2010. június 27., vasárnap

Az ártéri építkezésekről

Az ártéri építkezéseket lehet indokolni gazdasági szükségszerűséggel, de akinek van egy csöppnyi józan esze, az nem megy le a tengerpartra apálykor építkezni. Egészen egyszerűen nem mondhatja azt, hogy bocsánat, én még sosem hallottam a dagályról, és különben is itt az engedélyem, amit drága (kenő)pénzért vásároltam össze egy csomó szakhatóságtól.

Az Auchan nevű áruházlánc amúgy is különösen vonzódik a vizes élőhelyekhez, így Miskolcon sem találtak már jobb helyet, mint az árteret. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, az országban százezernyi egyéb példát lehetne fölsorolni, amikor lakóparkokat (Sződliget), üzleteket (fentebbi példa), nyaralókat (Római Part, Bp.) húznak föl a hatóságok engedélyével, aztán a tulajdonosok meg mennek panaszkodni, hogy ők ezt nem tudták és kérik a kártérítést. Az állam meg kifizeti, kétszeresen, háromszorosan is a hülyeség árát.

Az Auchan Miskolcon. forrás: origo.hu
 
Nekem az lenne a javaslatom, hogy Mértékadó Árvízszint alatt ne épülhessen semmi, ami ott van arra ne lehessen semmilyen biztosítást kötni, az államnak, és önkormányzatoknak pedig legyen tulajdonosváltás esetén kisajátítási joga az ártéri területekre. Akár úgy is, hogy levágja a telkek alsóbb részeit és ott elbontat mindent. Ezáltal csökkenhetne az árvízi szint, és megspórolhatnak rengeteg káreseményt. Mert az az állapot, ami jelenleg ezen a területen uralkodik ellentmond a józan észnek, és hihetetlenül drága.

Sződliget, ártér lakópark.

És ez hogyan jön a Dunai Szigetekhez?

Úgy, hogy hamarosan elindulnak a kotrási munkálatok a Duna váci ágában a hajózás biztosítása érdekében, és ennek kapcsán a kikotort mederanyagot szintén az árterületen ill. a meder más részein fogják elhelyezni, és ez az anyag többszöröse lesz annak, mint egy áruház. Lassan a tervek is napvilágra kerülnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...