2013. november 15., péntek

1963 - Az év amikor utoljára fagyott be a Duna


  
Habár évről évre minden télen jelennek meg jégtáblák a Dunán, már elmúltak azok az idők, amikor kemény jégpáncélon lehetett közlekedni akár hónapokon keresztül a két part között. Manapság már nem fenyeget annak veszélye, hogy a folyó teljes szélességében beáll a jég. De talán még emlékeznek az idősebbek, az utolsó ilyen alkalom éppen 50 éve, 1963 telén történt. Ezt a történelmi pillanatot Gallé Miklós nagy szerencsénkre fényképezőgépével megörökítette. Nézzük hát hogyan nézett ki a Duna, azon a télen amikor utoljára fagyott be!

(az írás eredetileg a 2013 novemberi (24. évf. 11. szám) Gödi Körképben jelent meg)
 
Bara István: A befagyott Duna Budapestnél, 1963
 
Régebben nem volt ennyire ritka jelenség a befagyott Duna mint manapság. A folyószabályozás előtti sekélyebb, szigetekkel tarkított medrében a lassabban hömpölygő víznek megfagyásához nem kellett olyan tartós és extrém hideg mint a mostani beszűkített és kimélyített mederben folyó víznek. Elég volt annyi, hogy huzamosabb ideig fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. A Dunán zajló jegesedést azonban a parton élők mindig baljós előjelnek tekintették. Tavasszal ugyanis, amikor beköszöntött a többnyire nyugat felől érkező enyhébb idő, megindult a jégzajlás. A nyugatról érkező jégtáblák azonban a Kárpát-medencében többnyire még jégpáncélt találtak, ezért egymásra torlódtak és visszaduzzasztották a folyót. Ha elég víz gyűlt össze a megnövekvő nyomás hatására a jégtorlasz megemelkedett és továbbúszott - rendszerint minden útjába kerülő dolgot letarolva - egészen a következő akadályig, ami lehetett sziget, épület, erdő stb., ahol aztán megint fennakadt. Ez történt 1775-ben a Gödi-szigetnél, amikor Vác alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a jeges Duna és 1838-ban Pest-Budán, amikor báró Wesselényi Miklós az árvízi hajós nevet kapta. Pest-Budát azonban a közkeletű vélekedéssel szemben nem a jeges ár, hanem a Csepel-sziget csúcsán megrekedő jégtorlasz mögött több emeletnyi magasságban felduzzadt víztömeg pusztította el.

A befagyott Duna mindig megkönnyítette az átjárást a két part között, ennek azonban sokszor látták kárát a túlparton élők. 1241-42 telén a tatárok csak a befagyott Dunán átkelve tudták elpusztítani az addig megkímélt dunántúli vármegyéket. A történelem során számtalanszor dübörgött át hadsereg az egyik partról a másikra a vastag jégpáncélon keresztül. Szarmaták és germánok törtek rá meglepetésszerűen Pannóniára, később avarok, magyarok, és kunok érkeztek, kiknek páncélos lovait, társzekereit is elbírta a vastag jég.

Beáll a jég Gödnél

A természetföldrajzi kitekintés után térjünk vissza a gödi helytörténethez! 1963 februárjában olyan hideg tél volt, hogy Göd és Szigetmonostor, valamint Surány között megindulhatott a gyalogosforgalom a befagyott Dunán keresztül. Alsógöd és Horány között a hatóságok - nyilván a jég vastagságának alapos vizsgálata után - kijelöltek egy kacskaringós útvonalat, ahol biztonságosnak ítélték meg a jég vastagságát. Felsőgödön a jégen letaposott hó mutatta az irányt az átkelők számára. Az ösvény itt is a kompkikötőtől indult és szemben a Surányi csárdához vezetett. Nagy szükség volt erre, ugyanis a zajló Duna miatt leálló kompok hiányában a szigetmonostoriak, surányiak és horányiak csak hatalmas kitérővel, Tahitótfalu irányában tudtak volna eljutni a fővárosba.

Amikor Gödön elterjedt a hír, hogy beállt a Duna először a korcsolyázók lepték el a befagyott folyót. Sok visszaemlékezést meghallgatva legtöbb embernek ez jutott eszébe először. Ők eleinte nem merészkedtek messzebb a partmenti zónától. Aztán a bátrabbak egyre messzebb gyalogoltak be a beállt jégtáblákon, majd miután az elsők átértek a túloldalra egyre többen követték őket. Volt aki a kerékpárját is vitte magával. Bár keringtek hírek arról, hogy lovaskocsi is átment a túlsó partra valószínűleg a bicikli lehetett a legnehezebb szerkezet amellyel ember a jégre merészkedett, ekkoriban ugyanis még nem volt szokás Hummer-ral a jégre hajtani.

A nagy hideg ellenére a Duna nem fagyott be teljesen. A Gödi-sziget két sarkantyúja mellett a szigettel párhuzamos tengellyel - mint egy jégmezőn csillogó tó - hosszú, nyílt vízfelület húzódott. A sarkantyúk miatt felgyorsuló vízáramlás miatt maradhatott ki ez az "oázis" a végtelen jégmezőből, ahol a vízimadarak is otthonra leltek. Arrafelé nem volt tanácsos elkóborolni, viszont ettől mintegy 100 méterrel feljebb Felsőgödön, és lejjebb Alsógödnél is megindulhatott a gyalogosforgalom. Sokaknak a befagyott Duna élménye egy életre megmaradt.



 
  


Fagyás után zajlás

A két part közti kapcsolat viszonylag hosszú ideig állt fenn, január végétől (amikor beállt a zajló Duna) február végéig (amikor újra megindult a zajlás). Az enyhébb idő beköszöntével márciusban megindult a zajlás. Az addig egységes jégpáncél először elvékonyodott, aztán a vízmozgás hatására balatoni rianáshoz hasonló hanggal töredezni kezdett. A jégtáblák lassan megindultak folyásirányban lefelé. A zajló jégtáblákat szabályos kerekre koptatták az egymással való sorozatos ütközések. Így forgácsolódtak szét, mígnem legvégül beleolvadtak a Dunába.

Ott, ahol a Fegyveresi-szigettel szemben a felsőgödi parton futó kőszóráshoz szorul a Duna sodrása, hatalmas tömegben sodródtak partra ezek a jégtáblák. Gallé Miklós március 14-15-én készült képein jól látszik, hogy az egy tömbbé összefagyott tömegük elérte három ember magasságát. A felsőgödi bástyáktól délre húzódó partszakasz mellett az akkor még fiatal füzessel borított északi szigetcsúcs volt a jégtáblák fő felhalmozódási helye. A Gödi-szigeten Bátorfi József figyelt meg a képeken látható méretű jégtorlaszokat.







Zajlás felülről: a Duna Gödnél 1985. január 17-én

Sétálunk-e még át a szigetre száraz lábbal?

1963 óta több kemény tél is volt Gödön, talán a legnagyobb 1985-ben, és többször is úgy tűnt már, hogy a zajló Duna végül beáll, de mindezidáig elmaradt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben többé ne is számítsunk ilyesmire. Bármikor előfordulhat egy olyan rendkívüli hideg időszak, amikor befagyhat a Duna. Talán nem egyedül reménykedem benne, hogy egyszer még megélem azt, ami csupán a szüleim, nagyszüleim korosztályának adatott meg; száraz lábbal átsétálni egy jégmezőn a Szentendrei-szigetre.

Amennyiben valakinek van odahaza fényképe, vagy más emléke az 1963 késő telén befagyott és zajló Dunáról, kérjük írjon a Gödi Körkép címére!

Írta: Szávoszt-Vass Dániel, fényképezte Gallé Miklós, légifotó: ARGOS Távérzékelés archívuma

10 megjegyzés:

kunavar írta...

egy helyen olyan megjegyzés olvasható, miszerint "késöbb jöttek avarok, magyarok, kunok". Nos ez egy fatális tévedés, vagy szándékor ferdítés, avagy, hiányos történelmi tudás! NEM JÖTTÜNK MI SEHONNAN, MINDIS IS ITT ÉLTÜNK, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN. Mindinkább bizonyítják tudósok, hogy a magyari népek, az utolsó jégkorszak idejétől, kimutathatóan benépesítették a Kárpát-medencét. Sőt, nyomon követhető, hogy a földművelést folytatók e területről kiindulva, jutottak el északra, keletre, délre és nyugatra is. Érdemes követni a kirajzás föltételezhető útjait, a leírások alapján. Kunavar

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Érdekes felvetés, engem mondjuk a dákoromán elméletre emlékeztet, miszerint a románok mindig is ott éltek Erdélyben, holott pedig nem.

A római írásbeliség nem tud magyari népekről, pedig alaposan ismerték a korabeli Kárpát-medence etnikai viszonyait. Ha pl. a szarmatákat magyarnak tekintjük, akkor a lengyelek is magyarok, ugyanis az ő eredetmítoszuk szerint a szarmatáktól származnak. De ez már negyon messzire vezetne minket a Dunától.

retépaskab írta...

Ha nem is a teljes Duna, de a Hajógyári sziget melletti kiság rendszeresen beáll, tavalyelőtt embereket is láttam átkelni rajta.

Névtelen írta...

Érdekesek a képek és én valószínűleg rosszul emlékeztem a dátumra, mert megesküdtem volna, hogy ez 1965 telén volt, de ki kell egészítenem az itt leírtakat.
A jégen való átkelés rendszeres volt Verőce és Kisoroszi között szintén a komp hiánya miatt. A lovaskocsik Verőcéről hordták át a szenet Kisorosziba a Duna jegén keresztül.
Ez olyannyira nem legenda, hogy a billenős Zil teherautóval szintén átkelő (igaz nem egészen józanon)
Hencz Sándor ma is él és biztos szívesen elmeséli a történetet. Többen voltunk szemtanúi a szénával felszórt, kijelölt útvonalon való ilyen átkeléseknek.

herfer írta...


Kedves előttem szóló Névtelen, nem emlékszel rosszul, mert a Duna 1963-ban, és 1965-ben is befagyott. Mi Nagymarosról sétáltunk át Visegrádra.

Névtelen írta...

Ha kizárólag a folyamszabályozás okozta fölgyorsulás miatt nem fagyna be a Duna, akkor már jóval 1963/65 előtt sem fagyott volna be. A befagyás hiányához még az utóbbi száz év átlagosan 1 fokos hőemelkedése sem lenne magyarázat önmagában, szerintem. A legnagyobb súlyt a latban véleményem szerint a gyárak, üzemek és lakosság megnövekedett termelése, fogyasztása okozza. Vagyis a hőszennyezés. Ebből az is következik, hogy nem véletlen, hogy immáron 51 éve nem fagyott be a Duna. És persze az is, hogy nem is nagyon fog többet amíg ilyen életformát folytatunk.

csecsaba írta...

A folyamszabalyozas sokkal jobban gatolja a befagyast, mint a klimavaltozas. Jonehany eve volt januarban 3 het -10- -15 folyamatosan es megse fagyott be. A vizlepcsok miatt ugyanis a viz atfordul es nem tud tulhulni. (A lenti 4 fokos viz feljon es mindjart nem lesz eleg hideg, pedig a Duna most tisztabb, mint a 60as evekben es a dunaviz neheny fokkal melegebben is fagyhatna.

Unknown írta...

A kisduna 1982-ben és 1985-ben is befagyott.Gyalogosan lehetett közlekedni Kisoroszi és Dunabogdány,ill Visegrád között.

Névtelen írta...

Ezek szerint 85-ben volt, hogy anyukámmal átsétáltunk a szigetre, kenyérért, a Duna jegén. Ijesztő volt és nagyon élénken emlékszem rá, hogy milyen nagy volt a csönd.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Az 1985-ös Szentendrei Duna befagyásról éppen most ment ki egy kép a fb oldalunkra!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...