2017. augusztus 19., szombat

Pókok zátonya


Mint amikor egy nyugdíjas nevén rajta marad az "ifjabb" előtag úgy maradt rajta Mohács szigetén a Cigány-zátony elnevezés. Pedig már szigetnek sem nagyon lehetne nevezni, ugyanis kisebb vízállás idején teljesen elveszti kapcsolatát a főággal. Ezen az izgalmas dunai szigeten elrejtőzött strandolókon kívül találtunk még itt egy rakás pókot és megmagyarázhatatlannak tűnő régészeti leleteteket. 


Két eltűnt mohácsi sziget anyagából épült fel Mohács déli részén a Cigány-zátony. Mérete és külalakja alapján a Cigány-sziget elnevezés szerencsésebb lenne, ugyanis három kilométer hosszú, legnagyobb szélessége 650 méter. Tartozik hozzá néhány homokzátony, a szigetcsúcson, valamint a két főági sarkantyú alatt, de már nem ez a jellemző felszínforma. Amióta 1850 körül felbukkant a Dunában folyamatosan hízott, gyarapodott és erdősült be. 


Ha Mohács felől tekintünk rá, egy hatalmas félszigetnek tűnik elsőre. Ez azért van, mert a mellékág felső szakasza mára beerdősült. Köztük ugyan néha átfolyik a víz, de messziről egybefüggő ártéri erdőt látunk a töltés alatt. Az Árpád utca végén a töltésen keresztül egy ösvény vezet a szigetre. Mivel ez a rész esik legközelebb a városhoz, itt találkozunk legnagyobb eséllyel más emberrel; strandolóval, horgásszal, egyéb természetjáróval. 


Vízállástól függően egy sekély, homokos-apró kavicsos síkságot találunk az ártéri füzesből kiérve. Ez a félhold alakú zátony a part és a felső sarkantyú közötti ívet tölti ki. Remek panoráma nyílik Mohács városának tornyaira és a két part között ingázó kompra. A víz és a szárazföld egybemosódó határán sirályok álldogálnak, a lehető legnagyobb távolságot tartva az embertől. 


Mohácsnál mért 192 centiméteres vízállásnál, az LKV= 62 cm felett mindössze 130 centiméterrel egy érdekes jelenség figyelhető meg ezen a zátonyos területen. Ahelyett, hogy a főág vize áramolna bele a Cigány-zátony mellékágba, a mellékág vize folyik ki egy kanyargós erecske formájában a Dunába. Elnyújtott, kanyargós medrében 5-10 cm mély víz áramlik, benne apró halak milliói cikáznak. A víz eredete nem tisztázott, lehet, hogy egy korábbi árhullám vize jut így vissza a főágba, de az is lehet, hogy más forrása van ennek a víznek. 


Ezen a homokos fövenyen el lehet sétálni a legközelebbi kifejezetten meredek sarkantyúig. Mindössze a harmada nyúlik bele már a folyóba, a többi része hordalékba temetkezett, sűrű ártéri erdő nőtt rajta. Folyásirány szerint felső részén a hordalék három méter magasra torlódott, miközben az alsó részén néhol még csillog szabad vízfelület. Valahol a sarkantyú tövénél találjuk a régi sziget partvonalát, körülbelül száz méterrel beljebb a mostani partvonalnál. A két cigány-zátonyi sarkantyú meglehetősen jól végezte munkáját, közöttük egy 750 méter hosszú, 125 méter széles zátony nőtt a mederben. Ennek csupán a kezdő képen látható legkülső része maradt homokzátony a strandolók legnagyobb örömére, a többin erdő nőtt fel, amelyet pókok milliói tettek járhatatlanná mindenhová felhúzótt hálóiknak köszönhetően. 


A Cigány-zátony éppen emiatt alacsony vízállás idején csak a parton járható, ahol az ártéri erdőből hulló szöszmösz miatt kifejezetten télies hangulat volt a legforróbb nyár ellenére. Közepes vízállásnál az ártéri erdő széléig jön fel a folyó, így a part járhatatlanná válik. Kisvíznél különös régészeti leletek bukkannak elő a homokból. A két sarkantyú közötti parton  néhány 10 méteren keresztül rengeteg kerámiadarabot találni elszórva a legkülönfélébb korú és formájú edényekből. Ismerve a zátony történetét, ezeknek a kerámiáknak semmi keresnivalójuk nem lenne ezen a helyen, itt nem állt település, sőt nem is olyan rég, a sarkantyúk megépítése előtt itt nyílt Duna hullámzott. Vagy valami hajó rakományát vethette a partra a víz, vagy kubikosok hagyták itt emlékül az utókornak, vagy pedig a mohácsiak szórták a folyóba szemetüket, amit aztán itt vetett partra a víz. 


Még az előzőnél is nagyobb mértékben nyelte el a hordalék a Cigány-zátony második sarkantyúját. 220 méteres hosszából mindössze 50 áll szabadon a Dunában. Alatta ugyanígy megtaláljuk a homokos strandot, ahol az előzőhöz képest itt is csak egyetlen család fért el. Ezt is leginkább csak csónakkal lehet megközelíteni, az ide vezető ösvényt alig lehet megtalálni, de azt is teljesen benőtték a szigeti pókok hálói. 


Hogyha sikerül ezen a hálórengetegen átverekedni magunkat akkor egy újabb kőszóráshoz érhetünk el, amely a mellékágat zárja el. Fénykorában kb. 150 méter széles lehetett itt a meder, manapság a felső szakasza 45 méterre szűkült. A masszív kőszórás megakadályozza a vízmozgást, rajta nincsen áteresz. Talán egyszer a Szabadság-szigethez hasonló akció keretében ez is megvalósul majd, ha már a Duna-Dráva Nemzeti park része ez a zátonynak nevezett sziget. 


A mellékág-elzárás kapcsolódik a parton futó árvízvédelmi töltéshez, ahol egy botanikai kuriózum; egy mocsári ciprus ( a fenti képen bal oldalt) fogadja a látogatókat. Az árvízvédelmi töltés eleinte szorosan a mellékág partja mellett fut, de a sziget déli csúcsánál kezd eltávolodni tőle, teret hagyván egy egyre szélesedő ártéri erdőnek, ahonnan természetesen nem hiányozhatnak az erdei pókok hordái. Itt már nincs meg az a lehetőség, hogy a parton kikerüljük őket, ugyanis a meredek part járhatatlanul iszapos. 


A keresztgát alatti, viszonylag széles mellékág medre néhol közvetlenül a meredek part aljáig nyúlik, máshol pedig széles iszapos zátonyok magasodnak a kellős közepén. Felszínük az itatóhelyre járó vadállatok patáinak nyomát viselik. Ezek azonban olyan mozaikosan helyezkednek el, hogy csak alkalomszerűen lehet lemenni hozzájuk, a továbbhaladás érdekében sokszor vissza kell mászni a pókos erdőbe. 


Igazán kenuval lehetne bejárni ezt a helyet, megfelelően magas vízállás idején. Alulról még ilyen alacsony vízállás idején is be lehet hajózni a mellékágba, de odabenn már a zátonyokat kellene kerülgetni. A Cigány-zátony elkeskenyedő alsó csúcsánál körülbelül 50 méter széles, de nagyon sekély a meder. 


Strandolásra kifejezetten alkalmas hely lehetne ez a hely, azonban az iszapos part és a szigettől délre található partszakasz meredeksége megakadályozza a strandolók megtelepedését. Ha a mellékág peremét meredeknek neveztük akkor az itt kezdődő főági partra ez fokozottan igaz. A 1443-as folyamkilométer tábla körülbelül 7 méterrel található a Duna vízszintje fölött. Az elmosódás ellen kőszórással védekeznek, amely olyan meredek, hogy lehetetlen lejutni a vízhez. 


Maga 120 hektáros területével a Cigány-zátony a nagyobb dunai szigetek közé tartozik, nemzeti park szintű védettséget élvez. A Béda-Karapancsa tájegység legészakibb tagja, amely egy város külterületéről indulva egy érintetlen és áthatolhatatlan ártéri rezervátumban végződik. 

Ha valaki szeretné felkeresni, vigyen csónakot és készüljön fel a pókokra! 

2017. augusztus 10., csütörtök

Dunavirág mentőakció


Hosszú kihagyás után 2012 volt az első év, amikor a dunavirág kérészek (Ephoron virgo) a vízminőség javulásának hatására visszatértek a Dunára. Budapest és Tahitótfalu között számos helyről jelezték, hogy az alkonyat után milliószámra vették célba a folyó parti lámpákat. Azóta megjelentek a Rábán is, és évről-évre rendszeressé vált július végi-augusztusi rajzásuk a Dunán. De akkor miért jelenik meg róluk egy olyan természetfilm, miszerint máris meg kell őket menteni?


Mivel azt szeretnénk, hogy a választ mindenki a filmből kapja meg ezért egészen röviden összefoglalva a helyzet a következő: Mivel a dunavirágok alkonyat után rajzanak a folyóparti fényforrások fénycsapdaként vonzzák őket. Mivel a fénycsapda általában a parton helyezkedik el a nőstény dunavirágok a partra hullajtják petecsomóikat, így azokból nem fog kikelni már újabb generáció. Komoly problémát okoznak a hidak világítása, itt a kérészek az aszfalton pusztulnak el a gépjárművek kerekei alatt. Mivel egy darab kérész eszmei értéke 10 ezer forint, belátható, hogy ez megszámolhatatlanul sok forintnyi természetvédelmi kárt okoz, amellett, hogy az aszfalton maradt petékből sem kelnek ki kérészek. A probléma megoldásán már dolgoznak, a Dunavirág Mentőakció ezt az erőfeszítést mutatja be.


Arra egyelőre nem sikerült rájönnöm, hogy mit keres a hód meg a nutria ebben a filmben, ha valaki tudja árulja el. A dunavirág mentőakció című film mindenestre megnyerte Gödöllőn a III. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál - Kárpát-medence természeti értékei - Dokumentumfilm szekcióját Ezúttal is gratulálunk a Filmdzsungel Stúdiónak és a TZSM Produkciónak! 

Ha a Youtube videó esetleg nem működne, ezeken a linkeken is megtalálható a Dunavirág Mentőakció:
  • http://teka.filmdzsungel.hu/dunavirag_mentoakcio/
  • http://www.mediaklikk.hu/video/a-dunavirag-mentoakcio-2/
  • https://vimeo.com/ondemand/adunaviragmentoakcio
Irodalom:

2017. augusztus 6., vasárnap

22 millió köbméter

 
Ennyi kavicsot kotortak ki a Duna Nagymaros-Budapest közötti szakaszán az 1968-tól 1985-ig terjedő tizenhét év alatt. Ha valaki esetleg nem értené, miért van ilyen állapotban a Duna-meder ezen a szakaszon; csak annyit lehet mondani: ezért.


Huszonkét millió háromszáznyolcvannyolc ezer száztizennégy köbméter sóder mai áron számolva minőségtől függően 171 és 242 milliárd forint közötti értéket képvisel. Első hallásra irdatlan mennyiségnek tűnik, azonban ha átszámoljuk, akkor ez a sóder beleférne egy 281*281*281 méter oldalhosszú kockába. A Balaton térfogatának mindössze 1,2%-a. Budapesten egy átlagos vízhozamú napon 2 óra 45 perc alatt folyik el ekkora mennyiségű víz.

Fontos leszögezni azonban, hogy ez a mennyiséget a 417 kilométer hosszú magyar Duna-szakasz mindössze 10%-án termelték ki (+ majdnem még egyszer ennyit a Szentendrei-Dunáról) és alig 17 év alatt. 1968 előttről pedig nincsen adatunk a kitermelt mennyiségről. Ha az egész magyar Duna-szakaszt vizsgáljuk, a Duna Bizottság által kiadott – a hajóút fenntartásáról szóló – tájékoztatók szerint a Duna Szap-Mohács közötti szakaszán 1961-90 között összesen mintegy 70 millió köbméter kavicsot kotortak ki. Ez a rablógazdálkodás még a vízügyi szakemberek szerint is hiba volt:
"Az ipari kotrás nem része a folyószabályozási tevékenységnek. Ma már az esetek döntő többségében nem is szolgálja a szakágazat érdekeit, célkitűzéseit, sőt azokkal ellentétben van." (forrás)
De mi történik akkor, ha ekkora mennyiségű hordalékot szedünk ki a folyóból?

Mederkotrások Nagymaros és Budapest között 1968-1985 (Csoma. J. 1987.)

1987-ben, amikor Dr. Csoma János megírta A NAGYMAROSI VÍZLÉPCSŐ ALATTI DUNA-MEDER VIZSGÁLATA c. kifejezetten optimista cikkét még úgy tűnt, hogy Nagymarosnál beüzemelik az erőművet. A teljesítmény növeléséhez pedig az kellett, hogy Nagymaros alatt a meder 80 centiméterrel mélyüljön egészen Budapestig, ahol az eredeti felszíngörbéhez kellett volna bekötnie. 1987-ben a medermélyülés eredetileg előirányzott célja már csaknem megvalósult, ennek oka azonban nem a szabályozás érdekében végzett kotrás volt. Sokkal inkább a házgyárak igényének kielégítése céljából végzett ipari méretű kavicskitermelés. A lakótelepek felhúzásához felhasznált kavicsmennyiség legnagyobb hányadát az 1970-es években termelték ki. A sóderbányászaton kívül más okok is felerősítették a meder mélyülését:
"A Duna hordalékszállítása a múlt század utolsó harmadában jelentısen lecsökkent a német és osztrák szakasz vízlépcsőzése következtében. Az éves lebegtetett hordalékszállítás a Fekete-tengerbe a vízlépcsők megépítése előtti 15-70 millió tonnáról 8-25 millió tonnára csökkent. Az osztrák szakaszról érkező görgetett hordalék éves tömege a dunacsúnyi duzzasztó megépülése előtt még 200 ezer köbméterre volt tehető, a duzzasztó megépülése után ez a mennyiség is elmaradt. (forrás)” 

Mederkotrások időbeli eloszlása Nagymaros és Budapest között 1968-1985 (Csoma. J. 1987.)

Csoma János cikkében kísérletet tett annak meghatározására, hogy a kotrás miatt mekkora mértékben mélyül a Duna Nagymaros és Budapest között. Nagymaros, Vác, Dunabogdány és Budapest vízmérce adatait használta fel, azoknak is a legkisebb jégmentes vízállás adatait. Az adatsorok egyöntetűségi vizsgálata alapján azt a következtetést vonta le, hogy 1969-ig az adatok egyöntetűek voltak, utána azonban határozottan csökkenni kezdtek a kis vízállások.  A budapesti adatoknál viszont pont fordítva volt, itt a folyamatosan csökkenő kis vízállások 1969 után kezdtek egyensúlyba jönni:

Legkisebb vízállások süllyedése (Csoma. J. 1987.)

A kiegyenlítő vonalak letörése az első három vízmércénél egyértelműen jelezték a meder mélyülését, de számszerűleg nem lehetett kifejezni vele a mértékét. A medersüllyedést ugyancsak ki lehetett mutatni a vízállás-vízhozam görbéken megfigyelt változással. Egy ilyen görbén a meghatározott vízálláshoz (H, m) meghatározott vízhozam (Q, köbméter/sec) társul. Ha megrajzoljuk a nagymarosi szelvényben 1970 előtt és után (1984-ig) felrajzolt vízhozamgörbéket számszerűsíteni tudjuk a meder változásait. Az alábbi ábrán kirajzolódik, hogy 1970 után az erőmű üzemeltetéséhez ideális 3000 köbméter/sec vízhozamok 1970 előtt 2,9 méteres vízállással vonultak le, 1970-1984 között pedig 2,35 méteres vízállással. Átlagosan tehát 65 centiméterrel mélyült a meder ebben a szelvényben. Vácnál 30, Dunabogdánynál 60, Budapesten pedig 20 centiméter volt, azaz a tervezettel ellentétben Budapestnél is mélyülni kezdett a Duna medre.  

Vízállás-vízhozam görbe Nagymaros (Csoma. J. 1987.)


Miért baj, az, hogy mélyül a folyó medre?

A Nagymaros alatti szakaszon a meder mélyülése azért komoly probléma, mert nem épült meg a Nagymarosi erőmű, ellenben a mérnökök által megkívánt medermélyülés megvalósult. Gondolhatnánk, hogy milyen jó dolog ez, hiszen a kimélyülő mederben a hajók is kényelmesebben tudnak közlekedni. Mint látni fogjuk, ez nem igaz.

Kotrógép (forrás: Fortepan)

Az ipari méretű kavicsbányászat egyik legfontosabb következménye a főág bevágódása és a Duna vízszintjének csökkenése. Minden más probléma, amit végig a Duna mentén tapasztalunk ebből vezethető le. Nyolcadik éve tárjuk fel ezeket a változásokat a blogon. A legnyagyobb probléma a mellékágak feltöltődése, ahol a bevágódás üteme nem tud lépés tartani a főággal, ezért tűnnek el sorban a dunai szigetek, szűkül az ártér. Mindez csökkenti a vízi biodiverzitást. A vízállások csökkenése miatt süllyed a talajvízszint, ami az ártéri ligeterdők átalakulását vonja maga után. Növényföldrajzi migráció zajlik, mindhárom ártéri ligeterdő egy szinttel lejjebb kénytelen lépni, követve a vízborítás változásait. A helyenként folyamkilométerenként több mint 1 millió köbméter hordalék kitermelése négyezerszer haladja meg az az érkező anyagmennyiséget. És mivel Bősnél megépült azóta az erőmű ez az érték tovább romlott. De ne gondoljuk azt, hogy az anyaghiány nem okoz semmilyen problémát a mederben. Konkrétan anyagi károkat okoz a partfalak egyre meredekebbé válása. Sok helyen kőszórással, betonozással kell védekezni az elmosódás ellen. A Duna ugyanis egyre "harapósabb" lett a hajózás miatt, a felgyorsuló vízsebesség és a hullámzás egyszerre pusztítja a partokat, az egyetlen helyen ahonnan még képes pótolni a hiányzó hordalékot. Ez azonban partomlásokhoz vezet, aki nem hiszi menjen ki a hajdanvolt Kismarosi-sziget főági oldalára, Felsőgödön az Ilka-patak torkolatát, látogassa meg a Kompkötő-szigettel szemközt folyamatosan omló 4 méter magas partfalat, vagy nézegesse bárhol a levegőbe lógó gyökerű fákat a főág partján. A kotrás a szűrőréteg vékonyításával csökkenti a parti szűrésű ivóvízkutak hatékonyságát. A lerakódó finomabb hordalék a mennyiségi és minőségi viszonyokat is ronthatja. A fővárosi lakásépítés tehát gyakorlatilag veszélyeztetette a város vízellátását.

Térjünk vissza a hajózás problémaköréhez! A folyó fenekén viszonylag egyenletesen elteregetett sóder kibányászása sok helyen felszínre hozta a sóder alatti idősebb földtani képződményeket. oligocén agyagpadokat Gödön, miocén andezitpadokat Dömösnél, amelyeket a folyó nem tud elhordani. Ezek relatív kiemelkedésükkel gázlókat hoznak létre, olyan szűkületeket, ahol nincsen meg a hajózás által igényelt 2,5 méteres vízmélység. És hogyan szokás a gázlókat kiküszöbölni? Természetesen újabb kotrással. 

A Duna kibillentett egyensúlyi állapotát csak abban az esetben nyerhetné vissza, ha az emberiség békén hagyná.

De lássuk be, erre semmilyen esély sincs.


Ajánlott és felhasznált irodalom:

2017. augusztus 1., kedd

Felhők Bédán


A Duna magyarországi alsó szakaszán nem ritka, hogy a part a történelmi idők során kilométereket vándorolt. Hol a Duna-Tisza-köze terjeszkedett a Dunántúl rovására, hol pedig a Dunántúl nyomult elő kelet felé. Kölkedtől délre a Dunántúl áll nyerésre, egyes helyeken 9 kilométert nyomult előre a karapancsai oldal rovására. A kanyarulatok lefűződésekor jött létre a Külső- és a Belső-Béda holtág-rendszere, mai látogatásunk helyszíne. 


Először a Belső-Béda fűződött le, valamikor az első és a második katonai felmérések időpontja között (1783-1858). Kacskaringós medre északon a Külső-Béda feliszapolódott felső szakaszától indul és 19 kilométeren keresztül tekeregve ér vissza ugyancsak a Külső-Bédába a bédai szivattyútelepnél. Legnagyobb szélessége már csak 60 méter, az átlag ennek inkább csak a fele. Míg a belső holtág a ki és betorkollás között 19 kilométert tesz meg, ugyanakkora esésénél a külső párja csupán három és felet. Élő kapcsolata már nincsen a főággal, sőt erdészeti utak és töltések több helyen keresztezik a medrét, nem véletlenül beszélnek a horgászok Béda I,II és III horgászvizekről. 


Ezzel szemben a Külső-Bédán még helyenként a szemlélődő el tudja képzelni, hogy ez egyszer, nem is olyan régen még a Duna főága volt. Legnagyobb szélessége 160 méter, átlagosan inkább csak 100. Homorú oldalain viszonylag mély, azonban a domború oldalakon, ahol az övzátonyok és sarlólaposok váltakoznak mélysége nem éri el a fél métert sem. Amióta a bal partja átkerült a Dunántúlra Magyarország legnépszerűbb dunai sziget nevével, Szúnyog-szigetként ismerik ezt a levágott földdarabot. Ellentétben a Bédával a Szúnyog-sziget ma is Duna ártér, az árvízvédelmi töltés "nedvesebbik" oldalán maradhatott. Egy másik fontos különbség, hogy ennek a holtágnak a mai napig megmaradt egy köldökzsinórja a főághoz, amelyen keresztül friss vízhez juthat. 


Ezen a friss vízen mindenki legnagyobb örömére a Duna-Dráva Nemzeti Park vezetéssel egybekötött kenutúrákat szervez, így bejárható az egész 3,5 kilométer hosszú szakasz. Egybe lehet kötni a vízi kirándulást a kölkedi Fehér Gólya Múzeum megtekintésével, ahol már amúgy is hemzsegnek a gólyamadarak. A beszállás a szépen karbantartott, 1942 után épült bédai szivattyúház alatti egykori halászház stégjén lehetséges. A halászok már régen eltűntek innen, amikor a köztársasági elnök egy több ezer éves mesterséget szüntetett meg egyetlen tollvonással. Mementónak maradtak ott fának döntve a régi varsák. 


Szinte az egész kenutúrát a Béda felett sodródó bárányfelhők határozták meg. Ott voltak az égen, ott voltak a vízen és ahol ők voltak, ott szeretett volna lenni az egyszeri kenus is, árnyékban a tűző Nap melegétől. 


Nem csak felhők repültek a fejünk felett, hanem az élővilág látható része is. A láthatatlan rész a kenuk alatt rejtőzött, a sekélyebb vízben sem lehetett halakat látni az iszapos víz miatt, de néha egy-egy kilógó hátúszó nagyobb példányokat sejtetett. A horgászok jelenléte egyértelmű indikátora volt a bédai halak létezésének. Az égbolton gyakori vendég volt a gólya, kócsag, különféle gémek, kárókatona és a bakcsó. A kócsag messzire elkerült minket, de a vízben álló karókon egyensúlyozó vakvarjú hagyta magát közelről is megtekinteni.


Amióta a kanyarulat lefűződött a Dunáról a meder szűkülése folyamatos volt. A domború partoldal sekélyebb vizén fiatal füzesek nőttek, míg a homorú, meredek partokon idősebb, keményebb ártéri fák állnak. A sekély parton jóval egyszerűbb a növényzet térhódítása a holtágba bejutott árvizek által lerakott szervesanyagon. 


A jövőben a meder tovább szűkül majd, és ha a Duna-Dráva Nemzeti Park nem szeretné, hogy végleg eltűnjön itt is kotrásra lesz szükség, mint errefelé már olyan sok helyen, Bátán, Veránkán ill. a mohácsi Szabadság-szigeten. 


A meder feltöltődése a holtág kiflijének két csücskén a leglátványosabb. A barna vizet itt felváltja az élénkzöld ártéri lágyszárú növényzet. Ez az a két pont ugyanis, ahol a Duna hordaléka először belép a holtágba és lerakja a nagyobb szemcséket. Itt a holtág álló vize lelassítja a főágból érkező áramlást és ez a viszonylag gyors sebességcsökkenés azt eredményezi, hogy lecsökken a hordalékszállító képesség. A meder szépen töltődik, a fenti kép hátterében álló magas fák jelzik a főág vonalát, előtte pedig évről évre zajlik az ártéri növényzet szukcessziója a holtág vízfelületének rovására. 


Miközben a Béda habjait szeltük meg voltunk róla győződve, hogy az alacsony vízállás (Mohács 172 cm) miatt semmiféle kapcsolat nem lehet a főággal. Mivel sokan mondták, hogy éreztek némi vízáramlást evezés közben egy rövid expedíció szerveződött a főági kapcsolat feltárására. A cuppogó iszapot kikerülve az alig járható ártéri erdőn keresztül végül egy meredek, szakadásos partszakaszon sikerült rábukkanni a fokra, amelyen juthat víz a Bédába, még ilyen kisvíznél is. Mivel csak 110 cm hiányzott a legkisebb vízálláshoz, így kijelenthetjük, hogy az év legnagyobb részében jut friss Duna-víz a Külső-Bédába. 


A fok főági részén a szinte járhatatlan terepen, a csalános aljnövényzetben megtalált függőleges partfal túloldalán úgy húzódott az elérhetetlen Gabriella-sziget egy több helyen áttört párhuzammű végén mint a Wehrmachtnak Moszkva tornyai. Talán majd egyszer a víz felől sikerül ezt a dunai szigetet is bevenni majd egyszer.

Kedvcsináló:
http://www.ddnp.hu/_user/browser/File/downloads/beda_terkep_magyar.pdf

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...