2013. december 14., szombat

A második lakott sziget a Dunán


Németországban, Neuburg an der Donau városkában található. Az "második"-ot nem időben, hanem folyásirányban kell érteni. Időbeliség tekintetében nagyon nehéz helyzetben lennénk, hiszen elképzelhető, hogy az emberiség első dunai szigeteken lévő telepeit már azóta elmosta a folyam. Térben könnyebb dolgunk van, hiszen Regensburg többé-kevésbé mesterséges szigeteit nem számítva a Leopoldinen Insel Németországban a Neu-Ulmer szigettel együtt az egyetlen lakott dunai sziget.
 

E nevezetesség nem jár együtt a hírnévvel. Ha ez így lenne, sokkal több információt lehetne találni róla. A Leopoldinen Insel, vagy városrészként: Leopoldineninsel a Duna 2477 folyamkilométerénél található. A Duna itt még meglehetősen keskeny, hiszen alig 400 kilométerre vagyunk a forrástól, a Lech torkolata és Ingolstadt között félúton. Neuburg an der Donau városa ezen a szakaszon az egyetlen olyan térszínen telepedett meg, ahol az ártér kellően összeszűkül ahhoz, hogy állandó átkelő jöhessen létre. A képeslappáron kelet felé tekintünk alá a Duna-völgyre, a kép középpontjában az Angolkertnek nevezett ártéri rengeteg látható. A Duna-szabályozás előtt ilyen erdőségek kísérték mindkét oldalon a Dunát egészen Ingolstadtig és ezt a rengeteget szakítja meg a város és hídja az Elisenbrücke.


Neuburg an der Donau ősi város, 778-809 között, rövid ideig püspöki, 1505-1779 között pedig a Pfalz-Neuburg Hercegségi székhelye volt. A két képeslap a Duna fölé magasodó dombon épült hercegi rezidenciából készült (a fekete-fehér kép részletgazdagsága miatt került ide). A fontos átkelőhelyként funkcionáló hidat a térképek és a városról készült metszetek egyaránt ábrázolják, azonban a Leopoldineninsel csak a metszeten látható. A korabeli térképekről hiányzik, vajon miért?

Rézmetszet Matthaeus Merian: Topographia Germaniae, 1644 /wikipedia.org/
 
A nagyjából egy időben (XVII.-XVIII. század fordulóján) készült metszet és térkép közti eltérést okozhatja a térképi generalizálás. A generalizálás során a térkép készítője mérlegel, hogy mik azok a fontosabb dolgok, melyeket mindenképpen szeretne ábrázolni a térképen, valamint azt is figyelembe veszi, hogy az ábrázolni kívánt felszínforma mérete és jelentőssége szükségessé teszi-e a megörökítést. A Leoplodineninsel valószínűleg a generalizálásnak esett áldozatul, mint ahogy a többi, korabeli térképről is lemaradt. Ellenben a Dunán látunk két másik szigetet, melyek közül a városhoz közelebbiből lett a fentebb említett Angolkert. Már egyikük sem sziget, bár az ártéri erdő még sejteti egykori helyüket.

Neuburg térképe, 1716-1730 között /oldmapsonline.com/
 
Elnyújtott csepp alakú a sziget, folyásirány szerinti alsó részén homokpad jelzi a folyamatos növekedést.

Árvíz alatt, 1999 /forrás/
Mivel az 1903-ban elkészült kövezett part óta nem történt más árvízvédelmi munkálat a szigetet a nagyobb árvizek elborítják. A kép az 1999. évi pünkösdi árvíz idején készült, közvetlenül ez után 2003-2005 között kiépítették az árvízvédelmet a szigeten. Az ára meglehetősen borsos volt; 3 millió euró. Rendbetették az árvizek és jég által megrongált parti kövezést, mobil és állandó árvízvédelmi falat építettek, elkészült egy esővíz-szivattyú, valamint a szigeten álló házak alacsonyan lévő ablakai, ajtói külön védelmet kaptak. Ha közeleg az ár, acél elemeket helyeznek a már meglévő profilokba, így a Duna nem ömlik be többé a nyílászárókon. Az esővíz-szivattyú pedig megakadályozza, hogy a minden oldalról tálszerűen lezárt szigeten felhalmozódjon a csapadék. Abban az esetben lép működésbe, amikor gravitációs módon már nem tud lefolyni a víz a Duna medrébe.
 
Az óváros és a leopoldineninsel madártávlatból /kép: K. Leidorf/

Németországban, mivel a magyarországinál kevesebb vízhozam áll a hajózás rendelkezésére szinte alig maradt dunai sziget. A Duna-szabályozás révén létrejövő csatornában már nem maradt számukra hely. Túlélőként a neuburgi Leopoldineninsel igazi kuriózumnak számít!

2 megjegyzés:

Matti írta...

A Donauinsel Neu-Ulmban (BY) sokkal följebb van (2586 fkm) és igencsak lakott, meg van ott egy igen jó étterem :)

A terület fejlesztése is kivitelezés alatt van: http://die-insel-auf-der-donau.de/de/brueckenhaus/

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Jogos. Muszáj lesz írnom róla, akkor kijavítom a sorszámozást. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...