2018. április 17., kedd

Kisoroszi árka


Kisoroszi és Tahitótfalu határában van egy fasor, amelyet már régen fel akartam keresni. Semmi különös, csak a szokásos nemesnyáras, amelyet talán papírgyártás nyersanyagnak telepítettek a Hatvannégyesek nevű domb csúcsához, megspékelve néhány magaslessel.

Izzik a galagonya

Ahogy az évek telnek egyre jobban fogynak a jó témák, egyre nehezebb olyan dolgot előbányászni, amiről még senki sem írt, ahol még senki sem járt. Mivel a Szentendrei-sziget áprilisban a legszebb, ideje volt felkerekedni, hogy be lehessen végre járni ezt a területet is!
   
Domborzati kontraszt: Erdő és mező találkozása
 
Tahitótfalu és Kisoroszi határán, az autóúttól közvetlenül északra található a Szurdok-tető nevű magaslat, a Szentendrei-sziget egyik legmagasabb csúcsa. A Hatvannégyesek dűlőhöz tartozó, 121,3 méter magas ormot sűrű és fiatal akácerdő borítja. Éles kontraszttal és 15-20 méteres szintkülönbséggel válik el a környező sík területektől, ahol mezőgazdasági művelés folyik. 

Háttérben a fasor, mögötte a Börzsöny és a Naszály közti dombok

Ez a sík terület sem teljesen sík, észak-déli irányban húzódó mélyedés fut rajta keresztül, mely pontosan a Hatvannégyesek csúcsától tart az út felé, majd nehezen nyomozható szakasza valahol a Kecske-szigetnél éri el a Dunát. Ez a mélyedés helyenként nem éri el a 102 méteres szintet. Mivel ennél a szintnél a dunai árvizek általában magasabban tetőznek nem ritka, hogy Kisoroszit elvágja a víz a külvilágtól, egy különálló szigetté alakítva a falut. Ez a különállás a későbbiekben még elő fog kerülni!

Árokban nőtt nyárfák

Az 1113-as útról letérve egy földút halad az erdő-mező határon. Jobbról az akácos homokdombok, balról a zöldülő mező kísér. Az út szélén már megjelentek az első virágok, fürtös gyöngyikék, kutyatejfélék virítanak a homokos talajon, felettük már virágzik a szegélytársulások fő faját adó kökény (lásd kezdőképen). 

Egész réteket színez kékre a fürtös gyöngyike (Muscari neglectum)

A nyárfákból álló fasor 1,5 kilométer hosszú és körülbelül 40 méter széles, azaz nem klasszikus fasor, inkább egy hosszúkás véderdőnek tűnik, amely észak felől védi a szél ellenében a szántóföldeket. Ez az erdősor a már említett négy kilométer hosszú árokban nő, amely a Verőczei-sziget keresztgátjától indul és a mai napig könnyen felfedezhető bármilyen légifotón vagy műholdképen. Talajszintről is, bár az erre autózóknak valószínűleg meg sem fordulna a fejében, hogy a távoli fasor egy régi és jelentős Duna-meder mementója. 

Telepített nyáras

Ez a meder valószínűleg már akkor megvolt, amikor a Duna a Szentendrei-szigetet több különálló és gyakran változó szigetmagra osztotta. Ezek a szigetmagok mint hajóorrok emelkednek ki az ártérből, csúcsuknál a legmagasabbak, majd fokozatosan laposodnak el folyásirányban. A legészakibb szigetmagon terül el Kisoroszi, a soron következőt pedig a Szurdok-tető és a Hatvannégyesek homokdombja jelöli. Érdemes felkapaszkodni a fiatal akácerdőbe, ahol könnyen elképzelhető, amint a jégkorszak végén lábainknál sekély és hordalékos Duna hömpölyög, miközben a metsző hideg szél folyamatosan kergeti a futó homokot a folyóból kiemelkedő halmokon.

Hatvannégyesek: az egykori sziget pereme

A szigetmag anyaga több helyen ásó nélkül is nyomozható; például a haszonállatok taposása nyomán felszakadó növényzet helyén, ill. a dombok tetején látható rókalyukaknál (lásd alábbi kép).

Lokális magaslat rókalyukakkal

Mindaddig, amíg a nemesnyárassal beültetett árokban a Duna vize folyt Kisoroszi egy saját, különálló szigettel rendelkezett, amelyet az egyszerűség kedvéért korábban csak Kisoroszi-szigetként említettünk. Mint ahogy már arról is volt szó, hogy a település bizonyára ebből a földrajzi okból tartozott Nógrád megyéhez és nem Pilishez, mint a Szentendrei-sziget többi települése. De vajon mikor tűnt el ez a meder végleg?

A "Kisoroszi-sziget" 1770-ben

A Kisoroszi-sziget megszűnése, azaz az árok betemetődése természetes folyamat eredménye volt, mint ahogy a többi szigetmag összeforrása is. 1770-ben még megvolt, legalábbis az emléke. A nagyobb árvizeket továbbra is levezető medret ("Vena per quam excesivo modo exundante Danubio majores transiverunt naves"térképen még a XIX. században is jelölték. Sorsát az árvízvédelmi töltések és a parti szűrésű ivóvízkutak telepítése pecsételte meg. Az árok olyan szakaszait, ahová nem ér el a telepített nemesnyáras a nagyüzemi mezőgazdasági művelés egyengette el. 

"Vena per quam excesivo modo exundante Danubio majores transiverunt naves"

Mindezek ellenére legutóbb 2013-ban is megtelt a meder Duna vízzel, bár ekkor az egész környék vízben állt, az egykori meder vonalát azonban kirajzolta az árokban nőtt nyárfasor.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...