalom tehát a javításra. Van továbbá két Pap-szigetünk, Szentendréről és Dunapenteléről, Dunaújváros ezen kívül még egy szigettel képviselteti magát. Két szigete szerepel Bajának is és van két viszonylag ismeretlen szigetünk a Ráckevei-Dunából és a déli orszéghatár közeléből.


Tavalyelőtt összesen még csak 436 szavazat érkezett, tavaly már 1716, remélem sikerül ezt meghaladni és így nagyobb hátszéllel juthat be a döntőbe a 2 legjobb. Akik mellé majd jön egy harmadik a döntőbe; a Dunai Szigetek blog jelöltje. A szavazás 2016. október 12-én éjfélkor zárul és másnap estétől következik a döntő, mely december 31-én fejeződik be.

Íme a választék:





2016. szeptember 17., szombat

Jókai nem Ada Kaleh-ről mintázta a Senki-szigetét


Nem nagyon találni olyan Ada Kaleh-ről szóló beszámolót, amely meg ne említené, hogy erről a helyről mintázta Jókai Mór az Arany ember c. regény Senki-szigetét, ahol Noémi éldegélt. Kedves történet ez, jobban mondva széles körben elterjedt városi legenda. Ami már csak azért is furcsa, mert azok számára, akik esetleg vették a fáradságot és kinyitott Al-Duna térképpel olvasták az idevágó fejezeteket nyilvánvaló, hogy semmi hasonlóság nincs sem elhelyezkedésben, sem pedig geomorfológiájában Ada Kaleh és a Senki-szigete között. 


A cikk eredetileg csak az Ada Kaleh - Senki-szigete körüli homályt szerette volna eloszlatni. Azonban tüzetesebben meg kell vizsgálnunk Jókai Mór könyvének első fejezeteit a Duna szempontjából, ugyanis valami nagyon nem stimmel a helyszínekkel.

1. Térugrások az Al-Dunán.

A történet a Vaskapu szorosban kezdődik, a szabályozás előtti félelmetes természeti viszonyok költői leírásával, a bóra és a pestis fenyegetésének árnyékában. Nem Ada Kaleh szigetével kezdődik a könyv, amely ekkor még török fennhatóság alatt állott és nem Orsovával, a nézőpont szerint legelső, vagy legutolsó magyarországi várossal. Első azonosítható pontunk a második fejezetben (A Szent Borbála és utasai) bukkan elő, a rózsaszín köntösű, fehér liliomot hordozó Szent Borbála hajóval egyetemben. Ogradena egykor két részből állt (Ó- és Új-O.) előbbi román utóbbi cseh népességű falu volt a Duna magyarországi partján, Orsovátol 10 kilométerre nyugatra. Ezt a települést ma már hiába keresnénk, Ada Kaleh szigettel együtt süllyesztették el román-szerb koprodukcióban.


Tímár Mihályék ezután a Tatalia-szorosban bukkannak fel újra a térképen, ahol egy elszabadult hajómalom rohant velük szemben a zúgókon. Ez a földrajzi név egyedül Jókai könyvében fordul elő, a hozzá megtévesztésig hasonlító Tachtalia-sziklapad az Al-Duna legdélibb kanyarulatához közel, a Grében-hegycsúcson fölül volt, melyet csak 1897-ben sikerült a hajózás számára biztonságossá tenni. 
...Egyike a legnevezetesebb örvényeknek, miket folyamóriások képeznek. Minden hajóstérképen meg van jelölve ez a hely, két, egymással szemközt irányzott meghajló nyíllal. Jaj a járműnek, amelyik e nyilak irányába beletéved: az óriási örvénytölcsér körül úgy habzik a vízár, mintha tűzkatlan forralná, s a rétes alakú körforgó ölnyi mélyedéssel tűnik ki a hullám közül. Ez örvény százhúsz lábnyi mélységet vájt a sziklában, s amit e mély sírba leragad magával, azt ember nem szedi többet össze, s ha ember volt, dolga lesz vele a feltámadásnak!
A Tachtalia és Izlás zúgóin nem csak a folyó örvénylik veszélyesen, a regény földrajzi pontjai is elkezdenek összezavarodni:
Perigrada sziklaszigetet két ágban folyja körül a Duna. A szerb part felőli ág az, melyen a terhes hajók fölfelé mehetnek a Dunán. Ez a kényelmesebb, biztosabb és olcsóbb út, mert itt még felényi vontatóerővel lehet a hajót előremozdítani. A román part mentében szintén van a parti sziklák hosszában egy oly keskeny sziklaárok vágva, hogy egy hajó éppen elfér benne; de már itt ökrökkel lehet csak a hajót vontatni, s néha százhúszat is eléje fognak. A Duna másik ága a Perigrada-sziget túlfelén meg egy éppen keresztben álló kisebb sziget által szoríttatik össze. Ennek a neve Reszkivál. (Jelenleg ez a sziget már félig fel van vettetve; történetünk idejében még egészen megvolt.) E két sziget okozta szoroson nyílsebességgel rohan át a folyam; e szoroson felül pedig szélesen elterülve, a két sziklafal közét mint egy nagy tó tölti be.
A Perigrada-szirt és a Reszkivál-sziget a Vaskapu-szorosban található, már Magyarországon kívül, Orsova alatt. Semmiképpen sem lehet a Tachtalia-szorosnál, mely a Grében felett van, a Vaskaputól légvonalban 40 kilométerre, folyásirányban felfelé.

A Prigrada-szirt és a Vaskapu-csatorna

A regényben található egy újabb képzavar, ami akár lehetne a szocialista irodalomhamisítás maradványa:
Ez az átjárás arra való, hogy a szerb partról át lehessen menni a terhes hajóval a romániai part sziklacsatornájába.
Mivel történetünk az 1820-as években játszódik, a Románia nevű államalakulat még a könyv kiadása idején (1872) is csak 10 éves volt, és még 48 évet kellett volna várnia, hogy a Krassó-Szörény vármegyében található Tachtalia bal partja hozzá tartozzon, joggal feltételezhetjük, hogy itt valami komoly tévedés lehet. 

Az összetört hajómalom a fehér cica halála árán végül segített lerázni a török ágyúnaszádot. Miután túlélték a sziklaszorost, a bórát, lerázták az üldözőiket egy érdekes térugrás után újra a Vaskapu-szorosban találjuk hőseinket, ahogy közelednek Orsova városa felé, amelyet a regény kezdete előtt már el kellett hagyniuk: 
S amint a kettős sziklafal széttágult, a sötét boltozat is eltűnt a magasból. A bóra, amily gyorsan hozta, oly gyorsan tovakorbácsolta a barna fergeteget, s az utazók előtt egyszerre kitárult a gyönyörű Cserna-völgy. A két part hegyei szőlőkkel, gyümölcsligetekkel fedve a tetőig; az alkonynap melegítette zöld távolban fehér házak, karcsú tornyok, pirosra festett tetőkkel, s átlátszó kristályesőcseppeken keresztül tündökölt a szivárvány. A Duna megszűnt félelmes lenni; méltóságos terjedelmében foglalta el ismét a megillető medret, s a nyugat felé elterülő zafírkék víztükörben meglátszott az utazók előtt a szigetre épült Orsova.
A földrajzos itt vakargatja a fejét; vajon mit akarhatott ezzel a költő mondani? Elképzelhető, hogy Jókai a bevezető szakaszban leírt Ogradenát és a Tachtaliát Szvinicával együtt a Cserna-patak torkolata alá helyezte a tulajdonképpeni Vaskapu-szorosba? Néhány településnév ezzel mindenképpen ellentmond, de például Szkela Gládova falu valóban Turnu Severin mellett található:
Ezt az utóbbi csatornát egész hosszában folytonos sziklapad zárja el a nagy Dunától, s belemenni csak Szvinicánál lehet, kijönni belőle csak Szkela Gládovánál.
Szvinica azonban a Tachtalia-sziklapadtól délre. Nagyon nehéz elképzelni, hogy Jókainak ne lett volna egy komolyabb földrajzi atlasza a dolgozószobájában. Éppen ezért kissé érthetetlen a cselekmény térbeli ugráltatása, hiszen nem feltételezhette az olvasóközönségről, hogy ennyire nem ismerik az Al-Dunát és egyikük sem jön rá a turpisságra.

A "szigetre épült" Orsova ugyancsak képzavar. Orsova település a bal parton épült, nem a szigeten, bár ezt a következő fejezetben Jókai maga pontosítja:
Az új-orsovai sziget erőssége még a töröké.[...] A kiindulás egész csendben történt, az új-orsovai szigeterődben hangzottak a török őrszemek hosszan vont kiáltásai a sáncfalakról.
Ez az Új-Orsova pedig nem más, mint Ada Kaleh, a Senki-szigetének állítólagos ihletője, melyre a szerző ezt a két mondatot vesztegette a regényben összesen.

Sziklazátony az Al-Dunán (fortepan.hu no.86894)

Aztán szereplőink Orsovát elhagyva ismét Ogradenánál járva böngészik Traianus császár tábláját a Kazán-szoros bejáratánál. 
Mikor a nagy Sterbec hegytető a szerb parton eltűnik, következik ismét egy új sziklafolyosó, mely a Dunát ötszáztíz lábnyi mederbe szorítja össze. E bércfolyosó neve a „Kaszán”. Kétháromezer lábnyi meredek sziklafalak mind a két oldalon, miknek kanyarulatai opálszín ködökbe mélyednek el. Az egyik meredek fal oldalából ezerlábnyi magasról esik alá egy barlangból kilövellő patak, mint vékony ezüstsugár, mely köddé törve ér alá, mire a Dunába jut. A két sziklafal szakadatlan; csak egy helyen válik kétfelé a bérc, s az alpesi völgyborongásból e szakadékon át egy virányos táj dereng keresztül, a távolban egy karcsú fehér toronnyal. Az ott Dubova tornya, az ott Magyarország.
Dubova valóban Magyarország volt, Dunatölgyes néven, de már Orsova és Ogradena is, tehát felesleges volt hozzátenni, hogy az ott Magyarország. Hőseink a kazán-szoros után elhagyják a Veteráni-barlangot, a Klisszura-szurdokát, a Babakáj-sziklát, majd Galambóc várát. Galambóc várát valószínűleg csak messziről láthatták, mert a Babakáj-szikla az Ómoldovai-sziget másik mellékágában található.

Az Al-Dunai térgörbületet amúgy egyszerűen ki lehetne egyenesíteni pl. ha Ogradena helyett Turnu Severin, vagy Kladovo szerepelne, ha a Tachtalia-sziklapad helyett szimplán Vaskapu-szorost ír a szerző. De most már valószínűleg örökre így marad. Lépjünk is tovább az Ada Kaleh ihlette Senki-sziget témakörhöz!


2. Miért nem Ada Kaleh?
Három nap telt bele, hogy a hajó eljutott odáig, ahol a Morava a Dunába szakad. A folyam torkolatánál fekszik Szendrő. Ennek a harminchat tornyán is sokszor lobogott majd a Szűz Máriá-s, majd a félholdas zászló, s barna körfalait mindenféle nemzet vére festé.
Szendrő vára alatt a szél miatt kénytelenek megállni, de kapóra jön egy dunai sziget, melynek déli mellékága szélárnyékot és továbbhaladást biztosíthat főhőseink számára:
A hajó előtt áll az osztrovai sziget; abból egy hosszú, hegyes földnyelv nyúlik be a Dunába, északi oldala meredek és szakadékos, roppant, ős vénségű fűzfákkal benőve. A feladat az, hogy annak a szigetnek arra a déli oldalára lehessen eljutni a hajóval, ahol azután a Szent Borbála mind az északi széltől ment kikötőben védve megpihenhet, mind az emberi kíváncsi szemektől eltakarva marad. Mert az a szélesebb ága a Dunának, mely Szerbia felé övezi a szigetet, nincs a hajójárás útjában, tele van az zátonyokkal és „kopaszokkal”. 
A Temes-sziget a II. katonai felmérésen.

Ennél a pontnál a földrajzos ismét vakarja a fejét és bajsza alatt mormog: de hát az Osztrovó-sziget, magyar nevén a Temes-sziget mellett hőseinknek már el kellett haladnia Szendrő felé. Felső csúcsa ugyanis Szendrő és a Morava-folyó torkolata alatt található körülbelül 12 kilométerrel. Az alsó csúcsa pedig további 20 kilométerre van, visszafelé, az Al-Duna irányában. Mondjuk úgy, Jókai ennél a fejezetnél nem pillantott a térképre.

Elérkeztünk tehát a legendás Senki-szigetéhez, melyet az író egyértelműen nem a Vaskapu-szorosba, hanem a Magyarországhoz tartozó Temes-sziget és a törökök által megszállt Szerbia közé képzelt el. Ez a mellékág ma már csak nyomokban van meg. Nem is gondolnánk, de ezt is a Vaskapu I. erőmű építése számolta fel. A szigeteket általában elárasztották, de ezt a Temes-szigettel nem lehetett megtenni, mert értékes szántóföldek borították, továbbá volt rajta egy szerb lakosságú település is, mely a szigetről kapta nevét (Osztrovó, magyarul Temessziget). Így hát egy töltést építettek rajta keresztül, hogy a tározó megemelt vizétől biztonságban legyenek az immár jugoszláv javak. Jókai a sziget kialakulásának is szentel egy komolyabb részt, ezt már elemezgettük itt a blogon. A leírásból egyértelműen kiderül, hogy ezt a szigetet egy kanyarogva feltöltő, részben alsószakasz jellegű vízfolyás építette, nem pedig a Vaskapuban sziklapadok között örvénylő Duna.
A járt Duna-ágat elhagyta, ahol legalább ősromok jöttek eléje, ahol találkozott más hajókkal, ahol hosszú sorban álló malmok kelepeltek útjában, s ahelyett kitért a járatlan Duna-ág öblébe, ahol jobbról elfedi egy hosszú, kietlen sziget, melyet csupa nyár- és fűzfa látszik belepni; sehol egy emberi lak a partján, balról pedig a Duna vize egy sötét nádasban látszik elenyészni, melynek egy foltján emelkedik csak ki valami szárazföldet jelző növényzet: magasra felnyúlt ezüstlevelű nyárfák.


Tímár Mihály élelemszerző útján rálel egy kis kunyhóra és az őslakos édesanyára és leányára, akik a sziget történetét is elmesélik neki:
Szegény férjem sokat beszélt egy kis szigetről, melyet ötven év óta alkotott a Duna az Osztrova-sziget melletti nádasban. Ő vadászni járt oda őszi napokban, s sokat emlegetett egy odvas sziklát, melyben zivatar elől meghúzta magát. Azt mondá, hogy ez a sziget senkié. A Duna építette - senkinek. Semmi kormánynak sincs még róla tudomása; egyik országnak sincs még joga azt a maga területéhez számítani. Ott nem szánt, nem vet senki. Föld, fa, fű senkié. Ha senkié, hát miért ne foglalhatnám én el? Elkérem azt az Istentől. Elkérem a Dunától.
És szóba kerül a kényes helyzet is, amely a sziget ismeretlenségéből adódik:
Nem kell tőle egyéb, mint hírüladni vagy Bécsben, vagy Sztambulban, hogy itt egy új terület van a Dunán, s azzal mi semmivé vagyunk téve. Senki e vidéken el nem fog árulni bennünket soha, egyedül ő. De én el vagyok készülve mindenre. Hogy ez a sziget létezik, annak egyedüli oka ez a szikla itt a sziget ormán. Ez tartóztatja fel a Duna-ág kanyarulatát. - Egy évben, mikor a törökök verekedtek a szerb Milossal, szerb csempészek három láda lőport rejtettek el e sziget rekettyebokrai között. Azután sohasem jött azokért senki. Talán elfogták, meg is ölték azokat, akik a lőport ide rejték. Én rátaláltam. Idehoztam e nagy szikla legmélyebb üregébe. - Uram! - Ha e szigetből, mely most senkié, engem ki akarnak űzni, én e lőporba kanócot vetek, a sziklát mindnyájunkkal együtt a levegőbe röpítem, s a következő tavasszal, a jégzajlás után nem fogja senki e szigetnek még csak nyomát sem találni itten!
Az Arany ember könyv alapján tehát Ada Kaleh és a Senki-szigete között párhuzamot vonni nem nagyon lehet. A Senki-szigete egy tipikus alluviális sziget, lassan folydogáló ágakkal, nádassal, sűrű vegetációval, hegyeket legfeljebb a távolban lehetne látni, ha a szerző írna róluk. Lakónépesség nincs rajta, éppenhogy egy fél családot el tud tartani. Ezzel szemben Ada Kaleh egy pezsgő település, amely az egész szigetet elfoglalja, hatalmas erőddel, iparral, mezőgazdasággal, katonasággal, hajójárattal a magyar part irányába. Egyetlen jellemzőjük hasonlít, a nemzetközi jog szerint nem tartoznak semelyik parton lévő államhoz sem. Csak a regény elkészülte után (1878-ban, a berlini kongresszust követően) száll itt partra néhány osztrák-magyar rendfenntartó, de a bekebelezés csak 1913-ban történik meg.

Sokkal valószínűbb, hogy Jókai a szűkebb pátriájából vette az ihletet. Egy olyan Duna menti város, olyan dunai szigetéről, melyen maga is birtokos volt. Ez pedig nem más, mint az első olyan földdarab Magyarországon, ahol Erzsébet királyné lába először érintette a magyar földet; a komáromi Erzsébet-sziget. A gyümölcsösök és zöldségeskertek között megbúvó nyaralók sokkal inkább felidézik a senki-szigeti idillt.


3. De vajon létezett-e a valóságban a Senki-szigete?

A III. katonai felmérés 13 valódi szigetet jelöl a Temes-sziget mellékágában a szerb határ mentén. Közülük 10 Magyarországhoz, 3 pedig Szerbiához tartozott (ezeket mind a sziget alsó csúcsánál találjuk). További három egykori sziget körvonala is látszik, ezek többé-kevésbé a Temes-szigethez forrtak. Az itt felsorolt szigetek közül ötnek volt neve; Valicka, Sugavica, Mali Spil, Sredo Potniak és Perina. Jókai talán éppen a hely zegzugossága miatt választotta regénye helyszínéül ezt a tájat. Itt nyugodtan el lehetett tüntetni a világ szeme elől Noémit és édesanyját. A közeli szerb part, a később szocialista iparvárossá fejlesztett Kostolac felé egyszerűbb volt a kapcsolattartás. A magyar parton széles ártér és a hatalmas Deliblát homokbuckái akadályozták az emberi megtelepedést.

Ha ma valaki a Temes-sziget mellett keresné a Senki-szigetét és a sziklát gondban lenne. Folyóágaknak már alig maradt nyoma, egy-egy mélyebb területen felnőtt erdősáv emlékeztet a kanyarulatokra. Az iparosítás is alaposan rányomta a bélyegét a tájra, a kostolaci hőerőmű hűtővízcsatornája középen kettévágta az Osztrovót. Nemhogy mi, még Noémi sem ismerne rá arra a paradicsomra, ahol annak idején felnőtt.

A könyv: http://mek.oszk.hu/00600/00688/html/
A térkép: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2013/03/keziratos-helyszinrajz-az-al-dunarol.html
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...