2017. szeptember 7., csütörtök

Pleisztocén ágyúgolyók Dunaszekcsőn



Dunaszekcsőn, a Lugio nevű római erőd maradék felét hordó Várhegy tövében érdekes dolgokat görget a Duna. Szépen lekerekített, leginkább ágyúgolyóra emlékeztető kövek hevernek szerteszét a löszfal tövében egy párhuzammű dunai oldalán. Világosszürke és barna színüket kihangsúlyozza az alattuk fekvő vörös színű agyagréteg. A leszakadt löszfal tövében nem csupán szanaszét gurult ágyúgolyókat találni, hanem a  fenti képen látható tömegesen cementálódott mészkonkréciókat is.

Egy félszigeten járunk, melynek anyaga a 2008-2011 között lezajlott rogyásos suvadásokból származik. Több mint egy millió köbméter anyag indult meg ebben az időszakban a Duna irányába, alaposan átrendezve a jobbparti medret, sőt időszakosan még egy sziget is létrejött. Utóbbit később elhabolta a folyó, de csak azokat a kellően laza és kellően apró szemcse méretű üledékeket vitte magával, amihez volt elég ereje. A tömött agyagot és a rajta ágyúgolyónak kinéző köveket helyben hagyta.


Ha egy ilyen ágyúgolyót kettétörünk, vagy keresünk egy olyat a parton, ami már kettévált megfigyelhetjük, hogy mindnek van egy kristályos magja és egy érdekes gömbhéjas szerkezete. Apró, átlátszó kristályok csillognak benne, körülötte sötétebb barnás elszíneződés látszik, majd legkívül a gömb színét adó anyag következik, mint egy tojás fehérjéje, ami körülveszi a sárgáját.


A rejtélyes ágyúgolyók kialakulásának megértése érdekében vissza kell utaznunk néhány száz ezer évet egészen a pleisztocén korig. Ekkoriban Dunaszekcső környékén hiába kerestük volna a Dunát, az egészen a Holocén legelejéig keresztülfolyt a Duna-Tisza közén Szeged irányába. Folyóvízi erózió hiányában zavartalanul hullhatott a száraz és hideg szelek által szállított por, melyet néha melegebb és nedvesebb periódus szakított meg, amikor a ma löszként ismert üledék közé ősi talajok kerülhettek. Olyan rétegsort képzeljünk el, mint egy diótortában a vékony csokikrém rétegek. Ezek a paleotalaj-krémek a torta felső részében még barnásak, ahogy megyünk lejjebb inkább vörössé válnak. 

Dunaszekcsőnél ez a torta mintegy 70 méter vastag. Két viszonylag jól elkülöníthető részből áll. Az alsóbb, ősibb löszök ún. mocsári agyagos löszök, vörösagyag, vagy vörös talajrétegekkel tagolva. Utóbbiak átnedvesedve remek csúszópályát képeznek a felette elhelyezkedő löszrétegeknek. Ezek felett homokosabb rétegeket találunk paleotalajokkal. A pleisztocén rétegek alja a Duna szintje alatt van, ugyanis a szekcsői Várhegy "csak" 50 méterrel magasodik a folyó fölé. 


Megvan tehát a torta krémje, a paleotalaj-rétegek, megvan a torta tésztája a lösz (iszapos homokliszt), de mik lehetnek a tésztában ezek a kerek ágyúgolyó-csomók?

A lösz egy száraz éghajlaton a levegőből kiülepedő por, szemcsemérete 0,02-0,05 milliméter. Tartalmazhat homok és agyag szemcseméretű részecskéket is. Magyarországon az egészen más kontextusból ismert sárga földnek is nevezik. A legfiatalabb üledékes kőzetünk, java része periglaciális területen képződött a pleisztocén korban. Jelentős mésztartalma révén válhatott kőzetté, ez cementálja össze a porózus anyagot olyan állékonyságúvá, hogy függőleges falakat képes alkotni. Ez a mész azonban a légkör széndioxidja és a csapadék által oldódik és mélyebb rétegekbe szállítódik a pórusokon keresztül. Mélyebb rétegekben újból kiválik és konkréciókat alkot. Ezek a csomók Legtöbbször gömb alakúak, de üregkitöltés esetén sokféle "baba" alakot is felvehet, ezeket nevezzük löszbabáknak. 


A löszbaba tehát nem más, mint mészoldatal átitatott, kőzetként "viselkedő" lösz. Ez alatt azt érthetjük, hogy mechanikai hatásra nem esik szét, mint az anyakőzete; a lösz. Lezuhanhat magasból, görgetheti a Duna hullámzása; egyben marad. És miután a folyó elhordta a beleomlott laza löszt, ottmaradnak az érdekesnél-érdekesebb formájú löszbabák.


Ajánlott és felhasznált olvasmány:

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...