2014. március 21., péntek

Új Orsova


Új-Orsova lett Ada Kaleh új neve, miután 1913-ban Krassó-Szörény vármegyéhez csatolták az addig török fennhatóság alatt álló szigetet. A "régi" Orsova, a Monarchia utolsó dunai kikötője néhány kilométerrel feljebb állt a Cserna-folyó torkolata fölött. Ma már hiába keresnénk ezt a két települést, a török reliktumot és a rohamosan fejlődő soknemzetiségű dunai kikötővárost. Mindkettőt elnyelte a progresszió, a technika és a társadalmi szükségletek és a Vaskapu I. erőmű által felduzzasztott Duna. A két település legutolsó pillanatairól előkerült fényképeket - ha jól tudom - Magyarországon eddig még sehol sem publikálták.

Ada Kaleh látképe az orsovai út mellől

A felvételeket Ionica Popovici tette közzé egy Ada Kaleh-ről elszármazottak által működtetett oldalon. A fényképek dátuma 1967, kivéve az utolsót, az feltehetően 1971-es. 

Sosem hittem volna, hogy van olyan ember, aki még ne hallott volna erről a szigetről, de felvilágosítottak róla, hogy az emberek döntő többsége számára tökéletesen ismeretlen vidék az egykori magyar Al-Duna. Nekik mondanám el, hogy Ada Kaleh egy török lakosságú és hangulatú sziget volt, mígnem a román állam úgy nem döntött, hogy ezt a többszáz éves etnográfiai zárványt elpusztítja a Vaskapu I. erőmű kedvéért. A lakók addig a turisták mellett saját cigarettát gyártottak, valamint itt készült a rózsasziromlekvár, mely tényleg lekvár volt és tényleg rózsaszirmokból készült. A Dunai Szigetek blogon már sok térkép, leírás, képeslap jelent meg a legkülönlegesebb dunai szigetről. Érdemes átnézni, annak is aki esetleg nem most hall erről a helyről először.

A Cserna torkolata és a közúti híd, háttérben "Új" Orsova épületei
 
A Vaskapu I. erőmű 33 méterrel emelte meg a Duna vízszintjét, ami azt jelentette, hogy Báziásig, azaz végig az Al-Duna mentén minden település víz alá fog kerülni. A munkálatok megkezdése előtt történészekből és építészekből álló csoport kutatta végig a megmentésre érdemes értékeket és e kiadvány nyomtatott formában is megjelent. Ada Kaleh szigetével kiemelten foglalkoztak, nagy szerencsémre az egyik román tudós unokája ezt el is jutatta nekem és részleteket a Dunai Szigetek blog is közölt.

Nagyzsuppány (Jupalnic) falu helyén épült fel az új Orsova, a távolban Ada Kaleh szigete sejlik fel
 
Voltak olyan települések, amelyeket egyszerűen "feljebb toltak" a völgyekbe, elsősorban ott, ahol 33 méternél kevesebbet emelkedett a vízszint. Orsova környékén, amely a leginkább ki volt téve az elárasztásnak minden falut kitelepítettek, és egy új várost terveztek a Cserna-folyó lapályán keletkező hatalmas öböl mellé. Itt már állt egy kisebb falu, Nagyzsuppány, melyet ugyancsak eltüntettek a föld színéről az új szocialista város kedvéért. Itt, a hegyek tövébe szorítva épült fel végül a legújabb Orsova, ahová a régi Orsova, Tuffier, Nagyzsuppány és Kormanik lakosságát telepítették.

Építési terület, háttérben a magasított út új hídja

A semmiből épült fel a biztonságos magasságba emelt város. Épületei semmiben sem emlékeztettek a régi településre. Modern panelházak nőttek ki gomba módjára egy akkor még nem létező öböl íve mentén.

1966-1974 között teljesen átalakult a táj.
 
A Cserna-folyó lapálya helyén ma a tározó vize hullámzik.

Kilátás az Új-Orosva feletti hegyről északkeleti irányba

A halálraítélt Nagyzsuppány felett már ott magasodnak Orsova új épületei.

Épül a hegyoldalba vágott új út a Duna fölött.

Az elárasztás megkezdődött.

A Traianus-tábla megemelése

Nem csupán a lakosokat kellett arrébb költöztetni, a román állam nem volt közömbös a kulturális értékek megmentése iránt. A fenti képen éppen a Traianus táblát emelik a tározási szint fölé. A munkálatok során kivágták a sziklafalból majd betonoszlopokkal megtámasztották a timpanonját és beillesztették vasalással jelenlegi helyére. Valamiért Abu Szimbel kőbevésett alakjai jutottak az eszembe róla, akiket az Asszuáni-gát miatt telepítettek odébb. De talán azt még nem graffitizték össze.


Orsova helyén ma egy víztározó hullámzik, az új települést Nagyzsuppány fölött hozták létre mely egészen a Cserna mai torkolatáig nyúlik északon. 3 milió köbméter beton épült be az erőműbe, mely örökre eltüntette a vizákat a felsőbb Duna-szakaszokról.

Ada Kaleh végnapjai

Orsova lakói szerencsésebbek voltak Ada Kaleh törökjeinél, jelenleg is Orsovában lakhatnak, igaz kissé odébb. A törökök lakhelyéül a román hatalom az erőmű alatti Simian-szigetet jelölte ki, ahová át is költöztették a számozott téglákra bontott erődöt. A törökök azonban nem maradtak ott sokáig, szétszóródtak a szélrózsa minden irányába. Az idő előrehaladtával lassan kihal ez a kis közösség is, éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy az emlékeiket, fényképeiket, anekdotáikat valaki összegyűjtse és az utókor számára megmentse.


Egy történelmi pillanat: az utolsó ismert fénykép Ada Kaleh szigetéről. A felvétel a szerb partról készült, szemben az új Orsova-Turnu Severin út hídja látható a feltöltésre váró Bahna-öböl felett. Ada Kaleh szigetén már nem állnak épületek, a házakat, erődítményt szétbontották, a lakosokat kitelepítették. Csupán az erőd szögletes falait látjuk, maga sziget már hullámsírba merült. A képről bebizonyosodik, hogy nem igaz az a legenda, miszerint a minaret tornya még sokáig kiállt a tározóból és csak évek múltán omlott bele. Egy tökéletesen lecsupaszított, halott sziget várta az emelkedő vízszintet, mely örökre elborította.

6 megjegyzés:

  1. Szálka Róbert2014. május 25. 14:29

    Arra az állításra válaszolnék, miszerint : "nem igaz az a legenda, miszerint a minaret tornya még sokáig kiállt a tározóból és csak évek múltán omlott bele". Én erdészeti Technikumot végeztem Máramarosszigeten, és 1969-70 években Herkulesfürdőre voltam kihelyezve gyakorlatra két osztálytársammal. Hétvégeken gyakran ellátogattunk Ada Kaleh szigetre, mert akkor már megkezdődött a kiköltöztetés, s az öreg török sírva főzte nekünk az utolsó kávékat. 1970,71,72 esztendőkben, amikor visszalátogattam Herkulesfürdőre, kíváncsiságból elmentem a Orsováig, és tényleg láttam én is a sziget helyén, a vízből kiemelkedő épületmaradványt, ami nagyon emlékeztetett egy csonka toronyra !!!! Szálka Róbert szalkarobi@citromail.hu

    VálaszTörlés
  2. "mely örökre eltüntette a vizákat a felsőbb Duna-szakaszokról."

    Valamint a tokot, vágótokot, dunai heringet, dunai lazacot és még alighanem jó sok mindent.

    VálaszTörlés
  3. Szelektív értékmentés: "Nem csupán a lakosokat kellett arrébb költöztetni, a román állam nem volt közömbös a kulturális értékek megmentése iránt. A fenti képen éppen a Traianus táblát emelik a tározási szint fölé. A munkálatok során kivágták a sziklafalból majd betonoszlopokkal megtámasztották a timpanonját és beillesztették vasalással jelenlegi helyére." A magyar emlékekkel ez nem történt meg...Széchenyi emléktábla hullámsírban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Traianus-tábla a Duna jobbpartján található és azt nem a románok, hanem a szerbek emelték feljebb. A románok igen is közömbösek maradtak a magyar kulturális értékek mentésében, hiszen a Széchenyi táblát a 973.3 fkm-nél nem emelték magasabbra, pedig a korabeli románság (is) igen sokat köszönhetett Széchenyinek az Al-Duna és a Vaskapu zuhatagjainak szabályozásáért és a partmenti vontatóút megépítéséért.

      Törlés
  4. ez vótmá?
    https://www.thevintagenews.com/2017/12/13/ada-kaleh-sunken-island/

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a linket, még nem olvastam!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...