2014. szeptember 8., hétfő

Célegyenesben a Kompkötő-sziget helyreállítása


Idén tavasszal kezdték el csiripelni a madarak, hogy megannyi vác-környéki meghiúsult mellékágrevitalizáció után most éppen a Kompkötő-sziget kotrásának az engedélyeztetése zajlik. Pillanatnyi állás szerint a terv megkapta a vízügyi engedélyt, melynek részleteiből kiderül: újra szigetté válhat a 2013-ban az év szigetének választott váci sziget. 


A Kompkötő-sziget sorsáról már sokat volt szó itt a Dunai Szigeteken, lényeg az, hogy a magyar Duna-szakasz  egyik legnagyobb keresztgátja zárja itt le szó szerint a fél Dunát. Ez olyan komoly üledéklerakódást eredményezett, hogy a főág felől alig lehet rábukkanni a szigetre, belső oldalán pedig gyakorlatilag egy tavat találni.

A tervezett kotrás okaként részleges ökológiai rehabilitációt említenek.

"Létesül: A Duna 1684+200 - 1682+900 fkm szelvénye közötti kompkötő-szigeti mellékág részleges rehabilitációs célú mederkotrása, olyan módon, hogy a mellékág felső torkolatának környezetében kialakult, beerdősült zátony - természetvédelmi szempontok figyelembe vételével - megőrzésre kerül. Ugyanez vonatkozik a mellékág alsó torkolatának környezetében a meglévő, szintén beerdősödött zátonyra is, valamint a keresztgát is részleges megbontásra kerül, olyan módon, hogy a dunai kisvizes időszakban is biztosítja a legalább 3-5 köbméter/sec vízhozam átvezetését. Ugyanakkor a mellékág alsó- és felső torkolatának környezetében mederfenék mélyítése, kotrása történik, mintegy 300 m hosszon, változó fenékszélességgel; a főmeder felé tölcsérszerűen kiszélesedő csatlakozással."
A tervezett mederkotrás három külön szakaszt érint, az alsó- és felső torkolatot, valamint a keresztgát környékét. Paraméterei a következők: Felső torkolat: 30-160 m szélességben, 325 m hosszan. Alsó torkolat: 34-240 m szélességben, 350 méter hosszan. E két szakaszon a fenékmélység 96,90 m lesz tengerszint felett. A kereszgátnál ez valamivel sekélyebb: 98,00 m. A 4 méteres keresztgát megnyitás alatt és felett 12 m szélességben és 40 méter hosszúságban kotorják az átfolyó környékét. Arról nem szól a terv, hogy a gáton vágott áteresz kap-e bármilyen átjárót, amin keresztül meg lehetne majd közelíteni a szigetet.

A fenti ábra nem hivatalos, a leírás alapján szerkesztett saját ábra.

A jég által megrongált zárás

A kibányászott "ásványi nyersanyag" elsősorban homok és homokliszt, de valószínűleg mindenféle üledék belekerül iszaptól a szétfagyott gát kövezéséig bezáródó szemcseméret-tartományból. Össztérfogatát 68152 köbméterre becsülik. A kotróhajók egy váci kirakodóhelyen, az 1681,5 fkm-nél teszik partra a kikotort anyagot. 

Eredeti állapot visszaállításáról szó sem lehet (fotó Selmeczi Kovács Ádám)

Így indokolják a tervezett rehabilitációt:
  • Mellékág-helyreállítás: A kotrás következtében a Duna egész évben folyni (néha csordogálni fog a kimélyített mederben. Ez mindenképpen jó hír a vízitúrázók számára, de lehetetlen helyzet elé állítja azokat, akik esetleg csak sétálnának egyet a szigeten.
  • Vízbázis védelem: Parti szűrésű ivóvízkutakat általában olyan partszakaszon létes ítenek, ahol semmiféle feliszapolódás nem jelentkezik. Vác vízellátásának egy részét aa Buki-szigeti kutak biztosítják, melyet sajnos veszélyeztet a jelentős üledékfelhalmozódás a Kompkötő alső szigetcsúcsánál. A beavatkozás tehát okozhat javulást az itt nyert ivóvíz minőségében.
  • A Kompkötő sziget mivoltának a megőrzése: Ez gyakorlatilag összefügg az első ponttal. A szigetre nehezebb lesz bejárni, így az ott fészkelő madarak nagyobb nyugalmat fognak élvezni. Ez a szempont azonban ellentétben áll a következővel:
  • Amely a horgászat érdekeit tartja/tartaná szem előtt. A horgász vagy szerez egy csónakot és úgy megy pecázni, vagy ha nem akkor maradnak számára a balparti állások.

Hogy a tervezett beruházás milyen hatással lesz a környezetre még nem tudjuk, a hatásvizsgálatot - bár többször is elkértük a készítőtől -  egyelőre nem kaptuk meg. A beruházásról próbálunk majd minél több információt és képet megszerezni. Egyelőre nagyon úgy tűnik a 2013. év dunai szigete újra szigetté válhat!

3 megjegyzés:

  1. Többször jártam már a Kompkikötő szigeten horgászni, és az biztos, hogy egyedi, érdemes megnézni, de ebben a formában nem érdemes megőrizni.
    Valószínű jót tesz a változás, de a legolcsóbb - legegyszerűbb gátvágáson túl, hasznos lenne vastag csöveket lefektetni, azokon frissíteni az ágat.

    VálaszTörlés
  2. Üdv.
    Vác környékén még 6-8 hasonló egykori sziget vár rehabilitációra. Szeretnénk ezt a programot elindítani, jól jönne némi infó/segítség.
    kerestem hozzád egy közvetlen mélcímet de nem találtam, szóval kénytelen vagyok így felvenni a kapcsolatot.
    Légyszi dobj rám egy mélt és beszéljünk.
    niegreiszmihaly@gmail.com

    VálaszTörlés
  3. Szia, ez jó hír! Az emailcím amúgy kinn van évek óta a főoldalon a szerzői jogok alatt félkövérrel. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...