2017. március 14., kedd

Csóva


Ahogy egyre közeledik a 17. FINA vizes világbajnokság július 14-i megnyitója úgy kerül ismét a figyelem előterébe a Dagály fürdő és ókori elődje, a rajta talált római fürdőkről elnevezett Fürdő-sziget és az ott fakadó hévforrások. Most éppen egy 1971. október 28-án készült légifotón tapasztalt érdekes jelenség kapcsán.

Az Árpád híd és a Dagály strand 1971.10.28 fentrol.hu

Egy hosszú, világos csóva nyúlik az elkotort Fürdő-sziget hűlt helyéről az Árpád híd keleti pillére felé. A híd pillére után a csóva jellegzetes hullámokat vet. A képhez felirat is tartozik:

"Sirályok köröznek az egykori Fürdő-sziget hévforrása felett. A meder aljzatáról feltörő hévíz folyásirányban egyre inkább elvegyül a Duna vizével, miközben hordalékával kirajzolja a hídpillér áramlásra gyakorolt hatását is."
Mivel úgy éreztem ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen megnéztem egy jóval későbbi képet is. Az alábbi felvétel 1992-ben, infravörös tartományban készült légifelvételen a vegetáció zöldje vörösen jelenik meg. Ez akár el is terelhetné a szemlélő tekintetet a kék Duna előző képpel azonos pontján keletkező vékony csóvájáról. A csóva azonban itt is megvan. Elképzelhető, hogy tényleg az elkotort sziget helyén fakadó források érik el a felszínt ilyen módon?

Árpád híd és a Dagály strand 1992. fentrol.hu

A csóva több szempontból is gyanúsnak tűnik, fontossági sorrendet nélkülözve fel is sorolnánk ezeket:
  1. Szabó József geológus ábrája szerint a Fürdő-szigetek forrásai nem egy pontban fakadtak, sokkal inkább egy nagyobb területen szóródva bukkantak felszínre. Két nagyobb csoportjuk közül az egyik éppen a Rákos patak (azóta áthelyezett) torkolatával szemben, míg a másik attól délebbre helyezkedett el. 
  2. A feltörő források vízhozama sem lehetett akkora, hogy elérje a Duna felszínét, sem pedig az általuk megmozgatott hordalék nem lehetne ekkora mennyiségű. Nem is beszélve a színéről.
  3. Éppen a csóva megjelenése mellett található a Dagály fürdő - elképzelhető, hogy esetleg a Dagályban keletkező vizeket elvezető túlfolyót helyezték el a Duna medrében?
Ez utóbbi könnyen kideríthető — nem kellett mást tenni, mint felhívni a Budapesti Gyógyfürdők Zrt.-t, ahol a harmadik kapcsolás után sikerült olyasvalakit találni, aki tudta a választ a kérdésre: Létezik/létezett-e  a Dagálynak ilyen túlfolyója. Azonban az igenlő válasz több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. 


Az Összekötő vasúti híd alatti szennyvízbefolyó 1976-ban

A Dagály strandnak létezett túlfolyója, azonban az nem a Rákos-patak torkolatával szemben, hanem attól 300 méterrel délebbre ömlött a Dunába. Most, hogy a vizes VB-re elkészült a Duna Aréna a kifolyót 200 méterrel északabbra helyezték át, amely még mindig messze van a csóva felbukkanásától. 

Szerencsére a hívás során fény derült a csóva prózai eredetére. Ez pedig nem más, mint a Fővárosi Csatornázási Művek szennyvízbefolyója. Budapest területén nem ez volt az egyetlen ilyen létesítmény. Volt egy Lágymányossal szemben is, a (déli) Összekötő vasúti híd alatt, valamint Budafokon kettő, a felső a Dr. Papp Elemér utca, az alsó pedig a mai Savoya park vonalában a csepeli oldalhoz közelebb. Ha hinni lehet a híreknek a csepeli szennyvíztisztító megépülésével ezek a szennyezőforrások végleg megszűntek. 

Persze sokkal jobb lett volna mindnyájunknak, ha ezek a csóvák valóban a mederből fakadó hévforrások lettek volna...

2017. március 7., kedd

Időgéppel a Martuskára


A Szentendrei-sziget területe az elmúlt évszázadban jelentősen megövekedett. Északi részén, Kisoroszitól egészen a váci Kompkötő-sziget északi csúcsáig egy olyan hatalmas árteret találunk, ahol három sziget kapcsolódott a parthoz. Ezen az 5,5 kilométeres Duna-szakaszon a legidősebb és elsőként eltűnt sziget a Martuska volt. Eltűnésének időpontja egészen ezidáig ismeretlen volt... 


Ma már sem a Szentendrei-sziget, sem pedig a Duna felől közelítve nem ismerhetünk rá az egykori szigetre. Itt, a szentgyörgyi "hegyek" tövében nem szűkült olyannyira a meder, mint Kisoroszi felé, ahol 300 méternél is szélesebb ártéri erdő nőtt fel a zátonyos Dunában. Mindössze a Martuska-sziget mellékága iszapolódott fel fokozatosan az éve során. Sok más dunai szigettel ellentétben ez itt természetes folyamat volt.


A Martuska-sziget legmagasabb térszíne szabálytalan formájú kaszáló rét. Úgy néz ki, mint egy rendszeresen nyírt füvű park, ahol vízitúrázóként az ember szívesen felverné a sátrát és töltené az éjszakát. A Duna túloldalán remek kilátás nyílik a verőcei Fehér-hegyre. Ez a terület ma is ártér, az árvízvédelmi töltés, mely a Szentendrei-sziget vízbázisát is védi beljebb, a régi partvonal mentén húzódik. Félig meddig tehát megmaradt a Duna birodalmának. 


Mellékágának alsó szakasza még felismerhető, egy teknő alakú mélyedésben fűzek és sűrű nádas jelzi a vizesebb részeket. A teknő egyik végét a szigetre vezető út töltése zárja le, a másikat pedig a Duna hordalékán nőtt ártéri erdő. A töltésúttól nyugatra már sűrűsödik az erdő és a mellékág nyomvonala sem ismerhető fel. Ez az erdő a Martuska nyugati csúcsán képződött zátonyon növekedett fel. Ahhoz, hogy a sziget történetét rekonstruálni tudjuk a térképek és légifelvételek segítségét kell kérnünk.

Martuska-sziget 2010, Googleearth

Napjainkban, mint láttuk, a szigetet nagyon nehéz felfedezni. Ha csak a googleearth állna rendelkezésünkre ez nem is sikerülne. A turistatérképek már több kapaszkodót nyújtanak, ezeken legalább — mint az elnéptelenedett falvak esetében — dűlőnévként fennmaradhatott a Martuska földrajzi név. Menjünk vissza 55 évet az időben, és nézzük hogyan nézett ki akkoriban a "sziget".

Martuska-sziget 1955.

A Hadtörténeti Térképtár 1955-ös légifelvételén sem bukkan még fel a Martuska. A Duna ekkoriban még fátlan arcát mutatta errefelé is. Alig két tucat fát lehet kivenni a szigeten. De így csupaszon a mellékág mintha jobban kivehető lenne, és kezd felsejleni a sziget régi orsó alakú körvonala is. 
A váci-ágban sok szigetet kapcsoltak a parthoz a két világháború között, például a szomszédos Verőcei- és a Kőgeszteri-szigetet. Elképzelhető, hogy ekkoriban még megvolt a Martuska?

Tanya-sziget, 1930.

Sajnos nem. Az angyalos vízisport térkép még a nevét is elfelejtette, azaz átnevezte Tanya-szigetnek. Mivel a kis fekete négyzet épületet jelöl, akár érthető is lehet ez a névadás. A mellékág még megvan, nedves vízi növényzetet jelöltek rajta. Nyugati szakasza még itt is felismerhetetlen. Talán a körökkel jelölt fák megmutatnak még valamit a sziget alakjából. Úgy néz ki még tovább kell visszautaznunk az időben, hogy a valódi szigetre rábukkanhassunk. 

Martuska-sziget, 1856

Következő állomásunk 1856, ahol a térképen a korabeli hajózási viszonyokkal is meg lehet ismerkedni. A térképészek hosszú zátonyt ábrázolnak a sziget nyugati csúcsátol felfelé, de igen, megvan végre a sziget! Parthoz van már kapcsolva ugyan, élő vizű mellékág nélkül, de felismerhető. Ott van szemben a már ugyancsak eltűnt, éppen Vác és Verőce közigazgatási határán átnyúló Határ-szigettel együtt. Ha még jobban visszamegyünk az időben hamarosan már a mellékágnak is fel kell bukkannia. A finomhangolás miatt most csak 14 évet teszünk meg.

Martuska-sziget, 1842

A II. katonai felmérés szelvényén, 1842-ben végre felbukkan a Martuska, teljes életnagyságban. Nem von le sokat az örömünkből az sem, hogy név nélkül szerepel. Keskeny, 20-30 méter széles mellékága körülöleli a part felől a már ekkor is meglévő zátonyt is. Hosszúsága 800, legnagyobb szélessége 90 méter. Balra tőle ott látjuk a régi vármegyehatárt, amely elválasztja a nógrádi Kisoroszit a "pesti" Tahitótfalutól. Ha fénykorában is látni szeretnénk Martuskát egészen a honi térképezés óvodáskoráig kell visszamennünk. 

Insula Martuska 1770.

Tahitótfalu, pontosabban Szentgyörgy legészakibb szegletében így festett Insula Martuska, a róla készült legkorábbi térképen. Ekkoriban 550 méter hosszú és 90 méter széles volt, egy hasonló szélességű folyóág választotta el a Szentendrei-szigettől. Feltételezhető tehát, hogy a sziget már jóval korábban is létezett, a térképészek már öreg korában ábrázolták először, majd dokumentálták az 1840-es évekre tehető eltűnését. 

Számos szomszédjával szemben neki még megadatott a természetes elmúlás... 

2017. február 28., kedd

Római hídfő az erdőben


Mielőtt a 12-es úton beérnénk Verőcére, a dunai oldalon egy vízmű épület mellett haladunk el. A vízmű telkén alig száz méterrel a sárga épület után derékig érő romokat látni a folyóparton. Méretes andezittömbökből épült öles falak rajzolnak ki egy négyzet alakú tornyot, melyből oldalt mint karok nyúlnak ki a Dunához lefutó falak. Ezek a karok egy kikötőt öleltek át 1600 évvel ezelőtt. 

Kikötőerőd Verőcén

1600 éve ez a terület a nem tartozott a Római Birodalomhoz. Ellenséges kvád területen épült a Barbaricumban, a folyó "rossz" oldalán. Az ide küldött katonák az ismert világ határán egyensúlyoztak. Elhagyatottságukat tovább erősítette, hogy Pannoniától még egy sziget is elválasztotta őket. A Szentendrei-sziget kezdetben nem is tartozott a Birodalomhoz, csak a III. századtól kezdődtek meg errefelé a római katonai építkezések. Kisorosziban kiserőd, Dunakeszivel és Váccal szemben hídfő épült ki, amely a dunai hajóhadat volt hivatott kiszolgálni, valamint a két part közötti forgalmat csatornázták be. Egy ilyen kikötőerőd mindennapi életében könnyen bepillantást nyerhetünk pl. Dunakeszin, a révnél egy családi ház pincéjében nyílt múzeumban

Egy váci példán ezt már részletesen bemutattuk, hogy a római mérnökök felkészültségét bizonyítja az, hogy mindegyik kikötőerőd ma is a Duna partján található, azaz olyan pontokra építkeztek, ahol a folyó oldalazó eróziója elhanyagolható. 

Ez a dunakeszi erőd ugyancsak barbár területen épült, ráadásul párban. A párja odaát található a horányi oldalon az erdőben. De vajon volt-e párja a verőcei erődnek? 

Kellett, hogy legyen és szerencsére a mapire.eu honlapra folyamatosan felkerülő kataszteri térképeknek hála, meg is találtuk. Kuriózum, hogy ez az erőd első és eddig egyetlen általunk ismert térképi ábrázolása.


Pontosan a verőcei kikötőerőddel szemben található, közel a kisoroszi határhoz. Sajnos Verőce kataszteri térképe még nem került fel a honlapra, így csak a tahitótfalusi erődet jelölik a Kőgesztélyi réten. A név ismerős lehet a dunai szigetek olvasói számára, hasonló nevű Kőgeszteri-sziget létezett egykor a hídfőtől nyugatra ugyanezen a parton. Érdekes módon ennek a szigetnek a pusztulása összefüggésbe hozható azzal, hogy a tahitótfalusi kikötőerőd eltűnt a szem elől. Pontosabban a Duna partjáról. 

Az 1885-ös kataszteri térkép még nyílt vizet jelöl az erődfalak lábánál. Ha összevetjük ezt a jelenlegi helyzettel, meglepve konstatálhatjuk, hogy az elmúlt száz év alatt a Duna igencsak visszahúzódott, medrét széles sávban ártéri erdő foglalta el. Mi okozhatta ezt a változást?


Könnyű kitalálni a választ; a folyószabályozás és a Szentendrei-sziget felső csúcsa alatti szigetek felszámolása. Ezek a szigetek viszonylag bizonytalan képződmények voltak, méretük gyorsan változott a vízállás függvényében ezen a zátonyos szakaszon. Elnevezésük sem egyértelmű, hol ezt, hol azt a szigetet nevezik a térképek Kőgeszteri-, Tanya-, Szúnyog-, vagy éppen Verőczei-sziget néven. 1930 és 1941 között felépült a Kőgeszteri-szigeteknél egy mellékágelzáró kőszórás, amely megpecsételte a szigetek és az erőd dunai panorámájának sorsát. A két iker-erőd 1500 éven keresztül nézhette egymást a folyó két partján, mígnem ártéri erdőt nem növesztett közéjük a folyószabályozás.

FRISSÍTÉS! 

Insula Atony Controver és a római híd nyomvonala

A Hungaricana térképei közül előkerült egy újabb térkép a romokról. A Mappa individualis insulanae cameralis Kiss. Oroszi possessionis nevű szép kivitelű térkép 1770-ben készült, Kisoroszi település urbéri viszonyait ábrázolja, valamint egy érdekes szigetet a folyó középvonalában. Amely mintha nem tartozna sem Kisoroszihoz, sem pedig Verőcéhez közigazgatásilag. 
Az erődök között hútott vonal latin felirata (Vestigia Antiqui Pontis) alapján a térkép rajzolója azt feltételezhette, hogy a két parton található romok egy ókori híd maradványai. Ez egy meglehetősen közkeletű elmélet volt, sokfelé még ma is hídfőerődként utalnak a közvetlenül a Duna partján található romokra. Másik nevük az aranyos, de nagyon kifejező "Bolhavár" ill. "Leányvár". 
Köszönet a találatért Kovács-Deme Tihamérnak!

2017. február 21., kedd

Újjáéledt a Csiliz-patak


Többnyire a Duna magyarországi szakaszára koncentrál a blog, ennek főként nyelvi okai vannak. Néha azonban előfordul, hogy a szomszédos magyar nyelvű sajtó hírei sem jutnak át a határon. Pedig érdemes kitekinteni, hogy mi történik a Duna más szakaszain. Most éppen a Csallóközből érkezett jó hír, a Duna egyik régi mellékágát, a Csiliz-patakot revitalizálták részben európai uniós támogatásból. 


A Csiliz-patakról később külön cikkben is megemlékezünk majd, elöljáróban talán annyit, hogy ez a vízfolyás jelenleg 33,5 kilométer hosszú és a Csallóköz déli részét kanyarogja be Bős és Csicsó között. A Vámosszabadi-Medve határátkelő híd alatt, Nagybajcs és Vének között torkollik vissza a Duna lefűződött kanyarulataiba, majd a Dunába. Egykor vármegyei határ is volt Győr, Pozsony és Komárom vármegyék között. A Csiliz-patak és a Duna főága által bezárt területet Csilizköznek nevezték, mint ilyen Győr vármegye egyik járásának névadója is volt. Az utóbbi 30 évben nem végeztek rajta komolyabb tisztítási munkálatot, ezért feliszapolódott, hosszának 2/3-a ki is száradt, valamint illegális szemétlerakóként működött. 

Szerencsére a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület (Bratislavské regionálne ochranárske združenie, BROZ) 2010-ben EU-s forrásokra pályázott, hogy megmentsék a Natura 2000-es területet és a rajta élő északi pocok veszélyeztetett alfaját, a Microtus oeconomus mehelyi-t. A munkálatok 2013-ban kezdődtek meg, melyben a Comenius Egyetem Természettudományi kara és a Szlovák Vízügyi Kutatóintézet is részt vett. 


A Csiliz egykor széles medrű, kanyargós mellékága volt a Dunának. A folyószabályozás következtében azonban a Csiliz egyre kevesebb vizet kapott, hiszen a töltések leválasztották a Dunáról, ahonnan még a XVII. században is rendszeresen kapott vizet. A XIX. században a további ármentesítés során két csatornát (Határ-csatorna és a Füzespuszta-Gellér csatorna) vezettek keresztül a medrén, melyek elvezették vizeinek többségét. Ezen ugyan voltak bújtató csatornák, de a tisztítás elmaradása miatt megteltek, eltömődtek és nem biztosították a vízmozgást a két mederszakasz között. A 2016-ig tartó munkálatok fő eleme volt ezen bújtatóknak az átépítése és megtisztítása. Emellett kotorni és szélesíteni is kellett a Csiliz medrét, ugyanis az előrehaladott feliszapolódás és a növényzet térhódítása is akadályozta a vízmozgást. Alsó 5 kilométeres szakaszán pedig gyakorlatilag új medret kellett kialakítani a Kulcsodi-kanyarulatig, ezen a részen ráadásul 300 tonna illegális hulladék került a patak medrébe, vagy annak közelébe.  


2016 november végén a szlovák környezetvédelmi miniszter, Solymos László részvételével zárták le a projektet, melynek 800 ezer eurós költségvetéséből 75%-ot az EU, 25%-ot pedig a szlovák környezetvédelmi minisztérium finanszírozott. 536 hektár láp, 103 hektár nedves rét és kaszáló, valamint 155 hektár nádas újult meg a Csiliz-patakkal együtt. Így talán újra növekedésnek indulhat a védett északi pocok populáció, mely csupán egy csilizpatasi nádasban és egy csilizradványi zsombékosban maradt fenn Szlovákia területén. Amúgy Észak-Amerikában is előfordul ez a jégkori reliktum faj. 


Jó hír, hogy a Csallóközi patakrevitalizáció a jövőben folytatódni fog, a miniszter a Vásárúti Tőkés-ág felújítására is ígéretet tett.

A Dunai Szigetek blog pedig arra tesz ígéretet, hogy nem hanyagoljuk el a külföldi Duna-szakaszokat sem és a Csiliz-patakhoz is visszatérünk még egy cikk erejéig.

Cikkek a Csilizköz revitalizációjáról:
Natura 2000-es területek Szlovákiában:
A Tósziget-Csilizközi járás története:

2017. február 17., péntek

Épül a sztálinvárosi kikötő


1954. nyarára készült el Dunaújváros — akkoriban Sztálinváros, azelőtt Dunapentele — kikötője. A Szalki-sziget lezárt mellékágában azonban nem ment zökkenőmentesen az építkezés. A laza talaj, az árvizek és az emberi hanyagság is hátráltatta a munkát. 

A munkálatok megkezdődnek 1950. körül.

Az 2016. év dunai szigete versenyt a dunaújvárosi Szalki-sziget nyerte, ennek kapcsán több cikk (pl. ez és ez) is megjelent, sőt TV-adás is foglalkozott a győzelemmel járó felelősséggel. Sok levelet, megkeresést kaptunk olvasóinktól, akik közül néhányan még képeket is csatoltak. Jiling Krisztián András több képet is küldött a Szalki-sziget 1950-es éveiből, amikor a sziget déli csúcsán megkezdődött a város képét a mai napig meghatározó kikötő építése. A Duna fölé emelkedő Mezőföld meredek, löszös magaspartja remek kilátó volt a fényképészek számára. 

1941-ben a Szalki-sziget csúcsa már "készen állt". Forrás: mapire.eu

1903-ban ért el a Duna-szabályozás Pentele faluhoz, ekkor robbantották fel a hajózás érdekében Szt. Pantaleon római romokra és azokból épült kolostorát, mely a település nevét is adta (Érdekes módon a sziget a szemközti településről kapta nevét). A szabályozás apropóját az adta, hogy 1890-ben és a rákövetkező évben is feltorlódott Pentelénél a jég, melynek visszaduzzasztó hatása akár Budapestet is érinthette.

A szabályozás során a Szalki-szigetet az árvízszint feletti magasságú keresztgáttal a parthoz kapcsolták, hogy magas vízállás esetén is megközelíthető legyen a Szalkszentmárton felé közlekedő rév. Az 1941-es térképen a rév Há. jelöléssel látható. A térképen már látható az első képen is megfigyelhető "nyúlvány" a sziget déli részén, amely nem más mint egy párhuzammű, mely ekkor még csak a középvízi medret szorította össze. Már ekkoriban is téli kikötőként volt nyilvántartva a Szalki-sziget öble, habár a kezdeti időszakban még csak a környékbeli hajómalmokat vontatták be ide a jég elől.

Épül a ruhagyár a szigeten (Fortepan Nr. 91081.)

A kikötő építéséről 1950-ben döntöttek. Két másik helyszín versenyzett a Szalki-szigettel; a Kisapostagi-sziget, valamint még délebbre a Kisapostag alatti folyószakasz. Mivel a kikötő a Dunai Vasmű igényeit szolgálta, célszerű volt hozzá minél közelebb felépíteni. A kapcsolattartást azonban nagyon megnehezítette a meredek löszfal szintkülönbsége. További gondot okozott a keresztgát alatt feliszapolódott öböl, hiszen 50 éve nem volt vízmozgás a mellékágban. 
Az építkezés még Dunapentelén kezdődött, de Sztálinvárosban ért véget. 1951. november hetedikén, a vasmű első csapolása után nevezték át a várost az 1961-ig viselt nevére; Sztálinvárosra.  

A kikötő vasbeton szekrényeinek lerakása (Fortepan Nr. 91581.)

Éppen ezért a munkálatokat a mellékág kotrásával kellett kezdeni. Először a kikötő bejárati csatornáját készítették el, majd a II. ütemben a kikötőmedencét mélyítették ki, hogy az építésben részt vevő hajók gond nélkül ki-be közlekedhessenek. Szükség is volt a kellő mélységű mederre, ugyanis 53 darab hatalmas vasbeton szekrényt kellett ide szállítani vízi úton. Közülük 51 darab 10*10*10 méter, azaz 1000 köbméter méretű volt kettő pedig 10*10*22,69 méteres. 

Vasbeton szekrények és a jeges Duna (forrás: Kisely Tamás)

A vasbeton szekrényeket egy vezérárokba letett fél méter vastag kőszórásra alapozták. A lerakott szekrények 562,5 méter hosszú kikötő partfalat alkottak. Ezen a hosszon összesen 6 uszály tudott egy időben horgonyozni. 1952 nyarára került az összes szekrény a helyére, ez után kezdődhetett a mögöttes terület feltöltése. Ide iszapmentes homokot s kavicsot töltöttek be, majd tömörítették az anyagot, hiszen el kellett bírnia a kirakodott anyagot, a vasúti kocsikat, a sínpályát és a kikötői darut is. A közel két méteres feltöltés során a Szalki-sziget déli része ármentes területté vált.

1952. Épül a ruhagyár, déli irányban épül ki a kikötői partfal.

A feltöltést azonban szakszerűtlenül végezték, így a 40-53. szekrény elcsúszott, vízszintes irányba majdnem 6 métert, míg függőlegesen 60 centimétert. Ezért ki kellett szedni a szekrénybe már betöltött homokos kavicsot, majd újból ki kellett kotorni a vezérárkot és letenni az alapozást. 
1954 júliusában készült el a kikötő. Ugyanebben az évben, ugyanebben a hónapban a Dunán levonuló árvíz a partfal süllyedését okozta; a tömörödés következtében elmozduló szekrények között a feltöltött laza üledék kifolyt a mellékágba, szabályos hordalékkúpokat alkotva. 

Az elkészült kikötő

1957 nyarán akkora mennyiségű ércet halmoztak fel a kikötőben, hogy a partfalat alkotó szekrények újból elmozdultak. A rakpart átlagosan 20 centimétert süllyedt, a legnagyobb elmozdulás közel egy méteres volt, míg a vízszintes elmozdulás 63 centiméter volt. Ha a partfal élét ma megnézzük, ez a kidudorodás még ma is jól látszik. Az elmozdulás következtében a vasúti pálya és a darupályát is ki kellett javítani. 
1957-re készült el a kikötő emblematikus épülete, a Vörös Október Ruhagyár, ahol a fénykorban 700 munkás dolgozott. A gyárat 1993-ban privatizálták, 2005-ben, a megszűnés évében is 300 alkalmazottnak adott megélhetést. 

A vízisportolók is birtokba vették a kikötőt 1965.

A kikötő partfalának stabilitását az 1960-as években sikrült biztosítani végül, a kikötő azóta is Magyarország legforgalmasabbjai közé tartozik. 2013-ban évi 1,4 millió tonna árut rakodtak ki- és be, de a teljes kapacitás elérheti a 3,2 millió tonnát.

Amikor az uszályok végre birtokba vehették az öblöt, a helybéli vízisport élet is fellendült. Jól megfér itt egymás mellett a kajak és a szén-, vagy ércszállító uszály. Azóta is ez a kettősség jellemzi a Szalki-sziget öböllé alakított mellékágát. 



Ajánlott és felhasznált irodalom:


2017. február 6., hétfő

Miléna és Dömötör


Ahol a Duna lassacskán összeszűkül a hegyek között, áll egy szikla; a Babakáj. Kevés olyan hely van még egy a Duna mentén, amely ennyire megragadná az emberi képzeletet. A helybéliek, a hajósok, akik csak egyszer erre hajóztak, az átvonuló seregek és népek mind hozzáköltöttek valamit a Dunából ujjként kimeredő sziklához. A legendák nagy része elveszett a történelem során, de szerencsére maradt néhány, amely a mai napig velünk él. 

A Babakáj-szikla és Lászlóvára település (forrás)

A Duna vizében sok szikla van, hiszen az út hosszú a Fekete-erdő hegyeitől a tengerig. Legenda is olyan sok van, mint amennyi homokszem, de a Babakájénál szebb és szomorúbb kevés.
Ez az ősrégi török uralomra emlékeztet, azokra a viszonyokra, tiltásokra, amelyek az embereket akkor úgy kínozták, mint most az örök bűnök.

Úgy hatszáz évvel ezelőtt Galambóc a szerb parton, a szorosba való belépéskor szembetűnő dunai sziklákra építette erős várát. Az ezeken a területeken uralkodóvá vált törökök a Vicus Cuppae-nek nevezett római erőd romjain kezdték el az építkezést. A vár ura az anatóliai Mehmed pasa volt. Ha nem lett volna komoly harcos, Ilderim szultán nem hagyta volna rá a vár őrizetét; ha azonban nem lett volna Allah híve, nem harcolt volna azért, hogy a törvényt a jatagán hegyével terjessze; és ha nem lett volna jó mohamedán és gazdag, mint bármelyik más pasa, nem lehettek volna vele a hét torony valamelyikében elbújtatott háremhölgyek. Mivel a próféta törvénye szerint a nő csakis a férfi gyönyörködtetésére van szánva, és egy fiatal férfinak mind több és több gyönyörre van szüksége, a háremhölgyek is sokan voltak. De, ahogyan minden embernek, a pasának is megvolt a kedvence: mutatós, magasabb, teltebb lány, kinek bársonyos bőre és bal szeme alatt az anyajegy tűnt fel leginkább.

De ahol gyengeség, ott engedékenység is van. A vár falai szürkék, azok kövei hidegek voltak. Hiába adták a legnapfényesebb termet a háremnek. Az asszonyok csak keseregtek, s akkor a pasa kiadta a parancsot: a vár mellett, zárt kerttel szeráj épüljön fel, ahol a fiatal lányoknak ne kelljen majd levegő és napfény után sóvárogniuk. Milena, a kis szerb lány azonban tovább kesergett, és szép szemei sokszor teltek meg könnyel.
Mivel a pasa őt sokkal jobban szerette, mint a többit, elsőként neki hozta a legszebb és a legvékonyabb selyemből készült ruhákat. De Milena szemei továbbra is szomorúak maradtak.

Majd gyémánt berakásokkal díszített ládát ajándékozott neki, melynek belsejében aranygyűrűk, karkötők, láncok és büszkébbnél büszkébb nyakékek voltak. Más hármhölgy helyében boldog lett volna, hogy így el van kényeztetve. Milena arcára azonban eltávolíthatatlan felhő telepedett rá.

- Mit szeretnél, szívem gyönyörűsége? - kérdezte akkor a pasa. Mondjad, mert annyi örömet akarok neked szerezni, mint amennyit tőled kaptam, amióta melletted vagyok, amióta vagy nekem.

- Pasa, azt szeretném, hogy ne tűnjön szemtelennek kérésem, de ne feledd, hogy engem másképp neveltek, mint a többi háremhölgyet. Amíg embereid el nem raboltak, szabad voltam. Most, mintha aranyozott rácsú ketrecbe csuktál volna. Meghalok, ha továbbra is zárva tartasz.

A pasa megsimogatta sűrű szakállát, hosszasan gondolkodott, nézegetve a mellette lévő kis teremtményt, majd azt mondta:

- Mivel a szemem világa vagy, meg fogom engedni neked azt, amit eddig senkinek sem engedtem meg. Esténként a Duna közepén levő elhagyott sziklához fogsz kicsónakázni, addig sétálsz ott, amíg jólesik. Milena, előbb felhívom a muftit, hogy bekerülj az igazi törvénybe, és népedből senki se merjen hozzád érni, még csak gondolatban sem. Ne legyen se anyád, se apád, csak én legyek neked. Félj tőlem, és szeress engem, mert Allahon kívül ennyi maradt neked a föld kerekségén. És a pasa áhítozó, telhetetlen kezeivel fogtaa kis szerb lányt, aki nagy szemével, mint kalitkába zárt madár nézett rá, hasztalanul verdesve szárnyaival. Fehér és simogató, illatozó szárnyak, mint messzi falujából jövő szél illata.


A testét ellepő piros hullámok hasonlóak voltak a hegyek lejtőjén található, "a vitéz vérének" nevezett virághoz. Mohamed pedig mint egy csokor mirrhavirágot vette karjaiba, s mint kiszáradt föld szívta be erejét és szépségét.

Milena az ígéret betartását várta.

Egyik este a Duna partján letakart csónak várta, a vár őrzői közül egy evezőssel. Egy öregasszony kapucnis sötét köpenyt húzott Milena piros ruhájára, mely elfedte a lány arcát, és így felszerelkezve beült a szeráj mellett elrejtett csónakba.

Estefelé volt, és az alkonyat leereszkedett, hogy aranyló villódzással ölelje át a víztükröt. A víz ringatása közben Milena könnyűnek érezte magát, hiszen egyetlen fal sem zárta el előle a határt, és a szél ruháját cibálta, könnyűnek, mint az őt körüllengő illat, s mivel az evezőstől csak egy vastag kötél választotta el, hagyta leesni sötét köpenyét, mely mint a gyolcs körültekerte, s így a szél simogatta fedetlen arcát, meztelen karjait, amelyeken halk lánccsilingelésként szóltak karkötői; kisimult arcát a vizet és földet széles sávokban rózsaszínnel befestő, vöröslő nap felé fordította.


Hosszan, boldogan sóhajtott, és mozdulatlanul maradt, mint a folyó kis istensége, mely egy időre életre kelt. Az őt kísérő öreg háremhölgy némán ült, mint mindig. Évekkel ezelőtt fogták el őt is, amikor a törökökkel való heves harc közepette testvére megölte az uralkodó szultánt. Testvére meghalt, ő pedig az anatóliai öreg pasának, Mehmed apjának hatalma alá került, és a mostani pasa, akit az anyja halála után ő szoptatott, magánál tartotta, hogy éber szemmel őrködjön a háremhölgyek fölött. Az öregasszonyt "Hegyi gyopárnak" hívták, most azonban régi szépségéből csak kerek szemeinek éles nézése és a hegyi nők frissességének nyoma maradt meg. Az öreg pasának három leányt szült, mind a hárman a bölcsőben haltak meg. Nem sírt, mint más anya, hanem titkos kegyetlenséggel a földnek adta őket, úgy tett, mintha örvendett volna elvesztésüknek, és minden alkalommal, ahelyett hogy a fájdalomtól összeroppant volna, még többet felszedett magára és a hegyi gyopárhoz hasonló szépségűvé vált.

A csónak a Duna vizének csillogásán lebegett, mint Milena lélegzetvétele a nap és az éjjel megvasalt kapui között. Ellebegtek a puszta, ötven lépés hosszú szigetig, melyen kis, messzire illatozó hársfacsoport volt. És esténként Mehmed kedvenc háremhölgye erőt és életet merített e sétából: arca visszakapta színét, szemei a ragyogást és teste a virág és víz illatát.


Amikor őre megtudta, hogy Milena szerb lány, már nem mint fekete árnyék állt mellette, hanem bölcsességet sugárzó, régi fájdalom szelídségeként: nem korholta, nem szidta, nem árulta el. Nézte ő is, hogy a Duna másik szabad partján, a Coronini fennsíkon hogyan emelkedik a keresztények öttornyos vára, melyen néha Szent László keresztjét, vagy Szent György lova lába által eltaposott sárkányt ábrázoló zászló lebegett. Mivel azokon a helyeken a Duna nagyon keskeny volt, annyira közel mentek ahhoz, hogy már szinte látni lehetett az őrök arcát. S mind gyakrabban és gyakrabban adta ki parancsba az öreg háremhölgy a csónakosnak, hogy közeledjen a keresztény parthoz. És benne is felejthetetlen emlékeket ébresztett föl. A bükk- és fenyőerdők hasonlóak voltak azokhoz, ahol régebb...de mire jó, hogy eszébe jusson? Övéi mind holtak voltak: szülők és fiútestvérek, s a lánytestvérek közül, ki tudja, élte-e túl valaki, s hol található? És hogyan? Csengett-e fülébe valamikor a templom harangja? Mindez rég volt. Elfeledte, vagy el akarta feledni. Csupán gyerekeinek arca - csakhogy ne adjon életet török gyereknek - kínozta néha. Most, amikor lobogni látta a zászló keresztjét, bocsánatért imádkozott, ha még létezik számára bocsánat. Nap mint nap melegebb lett, a séták pedig mind hosszabbakká váltak. Naplementekor, amikor éppen bekanyarodtak a puszta sziget mögé, vitorláshajóval találkoztak. A fedélzeten csillogó páncélingbe öltözött ifjú állt. Ő volt a Coronini fennsík várának új kapitánya. Vékonyka és szemrevaló, hosszú útra éhes, várakozástól türelmetlen, azzal a gondolattal, hogy a világ olyan helyeire megy, ahol a veszély minden lépésnél fenyeget. Látta a matrózok által az Ördög várának keresztelt Golumbac vár fenyegető tornyait. Sikeresen átjutott a Szoros legveszélyesebb helyein, Techtálián és Grébenen. Nagyon meglepte a csónak váratlan felbukkanása, s vele együtt a napnyugta fényében megjelenő friss és csodásan vonzó nő, mely olyan volt, mint a Duna hulláma; olyan nő, akinek bő ruháit az esti szél zöld - szidefes csillanásban lobogtatta. Göndör haja befedte vállait és nyakát, melyen a rubinfüzér piros kövei hívogatóan csillogtak. Előbb azt látta, hogy egyenesen ül, elbújva egy vászon menedékébe, mely a csónakot kettéválasztotta.

Másodjára kerek, gyerekszerű arcát pillantotta meg, melyből két szeme, mint a könnycsepp csillogott. Félelmében rászegeződött tekintettel maradt annyi ideig, mint egy villámlás, majd gyorsan hamuszínű lepedővel fedte be arcát, melyet annak csuklyája teljes egészében beborított. Háta mögött újabb megkövült árnyalak, és az evezős ember, aki hajnaltól húzta. Aztán minden úgy eltűnt a sziget másik felén, mintha csak látomás lett volna. A törökök azt mondják: "Ami meg van írva, az a homlokodon van, és a legerősebb ökrök által húzott húsz szekérrel sem tudsz kitérni sorsod elől."



Úgy tűnik, velük kettőjükkel is így történt. A fiatal kapitány gondjaival a Szent László várhoz ment. Sokat járt-kelt a világban, hiszen katona volt, ugyanakkor fiatal is, akinek vére forrt, mint az őszi must, s egy dolog az, hogy belekóstolj az élet gyönyöreibe, s más az, hogy a szerelemmel találkozzál. Meg lehet számolni, hány hódító gondolat suhan át egy harcos agyán, de végtelen azoknak száma, melyek a kedves nő elérését sugallják.

Így történt a fiatal kapitánnyal is. Talán Demeter-nek hívták, és mindenkinél bátrabb volt, mert másképp nem lehetett annyi bátorsága, hogy megértse: az útjában megjelenő csodaasszony a túlparton élő törökökhöz tartozik.

A Szent László vár őreitől megtudta, hogy a csónak az est leszálltával jelenik meg, és megáll a Duna közepén lévő szigeten. S azt is, hogy néhány őrizet nélküli árnyalak száll ki belőle, a fák árnyékában sétálnak, visszaülnek a csónakba és eltűnnek megint. Az őrök arra gondoltak, hogy azon a helyen egy hodzsa lehet, s az idős török nők imádkozni mennek, ezért békében hagyták őket. Demeter lova a várnál útra készen állt, és ő megparancsolta embereinek, hogy szerezzenek neki bárkát, mert, amint mondta, ő meleg országból jön, ahol vízen nőtt fel; aztán elkezdte kutatni a Duna vizét azon a helyen.

Hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítson útjának, először egy őrt és egy evezőst is vitt magával: találkozott Milena csónakjával, de úgy tűnt, a lány rá se néz.

Majd egyedül indult útnak, megállt a sziget mögött, majd megjelent előtte. Nézése szelíd volt, rövid köpenye lobogott széles vállain, kardjának nyele keresztformájú volt, türkizzel kiverve, szeme színéhez hasonlóan. E keresztforma bizakodóvá tette Milenát. Többé nem fedte el arcát a szomorú lepedővel. Olyan volt ezekben a pillanatokban, mint egy vadborostyán: félénken, de arcán halvány pírral nézte a férfit. Megzördültek kezén és lábán ékszerei, amikor akaratlanul egy lépést tett felé. És mivel a helyet magas jázmin- és babérbokrok vették körül, az öreg háremhölgyön kívül csak az ég és az aludni térő madarak látták őket. Egymás felé közeledtek, mint két tűzláng, hasonlóan azokhoz, melyek utat mutatnak az éjben a kincskeresésre indulóknak. És az őrködni rendelt idős nő megértette: felesleges szólni még akkor is, ha élete csak egy lépésre lenne a végétől. De élete elveszett és hasztalan volt. Ha neki nem volt semmi öröme, ha ő már nem remélt, legalább ne legyen ott akadály, ahol reményének élhet valaki. És visszahúzódott a fűzfák és bokrok árnyékába; ugyanaz a vér hajtotta, mint Milenát, akinek legalább meg kellene ismernie a boldogságot. És a fiatalok úgy voltak egymásnak, mint a szél a rekkenő hőségnek, és mint a víz a szárazságtól felégett földnek, mint amikor az annyit inna be, hogy nem lehetne megállítani. Aztán elváltak, és nehezükre esett elviselni ezt. Demeter elment, és úgy tűnt, mintha vissza akarna jönni. Előjött az öreg háremhölgy a bokrok mögül, és megértette, hogy a szigetet a boldogság érintette meg szárnyaival. És szó nélkül visszatértek a csónakhoz, mely a szerájba vitte őket. Szerencséjükre akkoriban Mehmed pasának épp a szultán parancsát kellett teljesítenie. Utazása menet-jövet két hónapot tartott.


Ez idő alatt Milena és Demeter a kihalt szigeten találkozgattak: fiatalságuk, szerelmük félelme és bizonytalansága azt sugallta, hogy soha ne unják meg egymást. Csak meglátták egymást, és Milena máris sírni kezdett. Most örömmel viselhette a Mehmed által hozott csodálatos ékszereket, amelyeket addig soha nem használt.

Zöldes taftából készült suhogó ruhái sötétebb csillogást adtak hajának, csakúgy, mint a mellét befedő smaragdláncok. Máskor a rózsafátylak suhanó szitakötőhöz hasonlóvá tették, hogy aztán boldogan és a holnapra nem gondolva Demeter keblére hulljon. Tudott dolog, a ruha nem azért van, hogy sokáig a szerelmesek útjába álljon, de az biztos, hogy szépsége kiegészíti a nőt. És Milena szépsége úgy fejlődött, mint virágos rét a nap sugarainak simogatása alatt.

Demeter kék tunikáján is a Nap ragyogott, hiszen házának címerére a Nap volt rárajzolva. Ilyennek látták őt katonái is, akik örvendtek szerencséjüknek, hogy ennyire szelíd kapitány a parancsnokuk, akinek ajkáról csak jó szavak fakadnak. És megértették azt is, hogy fiatal, a határok őrzésére szakadt férfinak nem hiába vidám a szeme, és piros, nőéhez hasonlóan dús ajkú szája szögletében nem hiába nyájas a mosoly. Ennek titkát azonban senki sem fejtette meg. A Milenát szállító csónakos néma volt; a szerb öregasszonyból pedig senki nem húzhatott volna ki egy szót sem. A fiatalok szerelmének tanúja, a puszta sziget saját nyelvén beszélt, a madarak csicsergésével és a babérbokrok susogásával csókjaikról és ölelkezéseikről, melyek földön és égben egynek számítottak. Elolthatatlan tűzről dalolt a Duna, mely mind élőbbnek akart látszani, de a közelgő vihar zúgásáról a nyílként szálló fecskék nem csicseregtek semmit, ahogyan a hangoskodó pintyőkék sem.

Nehéz zacskó pénzek révén feledtették el a néma csónakossal az idő múlását, és néha, amikor hajnaltájban tért vissza a partra, ha nem látta volna a hét torony mögött felívelő piros csíkot, azt hitte volna, hogy csupán egy órácskára koppant el a szeme. Tudjátok, mit jelent egy éjszakát a Duna partján tölteni?

A Duna az elvarázsolt, ezüstpallosú Făt Frumos képét vette fel, akibe abban az időben a hold is szerelmes volt, így elvarázsolta kettejük eszét is. Két teljes hónap boldogság nem létezett a királyok életében sem. A Spanyolországra erejét kiterjesztő arab sejk révén fennmaradt felirat világosan kimondja, hogy ötvenéves uralkodása és egész élete alatt 14 boldog napot tudott összegyűjteni. Előbb a szerb öregasszony halt meg egyik éjjel, álmában. Szája tátva volt, amikor rátaláltak, mintha utolsót kiáltott volna, mintha örömkurjantás lett volna, hogy megszabadult ettől az élettől. Az országát leigázó és arcát megkeményítő törökök elleni gyűlölet eltűnt arcáról. A párnán szétterült fehér haja, arca megnyugvást sugárzott, mint aki megszabadult a már elviselhetetlen tehertől. Szorosan fogta köpenyének szélét.


Milena gondoskodott az öregasszony temetéséről: a temető széléhez helyeztette, hogy holtában is hallhassa a víz csobogását. Ezennel a séták befejeződtek. Közben visszatért Mehmed is a legtávolabbi területekről, teljesített paranccsal. Vágyakozva jött a pasa, de nem a várra és a szerájra áhítozott, hanem Milenára. A kis szerb lány alávetette magát a pasa kívánságának, hisz mást nem tehetett.

Azonban Demeter is értesült a pasa visszajöveteléről, és maga elé képzelte, miként igázza le Milenát a pasa, akár a többi háremhölgyet. Fiatal és tüzes ember lévén, eszét veszítette, és a második éjjelen csónakba ugrott, átért a partra, bement a szerájba és elrabolta a lányt.

Mint vihartól megijedt gyerekek, úgy szaladtak. Azonban a szerelmes álma olyan, mint a nyúlé, s a pasa, észrevéve az üres fészket, magához vett egy sor katonát, fölszálltak a vitorlásra, s addig üldözték a fiatalokat, amíg elfogták őket. Demeter ellenállt, amíg meg nem ölték. Vére összekeveredett Milena ruhájának piros szélével. A pasa levágta Demeter fejét, majd erősen Milena nyakékéhez kötözte, a lányt pedig egy magányosan álló sziklához vezette, majd annak egyik fokához láncolta, és otthagyta, hogy Milena - belebolondulva a fájdalomba, a félelembe, szomjúságba és éhségbe, a vadmadarak prédájává válva - elpusztuljon, csak azért, mert egy kis boldogságot lopott saját számára.

Azóta e magányos sziklát Babakájnak nevezik - ami szerb nyelven annyit jelent: "Asszony, vezekelj!".

Két bokor a sziklán (forrás)

...Most is ott bújt meg egy kuckóban és nézte azt a magános sziklát, mely úgy meredt ki a Duna közepéből, mint egy óriási nagy fog.
-Miféle szikla az ott, ni? - kérdezte a matróztól.
-Az a Babakáj-szikla. Az a szokás, hogy mikor a hajó ahhoz a sziklához ér, az olyan utasokat, akik még nem jártak erre, leöntik egy csöbör vízzel. Talán maga sem hajókázott még erre?
-Én már többször is utaztam erre, - bizonykodott Hörpika, - de ebédel lenn egy utas, éppen olyan nagyfogú és nagykörmű, amilyen magam vagyok, la! Az még álmában sem utazott erre. 
-Hehe, jó ezt tudni! - nevetett a matróz.
Az utasok, mikor a Babakáj-szikla feltűnt, föltolongtak a födélzetre. Velük tartott Dörmögő úr is és mögötte kullogtak a bocsok. A nadrágszíját ezúttal szerencsésen elkerülték, mert a bácsijuk amióta a hasonmás újra fölmerült, megfeledkezett az ígéretéről.
A hajó éppen a Babakáj-szikla mellett csobogott el. A tekintetes úr egyszerre felordított, mert váratlanul egy nagy csöbör vízzel orron öntötték. Ugyanakkor a bocsok is nagy sivítozásban törtek ki: őket is megkeresztelték ilyen módon.
-Micsoda dolog ez? - méltatlankodott a híres utas. - Miért öntöttél le te madárfejű? - vicsorgott a matrózra.
-Mert ez a regula. Aki először hajózik el a Babakáj-szikla mellett, leöntjük.

2017. január 29., vasárnap

Januári jeges összefoglaló


Az utóbbi években meglehetősen elszoktunk a valódi téli időjárástól. Talán éppen ezért volt oly sokak számára különleges a 2017. első havában érkező -20 Celsius fokot is elérő hőmérséklet. Akik a Duna partján élték meg ezt a januárt szinte rögvest feltették a kérdést: vajon idén befagy a Duna? 

Fehér Kati: a Szentendrei-sziget csúcsa 720 méter magasból (Index.hu)

Nem lőnénk le a poént, de valószínűnek tűnik, hogy a Duna a viszonylag hideg 2016-2017-es télen sem fagy már be. Az előrejelzések szerint februártól már enyhül a hideg és eltűnik a jég a folyóról. Januárban három héten keresztül 0 fokot ritkán meghaladó hőmérséklet és a kisvízi helyzet sem volt elég a folyószabályozás által felgyorsított folyónak a befagyáshoz. Bizonyos helyeken (pl.a szerb-horvát szakaszon) ugyan beállt a folyó, és időnként a folyó felszínének jelentős részét hatalmas kerek jégtáblák borították, de a XIX. századi híres jegesedésnek — amikor a két part között kocsival is lehetett közlekedni — nem volt esélye. 

Január hetedikétől kezdve érkeztek hírek az ország minden pontjáról, hogy úszó jégtáblák jelentek meg a Dunán. Másnap már országos hír volt, ennek köszönhetően a Dunai Szigetek blog is kapott jónéhány fényképet, melyek közül a legjobbakat most egyetlen bejegyzésbe összefűzve adnánk közre: 

Bereczky Bence: Zebegényben befagyott a mellékág. 2017.01.08.

Zirig Árpád: A Duna Verőcénél. 2017.01.08.

Szokolics György jégtörőjével a Luppa-sziget mellett. 2017.01.08.

Kállai Tibor: A Duna az érdi Kakukk-hegy tövében.

A helyzetre való tekintettel még az Indextől is kaptunk telefonon kérdéseket, ami szerkesztett változatban január 11-én jelent meg. Érdemes elolvasni ezt a cikket, mely akár itt a blogon is megjelenhetett volna.


Talán a legszebb képeket az európai Copernicus földmegfigyelési program optikai távérzékelő műholdja, a Sentinel-2A műhold készítette, amikor 2017.01.08.-án délelőtt 10:53-kor átrepült Magyarország felett. Így fest 800 kilométer magasságból a zajló Duna Budapesten és a Dunakanyarban. A részletesen is böngészhető képeken jól látszik, hogy annak ellenére, hogy számtalan jégtábla úszik a Dunán, a folyó mentén nagyon kevés helyen látunk beállt jeget. Esztergom alatt a sarkantyúk között, a szobi zátonyokon, a Zebegényi-sziget mellékágában, valamint a parthoz kapcsolt szigetek mellékágaiban volt elvi lehetőség a zavartalan dunai korcsolyázásra. Budapesten a Népsziget és a Hajógyári-sziget mellékágában képződött jég, valamint a Ráckevei-Duna teljes hosszán.


A part mentén befagyott Duna Alsógödön. 2017.01.14.

Zajlás a Dunán Alsógödön. 2017.01.29.

A januári jégzajlás egy kisvízi helyzetben zajlott. Budapesten a minimumot 2017.01.24. 06:00-kor mérték, ekkor 73 cm volt a vízállás. Mivel az Ínség-szikla Budapesten 90 cm környékén bukkan elő a Szabadság-híd tövében sok olvasónk felkereste a nevezetes helyszínt. 

Süle Zsolt: A kisvízi helyzet magyarországi indikátora, az Ínség-szikla. 2017.01.11.

Külön cikket is lehetett volna szentelni a drónos felvételek számára. Az interneten még az amatőr felvételek között is találni csodálatos filmeket. Érdemes keresgélni tehát, itt most mi kettőt választottunk ki: 


A második videó különlegességét adja a Széchenyi jégtörő bevetése a szerb-horvát határon, ahol a Duna beállása miatt a hatóságok magyar segítséget kértek. 



2017. január 23., hétfő

Sogenannte Baadinsel - A hajdanvolt Fürdő-sziget térképeken


Ha lehetőségünk lenne három már eltűnt dunai szigetet meglátogatni, az egyik egészen biztosan a budapesti Fürdő-sziget lenne. Mivel már lassan 150 éve nem létezik nincs más lehetőségünk, mint a régi térképek böngészése. Hála a XVIII. és XIX. századi térképészeknek van belőlük elég sok. 

Úgynevezett Fürdősziget - Sogenannte Baadinsel, 1823. (forrás)

Az "úgynevezett" Fürdő-sziget Budapest egyik leghíresebb szigete lehetne, ha nem kotorták volna el a hajózás érdekében. Leggyakrabban Bad Inselnek hívták a németül beszélő Pesten és Budán. Valahol az Árpád hídtól északra, a Marina part és a Rákos patak torkolata mentén állt, közel a mai pesti parthoz, szemben az Óbudai-szigettel. A Fürdő-szigeten fakadó hévforrásokat már a rómaiak is hasznosították, azokra fürdőépület(ek)et emeltek. Egy időben a régészek ezeket a romokat régebben a Dunán átívelő híd pilléreinek gondolták. A romokat még látta Szabó József geológus, aki társaival 1854-1857 között három alkalommal is meglátogatta a hévforrásokat rajta. A látogatásból tudományos cikk is készült. Akkoriban már csak egy zátony volt, nem sokkal korábban egy jeges árvíz letarolta róla a fákat és vele együtt elvitte a sziget magasabb részeit is. 1874-ben a Dunagőzhajózási Társaság befejezte ezt a munkát, kotrógépei végleg felszámolták a kultúrtörténetileg és természettudományosan is különleges zátonyt.

A térképek talán segítenek nekünk megválaszolni  a szigettel kapcsolatosan felmerült kérdéseket: 
  • Az egyik ilyen kérdés a Fürdő- és a Margit-sziget viszonya. Sok helyen olvasni például, hogy régen e két sziget összetartozott valamilyen módon (rövid keresgélés után: ittittitt, + az innen másolt cikkek), valahogy úgy, ahogy a Kis-Budai-, avagy Festő-sziget a déli csúcs budai oldalán. 
  • Arra is keressük a választ, hogy tulajdonképpen melyik jeges árvíz tarolta le a szigetet és csinált belőle zátonyt? Régebben az 1773. évi került szóba, de más írásokban az 1812-1813-as jeges árvíz szerepelt. 
Mivel a Fürdő-szigeten római romokat találtak, köztük egy a Dunának mint istennek állított oltárt, feltételezhetjük, hogy a sziget megvolt már legalább 1700-2000 évvel ezelőtt is. Azt nem tudjuk, hogy akkoriban összefüggött-e a Margit-szigettel, a rendelkezésünkre álló térképek ezt nem bizonyítják. 1700 körül, amikor Marsigli és Müller feltérképezte a Dunát már különálló szigetként szerepelt és különálló maradt egészen az eltűnéséig.

A Fürdő-sziget még Pesti-szigetként. Pest-Buda–Óbuda beépített területének várostérképe • 1793. (forrás: mapire.eu)

Az 1780-as években készült első katonai felmérés során már feltüntették, de nem kapott nevet. Ez általános volt ezen a térképsorozaton, inkább az volt ritkaság, ha valahol névírást találunk. Nem kell sokáig várni a névadásra, 1793-ban már Pester Insel-ként szerepel, ami valószínűleg elírás, mert a tőle északabbra következő sziget viselte ezt a nevet, amelyet ma Népszigetként ismerünk. Az Insel (sziget) elnevezés minden kétséget kizáróan jelzi, hogy ugyanolyan szigetről van szó, mint a környező Margit-, vagy Óbudai (Nagy)-sziget, legfeljebb a kiterjedésében van eltérés.

A még mindig fás Fürdő-sziget, 1800.

Ezt bizonyíthatja a következő, 1800-ban készült térkép, azt azonban nem tudhatjuk, hogy a szerző szokás szerint az elődjéről másolta-e a térképet, vagy saját munkáról van szó. Tételezzük most fel, hogy az ábra a valóságot, azaz egy ártéri erdőt tükrözi. 

Baad Insel - Warme Quellen 1810. (forrás)

Tíz évvel később még mindig Insel-nek jelölik szigetünket a térképek. A kép érdekessége, hogy akár még az egységes Fürdő- és Margit-szigetnek is bizonyítéka lehet. Ha megfigyeljük az északról (képen balról) érkező hajózó útvonalat, az a Népsziget mellett kettéválik, az egyik a mai főágban folytatódik, a másik viszont a pesti oldalról kerüli meg a szigeteket. Amennyiben egy víz alatti zátony kötötte őket össze, érthető, hogy a hajósok miért nem erre haladtak. 1810-es dátum is érdekes, annak fényében, amit az 1838-as jeges árvízzel kapcsolatban írt Helischer József (bővebben itt):

"...minden eddigi árvizek közül a tett jelek szerint és ember emlékezetére a legnagyobbat, az 1809-eit is, még öt lábbal meghaladván az egész belső várost elöntötte..."

Azaz 1838. előtt a legnagyobb jeges árvíz az 1809-es volt, az az előtti pedig az 1775-ös, amikor Pest jelentős része romba dőlt. Elképzelhető, hogy az 1809. évi árvíz tarolta le a Fürdő-sziget felszínét erdővel és római romokkal együtt? Netán egy következő jeges árvíz volt, mint például az 1811-es, 1819-es, vagy az 1821-es? Vagy a szinte évenként érkező zajlások sorozata együttesen okozta a pusztulást?  
A fenti térkép még valószínűleg az 1809-es árvíz előtti állapotokat ábrázolja. Nézzük, hogy mi változott 1809 után!

Baad Insel 1818. (forrás)

Nem sok minden, a fenti 1818-as dátumozású térkép szinte másolata az elődjének, bár kettő meleg vizes forrás jele felkerült a Fürdő-sziget neve alá. Némi magyarázat került a szigetekre, megtudhatjuk például, hogy két sor hajómalom őrölt az Óbudai-Nagy-sziget oldalán. Megváltozott azonban a hajózó útvonal, ha volt is zátony a Margit-sziget irányában, a hajósok völgymenetben már le tudták küzdeni. Mindeközben a hegymenet a parthoz közel még vontatással zajlott a budai oldalon.

Baad Insel 1825.

Az első képen látható 1823-as állapot szerint a Fürdő-sziget már csak "úgynevezett" és zátonyként ábrázolják. Ez megerősítést nyer két évvel később, amikor ugyancsak zátonyként jelzik. Körvonala már pontozott, úgymint a területe is. A térkép készítője egyértelműen jelezni akarta, hogy a felszínforma immár nem azonos a körülötte található szigetekkel. Sovány vigasz; nevezéktana szerint még mindig sziget. Ha kissé belenagyítunk a képbe remek illusztrációját kapjuk a XIX. század elején meginduló gabona-konjuktúrának; láthatjuk, hogy immár négy sornyi hajómalom őrölt a Dunán. Az átragasztás is jelzi, hogy milyen ütemben alakult át a helybéli malomipar. 

Baad Insel és az óbudai hajómalomtulajdonosok 1825.

Az alábbi térképnek nem volt dátuma, a Fürdő-szigetet mindössze egy pontozott vonal jelöli. Ebben hasonlít az utána következő térképrészletre. Egy szorgalmas kéz már lelőtte a poént, a pesti oldalon ceruzával már látható a jövőbeli új rakpart nyomvonala, mely szigetünket is érinti.

Víz alatti Fürdő-zátony, XIX. sz. első fele.

Elérkezünk 1833-hoz. Ez az az év, amikor a 14 évvel azelőtt elkezdődött Duna Mappáció térképészei befejezik a nagy művüket. Melyről lehagyják a Fürdő-szigetet. Nincsen feltüntetve sem a térképeken, és nem említik az észak-pesti és óbudai partok leírásában. Az ok az lehet, hogy középvíznél ábrázolták a Dunát, a zátony pedig csak alacsony vízállás idején látható. Van egy ugyanebből az évből származó ábra, mely kissé árnyalja a képet:

Alap ‘s Vizhelyzeti térképe Buda és Pest szabad királyi fő Városának. Vörös László 1833. (forrás)

A vízmélység adatok hiánya rajzolja ki a Fürdő-zátonyt ezen a képen. Ekkoriban még ölben, rőfben és lábban mértek, a mélységadatok itt lábban értendők (1 láb kb. 30 cm). Vörös László részt vett a Duna Mappáció munkálataiban, ahonnan Vásárhelyi kinevezése után mondott fel. Munkáját felhasználták a Lánchíd építésénél. Az általa mért vízmélységek alapján a hajóút megváltozhatott, a Margit és Fürdő szigetek közti vízmélység mindössze 2 láb három hüvelyk. A Fürdő-sziget és a pesti part között a legsekélyebb szelvény is négy láb mélységű, de előfordul 8'-10" is. Ekkoriban a Duna még jóval szélesebb mederben folyt, így a folyó mélysége sem érte el a mai értékeket. 

Fürdő-zátony és a meleg források 1838. (forrás)

Mint ahogyan a korábbi jeges árvizek, egészen biztos, hogy az 1838-as jeges árvíz során zajló jégtáblák is erodálták a Fürdő-zátonyt. Mivel ekkoriban a jeges árvizek nagyon gyakran, de rendszertelenül követték egymást a Fürdő-szigeten növő növényzetnek esélye sem volt, hogy regenerálódjon a borotvaéles jégtáblák pusztítása után. Mivel a növényzet nem volt képes felnőni, a gyökereik sem tudták már megkötni az üledéket, így a víz is akadálytalanul mozgathatta rajta a kavicsot és homokot. 

Kékkel színezett, névtelen Fürdő-sziget 1846. május. (forrás)

1846-ban már arra sem vették a fáradságot, hogy a Dunától eltérő színnel jelöljék a Hajógyári-sziget árvízvédelmi terveit bemutató térképen. Zárójeles megjegyzés: utóbbi térkép érdekessége, hogy öböl helyett tavat hozott volna létre a földvárhoz hasonló körtöltés a hajógyár számára, melybe valószínűleg egy zsilipen át juthattak volna be a hajók. Az ötletből végül nem lett semmi, csak a felső töltés épült meg lezárva a jég elől a hajók pihenőhelyét. 

Baad Haufen és az óbudai hajómalmok 1853. (forrás)

1853-ban Baad Haufen formában ismét találkozunk névírással a térképen. Alul a már ismert óbudai hajómalmok sorakoznak, időközben alaposan megszaporodtak, 11 sorban őröltek a hajózó út mentén. 

Apró Bad Insel 1854. (forrás)

Nyolc budapesti szigetet látunk egy évvel később ott, ahol már csupán kettő maradt. A Fürdő-sziget visszanyerte régi "I", azaz Insel mivoltát. Ebben az évben lépett földjére egy kisvizes őszi napon Szabó József geológus, hogy megírja a máig egyetlen tudományos helyszínrajzot a szigetről. Mintha egy felfedező írta volna le a dodómadarat Mauritius szigetén húsz évvel annak eltűnése előtt. Nem lehet ezért elég hálás az utókor. 

Fürdő-sziget, II. kat. felm. 1861. (mapire.eu)

Búcsúpillantás a Fürdő-szigetre a II. kat felmérés térképe. 1861-ben, amikor a térképészek Pestet és Óbudát térképezték, még egyszer, valószínűleg utoljára rászínezték halványan a Duna kékjére a Fürdő-szigetet halvány barnával. A táj rohamosan változott már körülötte, Pest gyorsan terjeszkedett a part mentén észak felé. Ekkor már csak 13 év volt hátra a kotrásig...

Egészen biztos, hogy a Fürdő-sziget, vagy zátony nem élhette túl a folyószabályozást. A pesti partot 200 méter szélességben feltöltötték, és ez a távolság éppen elég volt ahhoz, hogy a zátony keleti peremét elérje az új nyomvonal. Ha nem kotorják el, a szűkebb mederkeresztmetszet miatt felgyorsuló vízáramlás mosta volna el.  Mindenesetre amikor 1874-ben, egy évvel a főváros egyesítse után elkotorták a hajók útjából, nem sokan hullajtottak érte könnyeket.

Pest-Buda–Óbuda áttekintő katonai célú várostérképe • 1823 (mapire.eu)

Miről mesélnek a térképek?
  • A térképek és térképészek szűkszavúak a Fürdő-sziget zátonnyá válásával kapcsolatban. Elképzelhető, hogy egyetlen jeges árvíz tarolta le, mint ahogy az is előfordulhatott, hogy a XIX. század második évtizedében jelentkező árvizek együttes munkája volt. Annyi biztos, hogy a harmadik évtizedtől már zátonyként ábrázolták, vagy még úgy sem.
  • Még kevesebb támpontot kapunk a Margit-szigethez való kapcsolatáról. Ha az egyetlen Vörös-féle térkép állna rendelkezésünkre, akkor el lehetne képzelni, hogy a két szigetet egy víz alatti zátony kötötte össze, amely a legkisebb vízállás idején sem bukkant elő. Ez azonban egyetlen mérés eredménye, 1833 előtti évekből. 
1944-ben kutat fúrtak a pesti parton, az épülő Árpád-hídtól északra, hogy az elkotort sziget helyén, a meder fenekén fakadó forrásokat hasznosítsák. E kútra épült 1948-ban a Dagály strand, ahol 2017-ben a vizes világbajnokságot rendezi Magyarország. Ugyan 1970 óta a Széchenyi fürdőből idevezetett termálvizet használják, de ha esetleg a hírekben a világbajnokságról hallunk, olvasunk, vagy éppen a helyszínen szurkolunk, jusson eszünkbe ez a hajdanvolt aprócska dunai sziget, az "Úgynevezett" Fürdő-sziget. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...