Tanulmányút a Varjú-zátonyhoz

Szeptember 27-én írtuk, hogy egy hatalmas összefüggő zátony rejtőzhet az Ipoly-torkolatnál, ahol kisvíz idején át lehet gyalogolni a Helembairól a Szobi-zátonyra. Alig egy héttel később, az idén mért legalacsonyabb vízállás idején felkerekedtünk a cikk szerzőjével, Szokolics Györggyel, két túrakajakkal és egy halradarral, hogy kiderítsük igaz-e a valamivel magasabb vízállásnál megfogalmazott hipotézis. 

Írta és fényképezte: Szávoszt-Vass Dániel és Szokolics György

Vajon át lehet-e gyalogolni...?

Esztergomnál mért 14 centiméteres vízállás és 15 Celsius fokos vízhőmérséklet idején szálltunk vízre a szobi révnél. Előbbi adat mindössze 16 centiméterrel a magasabb a valaha mért legalacsonyabb -2 cm-es vízállásnál. A cikkben minden más relatív vízállást ehhez képest jelölünk. 

Első úticélunk, a Szobi-zátony körülbelül 160-165 centiméteres esztergomi vízállásnál bukkan elő. Egészen pontosan így néz ki amikor kibukkan. Az utána következő Helembai-zátony pedig 305 centiméteres víznél tűnik fel vagy el, a vízszint mozgásától függően. 

A Szobi-zátony északi oldalán eveztünk felfelé a folyón. Általánosságban elmondható, hogy a meglátogatott zátonyok keresztmetszete aszimmetrikus: mindkét zátonynál közvetlenül az északi oldalon sekélyebb a meder, míg a délin nagyon gyorsan mélyül. A déli partszegélytől egy-két méterre már nem lehetett látni a meder alját. A kifejezetten tiszta vízben nagyon könnyű volt tanulmányozni a mélyben rejtőző formakincset. Több mint egy méterig le lehetett látni. 

A Szobi-zátony október 5-én legnagyobb meglepetésünkre négy különálló részből állt. A fő zátony torpedó alakú, 700 méteres hosszú, legnagyobb szélessége 85 méter. Legmagasabb gerincét laza, süppedős kavicstakaró borítja, mintha a Duna nemrég rakta volna le ezt a réteget. Ettől délre mindenfelé kötött üledéket találtunk, amelyben már nem lehetett olyan könnyen elsüllyedni. A Szobi-zátonytól nyugatra a pihenő madarak már messziről jelezték a három kisebb zátonyt, bár mint később kiderült nem csak a kavicspadokon, de a sekély vízben is pihengettek. Körülbelül fél méteres vízben, térd fölött vizesen lehetett átsétálni a legnagyobb területű zátonyra, melynek lapos felszínét folyami kavics alkotta. Ebben az ágban a víz az északi hajózó út felől enyhe sodrással haladt délkelet felé. 

Három új zátony.

Ettől nyugatabbra, mintegy 20 méterrel további két kisebb zátonyt találtunk, melyek között olyan sekély volt a víz, hogy kajakkal nem is lehetett volna áthaladni közöttük, és ha még 5-10 centit apadt volna a Duna ez a három teljesen összenő. Az utolsó zátonyocskát, melyet az utoljára elmenekülő madárról nevezzünk Varjú-zátonynak ökölnyi méretű és még annál is nagyobb kövek építik fel, amely egyértelműen jelzi, hogy a hajózó ág felé tapasztalható egy igen erős áramlás, mely a kajakot is magával ragadta. 

A Varjú-zátony és a névadó

A Varjú-zátonytól nyugatra hirtelen elveszítettük szem elől a meder alját. Az empirikus (evező leszúrása) mérés, valamint a halradar egy 6-7 méter széles áramlási csatornát jelzett, 1,4-1,6 maximális méteres mélységgel. A leeresztett evező nagyméretű kavicsokba ütközött az aljzaton. 

Empirikus mérés, háttérben a Szobi-zátony(ok)

Innen a Helembai-zátony felé újra emelkedni kezdett a meder és ezt a 6-7 métert leszámítva újra mindenhol lehetett látni egy méter mélyen a Duna aprókavicsos, néhol homokos mederanyagát. A Helembai-zátony legkeletibb pontja az 1709,1 folyamkilométernél található. Ezen a részen a délkelet felé tartó vízáramlás kissé "lecsapta" a sziget csúcsát. Ettől a ponttól éppen 560 métert kell gyalogolni a nyugati szigetcsúcsig, azaz az 1709,66 folyamkilométerig.

A lelőhely

A Helembai-zátony nyugati részétől északra egy nagy kiterjedésű víz alatti kavicspad nyújtózik a szlovák oldal felé, ahol 30 métert is be lehet gyalogolni és még mindig nem ér térdig sem a víz. Ezen a kavicsbordás részen, ahol az LKV esetén is akad némi vízborítás a szanaszét dobált szemétben egy nagyon érdekes felfedezést tettünk, melyet bővebben a következő bejegyzésben fejtünk ki. A Helembai-zátony nyugat felé lassan mélyül, száz méter után még mindig csak egy méter mély a víz. 

Hidrológiai expedíció halradarral

A Helembai-zátony és a tőle nyugatra található sziget között is megvizsgáltuk a meder mélységét. Ezen a hozzávetőlegesen 1,5 kilométeres szakaszon eleinte fokozatosan mélyült a meder, majd körülbelül 300 méter után 2,7-2,8 méterig süllyedt. A szigettől 300-350 méterre lassan ismét emelkedni kezd a meder, a fenti képen látható bójánál már csak két métert mértünk. Kissé beljebb a hajózó útvonalnál már 3,2 méter mély a víz, azaz bőven elegendő a nagyobb merülésű hajók számára. 100-150 méterre a szigetcsúcstól már látszódott a meder alja. Erőteljes áramlást tapasztaltunk a hajózó ágból a délkelet felé, amely a Helemba-zátonyhoz hasonlóan a Helemba-sziget csúcsát is lecsapta déli irányba. 

A zátonyok kiterjedése október 5-én, valamint a bejárt útvonal (kékkel)

A szeptember végi hipotézisünk az volt, hogy a Helembai- és a Szobi-zátony között egy egybefüggő zátony rejtőzhet a mélyben, mely alacsony vízállásnál járható, azaz úszás nélkül át lehet jutni egyikről a másikra. A mérések szerint ez csupán 6-7 méteren múlik, ahol ugyan egy magas ember átgyalogolhatna az 1,4-1,6 méteres áramlási csatornán (Varjú-árok :) fenti képen piros X), de a nagyon erős sodrás valószínűleg a legerősebb embert is felborítaná. És mivel a legalacsonyabb vízállások ősszel és télen jelentkeznek, a vízhőmérséklet sem kedvezne a vállalkozó kedvű felfedezőknek.