2015. március 23., hétfő

Wörth és Werfenstein


A magyarok számára a magyar Duna-szakasz a legszebb, a szerbek számára a szerb, a románok számára a román, és ez így van rendben. Azonban ha sikerül felülemelkednünk e gondolkodásmódon, és nyitottakká válunk más nemzetek Duna-szakaszai iránt kellemes csalódásokban lehet részünk. Én így vagyok az osztrák Dunával azóta, hogy bejártam Wachau-t. Míg nálunk a Dunakanyar Esztergomtól Szentendréig tart, addig Ausztriában gyakorlatilag a német határtól majdnem Bécsig folyamatos ez az áthallás. Nem utolsósorban az ilyen várak miatt.

Werfenstein vára (forrás)

Először Droppa Kálmán fortepanos felvételei között bukkantam erre a duna-parti várra. Magányos parti sziklán magasodik, tövében országút fut, felette vasút vágja át a hegyet. Szinte a várkastély ablaka alatt hullámzik a folyó, udvarába behallatszik a csevegés a kirándulóhajók fedélzetéről. És ha mindez még nem lenne eléggé bámulatos nézzünk csak át a szomszédos szigetre, Wörthre! 

Két szomszédvár: Wörth és Werfenstein, köztük a Strudel/Struden zuhataga

Ősi gránit és gneisz sziklák merednek ki itt a Duna medréből. Számuk a folyószabályozás óta alaposan megfogyatkozott, ezen a szakaszon csupán a Wörth-sziget szirtje maradt meg a folyómederben. A Duna ezen a szakaszon nem jelent geológiai határvonalat, a Cseh-masszívum 300 millió évnél idősebb intruzív kőzetei "átlógnak" a Duna déli, azaz jobb partjára. Ezek a magmás kőzetek még a Variszkuszi-hegységképződés idején nyomultak a felszín felé, de azt sosem érték el. Felőlük az évmilliók során lekoptak a fedőkőzetek, ebben nagy segítséget nyújtott részben az ős-Duna is. A legellenállóbb kőzetekkel azonban nem bírt, itt-ott nemes egyszerűséggel körbeölelte őket. Ott ahol sikerült lepusztítani az ellenálló gránitot fedőüledék nélküli zátonyok maradtak, melyek kisvíz idején alaposan megkeserítették a hajósok életét. Olyan ez, mint az al-dunai Kazán-szoros egy dombsági tájon.

Werfenstein vára

És ezek a zátonyok pontosan ugyanolyan módon gátolták a hajózást, mint az al-dunai társaik. Itt nem az történt, mint pl. a magyar szakaszon, hogy kisvíznél a bárkák egyszerűen fennakadtak egy homokpadon, aztán a vízszint emelkedésével egyszerűen leúsztak róla. Itt a zátonyra futás gyakorlatilag egyenlő volt a biztos halállal. Nem véletlenül Strudel a balparti ág neve, ez a szó németül egyszerűen örvényt jelent, a Strudeln pedig örvénylést. Mikor utánaolvastam úgy tűnt a Struden/Strudel/Strudeln hármas mindegyik verziója használatban van.  Az alsó-ausztriai, azaz jobbparti ágat Hößgangnak nevezik. 

A Strudel sziklazátonyai egy 1649-ben készült metszeten

A Strudel zátonyai mindkét oldalról körülölelték Wörth szigetét, hajózásra a balparti ágat használták. Völgymenetben egy, a parttól a sziget irányába tartó áramlás nehezítette meg az áthaladást. A hajóknak szorosan a jobbparti Strudel-fal mellett kellett haladniuk, majd még mielőtt nekimentek volna, a sodrás átlendítette a hajót a balparti védműhöz, ahol csak teljes erővel működő motorral tudták elkerülni az ütközést. A motorizáció előtt ugyanez sokkal nehezebb és veszélyesebb művelet volt. A hajókat itt három sodronnyal erősítették egymáshoz, az átkelés különösen nagy odafigyelést és ügyességet igényelt.

Az Isar vontagőzös hegymenetben a Strudenen (forrás)

Hegymenetben kisvíz idején a hajók saját erőből képtelenek voltak áthaladni a zátonyok között. Éppen ezért a felső, wildriss-nek nevezett szakaszon lovak és ökrök vontatták a hajókat. 1876-ban 321 megrakott és 150 üres hajót vontattak keresztül a Strudenen, ehhez 5131 fős vontatószemélyzet, 5362 ló, 1248 ökör szükségeltetett. A Wörth-sziget oldalán 1853-1866-ig a hajózást segítendő felépítettek egy védművet, mely kissé összébb szorította a medret. Hozzá a követ egy másik felrobbantott dunai szirtből nyerték. Érdekesség, hogy ez egy akkora szirt volt, hogy a tetejére még egy várat is építettek. Hausstein várát tehát beépítették a szigeti védműbe, maradék sziklái a kissé lejjebb fekvő Werbel zátonynál található, a 2075,5-ös folyamkilométernél. Kár ezért a várért, mely a legenda szerint egy az ördög által vízbe dobott sziklára épült, bár az adott helyzetben a hajózás feltételezhetően jövedelmezőbb volt még, mint a turizmus...

A Strudel, a Hößgang és a Werbel zuhatagjai

Grein és St. Nikola között a gőzhajózás elterjedése előtt kötelező volt a révkalauz alkalmazása, aki ezért busás díjat kapott. Gyakran a hajósok kénytelenek voltak Greinben éjszakázni, esetleg a reggeli behajózás előtt még elmehettek a templomba imádkozni a sikeres átkelésért. A Struden örvényeinek köszönhette tehát Grein város a jólétét. 


A hajózás problémáit végül az Ybbs-Persenbeug vízerőmű felépülése oldotta meg, amely körülbelül 5 méterrel emelte meg a Strudel vízszintjét, így a zátonyok már nem érik el a legnagyobb merülésű hajó fenekét sem. A szabályozás előtti képeket összehasonlítva az utolsóval, mely már az erőmű felépülte után készült remekül látható mennyivel duzzadt meg a folyó. Talán kultúrtörténeti, talán más okból hagyták meg a Wörth-szigetet a folyó kellős közepén, holott a legtöbb társa áldozatul esett az osztrák folyószabályozásnak. Maga a sziget Alsó-Ausztriához tartozik, míg a szemközti Werfenstein vár már Felső-Ausztriához.


Alacsony vízállásnál gyalog, sőt kocsival is át lehetett rá menni a kavics és sziklazátonyokon keresztül, most ez már lehetetlen. Jelenlegi kiterjedése 13,5 hektár, de magán a szigeten majdnem két hektárnyi vízfelület található, amelyek tulajdonképpen a szabályozás után elzárt Duna-medrek. A kelták idején lakott hely volt, és később a rómaiak is megszállták, sőt őrtornyot is emeltek a sziklára, hogy jobban szemmel tarthassák a dunai határt. Egészen az 1862-es árvízig folyt a szigeten mezőgazdasági művelés, az itt élők házaiból azonban csak romok maradtak. Azóta a földek beerdősültek és 1970 óta a sziget természetvédelmi oltalom alatt áll. Nem véletlenül, hiszen csak ezen a kicsiny szigeten 234 növényfaj él. A sziget legmagasabb pontja egy sziklaszirt, mely 40 méterrel emelkedik a Duna tükre fölé. Ezt a pontot egy minden irányból jól látható kereszt jelöli.


E kereszthez is tartozik egy legenda, mely szerint 1540 körül egy tiroli gróf családjával és háza népével hajótörést szenvedett a szigeten. A grófot hű szolgája kimentette, a többiek mind odavesztek. A szerencsés megmenekülésért cserébe felajánlották magukat Istennek és szerzetesek lettek a Wörth-szigeten. Azt nem tudhatták, hogy a grófnő is szerencsésen partra evickélt valamivel lejjebb, aki viszont a férjéről hitte azt, hogy halott. Isteni sugallatra 12 évvel a hajótörés után újra ellátogatott a szigetre, ahol rálelt halottnak hitt férjére, aki hálából egy keresztet emelt a szigeten majd hazatért feleségével Tirolba. 


De térjünk vissza a felső-ausztriai partra, ahol a szigeti szirt párja és rajta Werfenstein  vára található. Valamelyest alacsonyabb a szigeti szirtnél, de a ráépített vár kiegyenlíti magasságukat. Első írásos említése 1234-ből származik. A XIX. század végéig a greini uradalomhoz tartozott, melyet a Szász-Coburg-Gothai hercegek birtokoltak. Mivel ez a család adta az angol uralkodót, I. Viktória királynő idején angol tiszttartó élt a várban. 1907-ben Adolf Joseph Lanz birtokába került a vár, aki egy kiugrott ciszterci szerzetes volt. Az egyházi pálya elhagyása után Jörg Lanz von Liebenfelsre "németesítette" a nevét és 1900-ban megalapította Bécsben az Új Templomos Rendet, mely nem keresztény, sokkal inkább árja tanokat terjesztő szervezet volt. Lanz szerette magát Hitler előfutárának feltüntetni, annak idején ő írta és adta ki az Ostara folyóiratot is, melyet maga Hitler is olvasott. Ezzel csupán egyetlen gond volt; az Anschluß után Hitler maga tiltotta be az árja pap műveit. A vár későbbi története már kevésbé romantikus, 1963-ban egy linzi orvos, Hans Kopf vásárolta meg a várat, mely ma is lakott.  

    
A vár mai képét a folyószabályozás és a part mellett futó vasút határozza meg. Az öt méteres vízszintemelkedés lealacsonyította a szirtet, a várudvaron keresztül épített sínpár eltüntette az alsóvárat. De a vár tövében gond nélkül közlekednek a legnagyobb hajók is, fedélzetükről a csevegés pedig behallatszik a vár kitárt ablakain...

2015. március 17., kedd

Így búcsúzott az évszázad tele Váctól


75 éve már javában zajlott a tavaszi enyhülés a Dunán. Felszakadozott a jégpáncél és vígan csobogó patakok igyekeztek a havas tájon keresztül a Duna irányába. Megteltek az árkok, tavak csillogtak a szántóföldön és a nagy folyó medre egyre jobban megemelte a rajta úszó fél méter vastag jégtáblákat. Az olyan homorú kanyarulatokban, mint például a váci a sodrás miatt több ember magasságig feltorlódhattak, ilyenkor semmi nem állhatott az útjukba. Még az Országház díszes vaskerítése sem...

Gánti Tibor szemtanúként így számolt be a rendkívül ritka jelenségről: "...1940. március 19-én a tavaszi meleg leszedte rólunk a kabátot. Gyönyörű napsütéses idő volt. Kellett is a meleg, mert kegyetlenül kemény, havas volt a tél. A -30 °C nem volt ritkaság, a januári átlaghőmérséklet is megközelítette a -10 °C-ot. Súlyos, vastag hótakaró borított télen mindent. A háztetőnkről is le kellett hányni a havat, hogy össze ne roskadjon, s így az udvarban majdnem két méter magasan állt a hó. Nagyszerű várrendszert vágtunk bele, s a hócsaták nekünk, gyerekeknek rendkívüli élményt jelentettek.


A felnőttek már kevésbé örültek a kemény télnek, a főváros másfél millió pengőt fizetett ki hómunkára. Óriási összeg volt ez akkoriban. A kemény hideg és a nagy hó a vadállományt is megtizedelte: fogoly- és fürjállományunk lényegében azóta sem tudott magához térni. A Duna már decemberben befagyott. Örültek is a tahitótfalusiak, mert nem kellett a révért fizetniük; a lovas szánokkal közvetlenül, a Duna jegén hordták át az árut a váci piacra.


A március azonban már a tavaszt hozta, a meteorológiai tavaszt, s ez megindította az olvadást. Nem egyszerre, lassacskán olvadt el a hótakaró. Tizenötödike táján azonban nagyon melegre fordult az idő, az olvadás a hegyekben is megindult. Tizenkilencedikére a Duna vize megemelkedett.


-...a Korzóra!...mint a vajat! Megindult a Duna! Zajlik a Duna! Kijött a jég a Korzóra! Úgy nyírja a vaskorlátot, mint a vajat!... Rohantunk a Duna-partra. A látvány félelmetes volt. A jégtáblák vastagsága megközelítette a fél métert. Óriási recsegéssel-ropogással torlódott a jég, helyenként a magasba emelkedett, majd bukott alá, s közben úgy mellékesen, szinte észrevétlenül elnyírta a Duna-korzó vastag öntöttvas korlátját, iskolánk majd fél méter vastag téglakerítését.


A képek régi tulajdonosa Kloosterhuis Margaretha (Sidelszky Béláné) volt.
Vácott régen minden könyvtárjáró ismerte Gréte nénit, a könyvtárost. Gyerekként láttam először: idős, magas, nyugodt hölgy volt, a régi polgári világ tiszteletet keltő, és tiszteletet nyújtó világát éreztem benne. Sok évvel később magam is könyvtárosként lettem a munkatársa, ő semmit sem változott: ugyanaz az idős, magas, nyugodt, tiszteletet keltő és nyújtó polgári hölgy. Elmondta, hogy a harmincas években, lánykorában került Magyarországra Hollandiából. Egyik első itteni élménye egy éjjeli szerenád volt, amit a város úri ifjai adtak tiszteletükre, ő és testvére az ablakban könyökölve hallgatták a meleg éjszakában a cigányzenés muzsikát, és egészen odavoltak a magyarok romantikus országától. Hollandiára szeretettel emlékezett vissza, figyelmembe ajánlotta kedves festőjét, bizonyos Fanhochot, akit én sajnos nem ismertem, ezen meglepődött. Mondta, eléggé híres, múzeuma is van. Csak később jöttem rá, hogy bizonyos Vangógról van szó, csak épp hollandusul. 1986-ban igen erős tél volt, nagy hóval. A régi időket idézve néhány fotót hozott a családi fényképes dobozból: 1940. március 17-én fotózta talán apja, vagy valamely családtag a váci korzóra feltoluló jeget. A képeket nekem adta, őrizzem tovább én.


A bejegyzés képeiért és utolsó bekezdéséért köszönet Szabó L. Róbertnek!

Gödön eközben így nézett ki a Duna-part.

2015. március 14., szombat

Dunai fák fotópályázat


Immár a harmadik Dunai Szigetek fotópályázatot hirdetjük meg. A pályázat témája meglehetősen egyszerű: dunai fák. Szerencsére rengeteg van belőlük, és a legtöbb embernek megvan a maga kedvence, ami valamiért kiemelkedik a többi közül. Akár mert kellemes emléke kapcsolódik hozzá, akár mert csak egyszerűen szép, vagy olyannyira meghatározza a táj jellegét, hogy pénzben kifejezhetetlen lenne a pusztulása. 

A díjazás gerincét ismét Szarvas András térképkiadó szolgáltatja, idén szerencsére sikerült a díjak értékét emelnünk egy FÖLDGÖMB magazin előfizetéssel. Emellett a díjazottak más meglepetésre is számíthatnak!



A 2015. évi Dunai Szigetek fotópályázat témája egyszerűen: 
Dunai fák.

A képeken szerepeljen legalább egy dunai, annak egyik szigetén vagy egy mellékág partján növő élő, vagy már kidőlt jellegzetes fa, facsoport, fasor, ártéri erdő részlete, egy rövid leírással, hogy hol készült, mert mindet én sem tudnám kitalálni. :) Idén annyi újítás lenne, hogy családi albumból beszkennelt, archív fekete-fehér képekkel is szabad nevezni, de ezek közül egy kép legyen a maximum a nevezésenként beküldhető háromból. Talán így napvilágra kerülhetnek olyan dunai fényképek is, amelyek máshogyan nem. A photoshop használatát nem tudom és nem is akarom megtiltani. Se eddig beküldött, máshol megjelent képet, se más munkáját, se montázst (több képet egybe szerkesztve) ne küldjenek be. Rossz minőségű és telefonnal készített képet sem érdemes beküldeni, mert iganecsak silányul mutatnak majd a többi között. Az utóbbi évek rossz tapasztalata miatt csak olyan képet fogadok el, amelynek van címe. Az már mindegy, hogy a cím a DSC00001, vagy valami komolyabb szöveg, de feltétel, hogy valamit találjunk ki.



A díjazás:

1. helyezés: 1 db 1 éves Földgömb magazin előfizetés, valamint 4 db szabadon választott magyarországi turistatérkép
2. helyezés: 3 db szabadon választott magyarországi turistatérkép
3. helyezés: 2 db szabadon választott magyarországi turistatérkép
4. közönségdíj: 1 db szabadon választott magyarországi turistatérkép

+ egyéb meglepetések.





Pályázat lezárulta: 2015. április 18. (szombat) dél
Szavazni ezután egy hétig lehet, április 25-én délig.
Eredményhirdetés: április 26-án, vasárnap.

A szavazás menete: a tavalyi fotópályázaton már működött az az elv, miszerint aki veszi a fáradságot és beküld legalább egy képet, az szavazhat a többiek munkájára. A szavazatot április 18. után, emailban fogom kérni. Ez elsősorban azért van így, hogy fényképezésre ösztönözzük az olvasókat, másrészt pedig azért, nehogy a legtöbb "ismerőssel" rendelkező fényképész nyerjen (arra ott van a közönségszavazás). A beérkező képeket folyamatosan fogom feltölteni a Dunai Szigetek facebook oldalára és ide a blogra is, ahol már mindenki szavazhat a leendő közönségdíjas fényképre. Szóval érdemes igyekezni a beküldéssel. A facebookon létrehozunk egy albumot, ahol egy "like" egy pontot ér, egy megosztás pedig hármat. Akinek nincs facebookja, az a fotópályázat aloldalán kommentben szavazhat, ezek mindegyike 1 pontot fog érni. Amennyiben a fotósok körében megtartott szavazáson szavazategyenlőség alakulna ki, akkor a közönség véleményét vesszük figyelembe a végső sorrendnél.
 


A fényképeket erre a címre lehet beküldeni és ugyanitt, vagy kommentben lehet érdeklődni, ha valami kérdés merülne fel a fotópályázattal kapcsolatban:

dunaiszigetek@gmail.com

Mindenkinek kellemes tavaszi fényképezést kívánok!



Szávoszt-Vass Dániel

2015. március 9., hétfő

Odafentről a Duna...


Alig pár éve történt, hogy az Országos Széchenyi könyvtárban kerestem egy Esztergom térképet. Tudtam a leltári számát, és szükségem lett volna egy digitális másolatra. Szerettem volna előbb megnézni, de nem volt még digitalizálva. Előkotrása a tárolóhelységből egy napot vett volna igénybe, de mivel péntek volt, inkább hármat (hétfőn zárva). Saját pendrive szóba sem jöhet, meg kell venni az adathordozó CD-t, melynek alig töredékét foglalta el a kép. A kiírás azt hiszem több mint egy hetet vett igénybe. 

Szerencsére azóta sok víz lefolyt a Dunán. A Dunai Szigetek blog mindig örömmel számol be róla, ha bármilyen szépet, előremutatót és dícsérendőt talál. Az idő múlásával gyre több ilyennel találkozhatunk, és ahogy halad előre a technológiai fejlődés és tárulnak fel eddig elérhetetlennek tűnő kincsek.

Pap-sziget, Szentendre. 1965. október 7.

Többé már nem kell kínszenvedve végigkilincselni az állami intézmények (régi VITUKI, FÖMI, stb.) végeláthatatlan bürokráciáját, többségük tudomásul vette, hogy a világ megváltozott. Ha nem csak ülni szeretnének a hatalmas papír és negatív alapú légifotóknak, térképszelvényeknek, hanem némi pénzt is keresnének vele, amivel ki lehet egészíteni a szűkös működési költségeket. Az egyik ilyen dícséretes munka a FÖMI (Földmérési és Távérzékelési Intézet) nevéhez fűződik, akik nekiálltak bedigitalizálni az elképesztően gazdag légifotó-állományukat. Tényleg rengeteg, 412 000 darab negatív szerepel a katalógusokban, ezek közül eddig kb. 80 ezret sikerült közzétenni a fentrol.hu honlapon. 

Kácsás-sziget, Százhalombatta-Dunafüred. 1964. július 19.

Ez tényleg egy mindenki számára nyitott adatbázis, ahonnan még díjmentesen is le lehet tölteni képeket, hogy aztán megnézhessük hol éltek nagyszüleink, hol kanyargott a Duna 60 éve, milyen szép erdő volt a lakóparkunk helyén, hogy nézett ki a szigetközi táj az erőmű előtt. A képek nagy része georeferált, azaz stimmelnek rajta az égtájak (sajnos a Mohácsi-szigetnél vannak még hiányosságok), és a távolságok is. Ízelítőül kiválogattunk három szép Dunai Szigetet, a többit a fentrol.hu honlapon keressük. Vigyázzunk, függőséget okozhat!

Luppa-sziget, 1965. október 7.

A másik kezdeményezés az archívumok digitalizálásban jól ismert Arcanum Kft.-hez kötődik. A Hungaricana felületen körülbelül 10 ezer régi térképet tanulmányozhatunk bing alaptérképre illesztve. 

Dévény és a Morva folyó torkolata

Itt egész Európából találni gyönyörű térképeket, alaprajzokat, tervrajzokat. Kedvcsinálóként találomra kiválasztottunk három dunás térképet. Köztük talán a legérdekesebb a München város folyójának, az Isarnak a dunai torkolata, ahogy azt a természet alakította és az ember átrajzolta. 

Az Isar torkolata Marxheim mellett.

Szinte a végtelenségig lehetne sorolni a szebbnél szebb térképeket, bár ezek korántsem fedik le olyan arányban az ország felületét, mint a légifotók, és többnyire tematikusak, azaz egy megjelenítendő dologra koncentrálnak, mint pl. ez az alábbi, melyen egy Bécs-Nußdorf mellett tervezett dunai híd nyomvonalait tervezgették.

Hidak nyomvonala Bécs-Nußdorf mellett

Reménykedjünk benne, hogy a folyamat nem áll meg és hamarosan minden közgyűjtemény elérhetővé teszi azokat az értékeket, melyet őriznek. Örülnénk ha erre a sorsra jutnának a VITUKI dunás légifotói és a Hadtörténeti Múzeum térképtárában őrzött sokáig titkos térképek és légifotók is!

2015. március 4., szerda

Hol a határ Szerbia és Horvátország között?


2002. július 28-án egy szerb hadsereg őrnaszádja figyelmeztető lövéseket adott le négy horvát hajóra. Ezek a hajók civilek mellett a vukovár-szerém megyei prefektust is szállították Palánkára. Az utasokat letartóztatták, és bár később elengedték őket és a szerb külügyminiszter is elnézést kért, a horvát felet a gesztus nem nyugtatta meg túlzottan. Az eset a Šarengrad-sziget mellett történt, amely a szerb álláspont szerint Szerbia része, a horvát álláspont szerint pedig Horvátország felségterülete. 

A kiinduló helyzet Gönczy Pál térképén

Az egykori Jugoszláviában a határok körülbelül ugyanolyan légiesek voltak, mint mostanában a schengeni határok Európán belül. A helyzet a délszláv állam szétesésével változott meg gyökeresen, amikor a horvát állam az elszakadás mellett döntött. A II. világháború utáni határokat a Đilas-bizottság állapította meg, amely gyakorlatilag érvényben hagyta a korábbi folyami határt, csak a Szerémségben, azaz a "szárazföldön" csatolt át egy-két helyiséget. Ez a korábbi határ pedig nem volt más, mint a Vályi Béla térképein kanyargó - szabályozás előtti viszonyokat tükröző Duna középvonala. 

A határ szerb szemszögből

1918 után a Baranya és a Vajdaság még egy közigazgatási egységet képezett, nem tartozott sem Szerbiához, sem Horvátországhoz. 1945 után a horvát állam keleti határként megörökölte az egykori Baranya és Bács-Bodrog vármegye közötti határvonalat. Ez egyfelől tükrözte a korábbi folyó középvonalát, másrészt pedig az ezen alapuló kataszteri, vagy más néven települési közigazgatási határt. A szabályozás óta a Duna jelentősen megváltoztatta a futását, medre nem volt tekintettel a közigazgatási határokra és ez különleges helyzetet teremtett - többnyire Horvátország kárára. A vitatott terület körülbelül 100 négyzetkilométert tesz ki, ennek 90%-a a Duna bal partjára esik (lásd az alábbi térképet)

Vitatott területek a Duna mentén (wikipédia)

Szerbia és Horvátország 138 kilométeres közös határán elszórva találjuk a vitatott területeket. Régen lefűzött folyókanyarulatok, hajtű vékonyságú erdők, áthelyeződött szigetek, vezérárokkal lemetszett félsziget-maradványokon vitatkozik két déli szomszédunk. Már közvetlenül ott, ahol a Duna elhagyja Magyarországot vitatott területre lép. A Mohácsi-sziget legdélebbi csúcsa a jog szerint (de jure) Horvátországé, gyakorlatban (de facto) Szerbiáé. Kiskőszegtől (Batina) délre egy darabka Szerbia lóg át a jobb a horvát Dunántúlra, majd a hatalmas, Kalandos-Duna által körülölelt erdőt találjuk. Egy darabka Monostorszeg (Vajdaság) után Veresmart (Horváto.) két nagyobb kanyarulata következik a Vajdaságba ékelődve. Apatin városánál az alábbi kép hátterében látható világos szántóföld Horvátország lenne, de Szerbia itt is kiegyenesítette a határt. 

Apatin szigete, a háttérben látható erdő és szántó elvben már Horvátország

 Az apatini helyzetben a google térképe még emlékszik a régi határra:


További vitatott területek találhatók a Dráva-torkolattal szemközt, délebbre Vukovárnál, majd a már említett Šarengrad-szigetnél. Ez utóbbi területről maga Szerbia mondott le 1948-ban, amikor Kapisztrán János koporsóját is bíró Újlak települést elcserélték a Száva-menti Jamenára. 

A szerém-bácskai vitás határ

Valamilyen oknál fogva a horvátoknak a Vukovári-sziget elvesztése okozta a legnagyobb traumát, ahová melegebb békeidőben a túlparti Vukovár apraja-nagyja átrándult strandolni. Természetesen a többi terület elvesztésébe sem törődtek bele, de 2006-ban Vukovárnál legalább annyit sikerült elérni, hogy a hadsereget kivonták a szigetről és a horvát strandolókat sem nyaggatják vízumért és útlevélért. 2012-ben források szerint évi 150000 látogatót vonzott ez az egy dunai sziget.

Vukovári-sziget (forrás)

A magyarországi közvélemény jobbára a horvát törekvésekkel szimpatizál, ennek nyilván történelmi okai vannak, de érdemes megvizsgálni a szerb álláspontot is. Szerintük a követhetetlen közigazgatási határokkal szemben a Duna jelenlegi középvonalát szeretnék hivatalos határként elismertetni. A folyamatosan változó határ nem ismeretlen a nemzetközi jogban, magyar példának ott van a Maros, ahol a magyar és a román fél -  figyelembevéve a Maros időközbeni mederváltozásait - 10 évente újrarajzolja a határt. Körülbelül ugyanezt szeretnék elérni a szerbek is, így elveszetnének 10 négyzetkilométert, de megnyernék a maradék 90-et. Horvátország pedig ragaszkodik a térképen rögzített, mostanában GPS pontokkal letűzött történelmileg kialakult határhoz. Az ő érvelésüket támasztja alá a nemzetközileg elfogadott Badinter döntőbizottság határozata, mely a jugoszláv tagköztársaságok határát tekinti nemzetközi határoknak. Az 1967-es jugoszláv népköztársasági katonai térképek ugyancsak ezt a határt rögzítik. Márpedig ez ugyanaz a kacskaringós vonal, melyhez a horvát fél ragaszkodik. 

Míg a Google térképe a horvát félnek megfelelő határt ábrázolja, addig a wikipédia úgy tűnik szerb ellenőrzés alatt áll:

A dunai országok dunai határának hossza (wikipédia)

A határ kérdése a mai napig vita tárgyát képezi, annak ellenére, hogy Horvátország immár az Európai Unió teljes jogú tagja. Az Unió annak idején csatlakozási feltételként szabta a koper-i határvita rendezését Szlovéniával, várható, hogy Szerbia csatlakozásakor fog újra felvetődni ez a probléma, addig ugyanis nagyon úgy néz ki: egyik fél sem hajlandó engedni.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...