2012. február 28., kedd

Adony pusztuló partjain

 
Magyarország turisták által leginkább elkerült tájai közé tartozik a Csepel-sziget déli része. Ez megmutatkozik a turisták, a jelzések hiányában és a helyiek csodálkozó tekintetében. Pedig érdemes ellátogatni erre a vidékre. Ezen a csodaszép verőfényes vasárnapon, kiváló látási viszonyok között indultunk el az Adonyi buszmegállóból célunk, a ráckevei HÉV végállomás felé. Az Adony-Lórév-Szigetbecse-Ráckeve útvonalon első állomásunk az adonyi Nagy-sziget déli része volt.


Adonynál egykor több sziget is volt. Az Adonyi Nagy- és Kis-sziget mellett számos zátony nehezítette a hajózást mind a Fejér megyei, mind a csepel-szigeti part mentén. A Duna szabályozása itt is megtette a hatását, a mellékág nagy részében erdő, vagy nádas található, csupán a déli, öbölszerű részét kotorják, a horgászok nagy örömére. A vízáramlás hiánya miatt fordulhatott elő, hogy ottjártunkkor a mellékág nagy részét még jégpáncél fedte.

 
Az öbölben zajló kotrás hatására megbontott partfalat a hullámzás és a jég együttes munkája könnyedén erodálja. Ez a kis öböl a szigettől délre fokozatosan növekszik, a laza üledéket a folyó erős sodra kimossa a főágba. Hosszú távon a révhez vezető út is elmosódhat egyszer. Az instabil partszakaszokra jellemző omlások és szakadások kísérik a mellékágat ezen a szakaszon.

 
Az adonyi partokat azonban nem csak a sodrás és a hullámzás pusztítja, a munkából az ember is alaposan kiveszi a részét. A keresztgát és a rév közti partszakaszon munkagépek tarolták le a nemesnyár ültetvényt. Feltehetőleg a másik parton is megtalálható pihenőhely kerül majd ide is. A körbebányászott (emiatt könnyen kidőlő) fák látványa egyelőre elszomorító.
 
 
A mellékágat elzáró keresztgát nagyszerű munka, tökéletesen betölti funkcióját. Két külön világot választ el egymástól. A felvízi szakasz (képen jobbra) szintje magasabb, a feltöltődött üledéken már alig lehet nyomát lelni az áramló víznek. Nádas, füzes telepedett meg a szerves anyagokban gazdag - a gát által föltartóztatott  - üledéken. Az alvízi szakasz mélyebb, már csak a kotrások miatt is. Amennyire a jég hagyja, itt még nyílt vízfelület verte vissza a nap vakító sugarait. A gát koronamagasságához képest a vízszint több mint két méterrel volt lejjebb. Csak a legnagyobb árvizek esetén bukhat át rajta a Duna vize.
 
 
A Nagy-Duna partjára kiérve szétszóródott kőtömbök látványa fogadott bennünket. A kötőanyagától megfosztott partvédelmi műtárgyat a víz és a fák gyökérzete egyaránt rongálja. Ha csak egy helyen is megbomlik a kőszórás zárt rendje a pusztulás felgyorsul, és a táguló foghíjak könnyedén elemésztik az egész létesítményt.
 

Ha pedig a kőszórás megsemmisül, a sodrásnak már könnyű dolga van a mögötte lévő laza üledékekkel. Miután a Ráckevei (Soroksári)-Dunát lezárták, a megnövekedett víztömeg súlya sokkal intenzívebben erodálta a főági partokat. A fák gyökérzetükkel egy darabig még dacolnak az omlással, de ebben a küzdelemben azonban nem diadalmaskodhatnak a Duna fölött. A kidőlt fákat a következő árvíz jó munkásemberhez méltóan emeli meg és szállítja magával.
 
 
Az Adonyi Nagy-sziget nyugati partja már legalább száz éve hátrál nyugat felé. Egykor ez a jelenség a mellékágának nyugati partját is érintette. Vetus Salina római táborának nagyobb része ennek következtében omlott a folyóba. Most, hogy a mellékág vize is a főágban folyik le Adony települését nem veszélyezteti az elmosódás. Annál inkább a sziget keleti partját.
 
 
Hogy ne csak a pusztulásról beszéljünk, érdemes megemlíteni, hogy az Adonyi Nagy-sziget volt az első olyan terület, ahol keményfás ligeterdőket figyelhettünk meg. Magas kőrist, kocsányos tölgyet, vénic szilt és madárcseresznyét láttunk, ha az égbe tekintettünk, miközben szinte mindenhol bokáig gázoltunk az éppen kibújt apró hóvirágokban. Három tölgy magasodik a fiatal nemesnyár ültetvény fölé, töveik kedvelt vaddisznó tanyák.
 
 
Hóvirágok hada fogadott minket még a legelvadultabb degradált nemesnyáras sarjerdőben, kietlen tarvágásokban felhalmozott tuskók között is. Ott nőtt minden vaddisznótúrásban, avarból kibukkanó fehér viráguk egyértelműen jelezte, hogy közeleg már a tél vége. Sikerült felülkerekedni a kísértésen és egyetlen tövet sem vittünk haza ezekből a védett virágokból. Ők itt vannak otthon.
 
 
Nem csupán látványos omlások jelezhetik a partok pusztulását. Az Adonyi Kis-sziget mellékága egészen másképpen pusztul. Itt az áramló víz hiányában felhalmozódó avar temeti be az egykori medret. Lassan elmosódnak az éles formák, a fokozatos feltöltődés révén egyre szűkül a nyílt vízfelület. A lefűződött mederben már csak néhol látni jégpáncélt, ami a vízfelület kiterjedésére utal. Néha még egy-egy árvíznek sikerül felhágni a hordalékból készült küszöbön, de az üledéket, melyet magával hozott már nincs az az erő, ami kimoshatná. Így töltődik fel lassan a Nagy-sziget és az üdülőterület között lévő Kis-sziget régi mellékága.
 
 
Nincsen valódi révállomás csárda nélkül! Adonynál utoljára Szomjas Horgásznak hívták ezt a szebb időket is látott épületet. A málló vakolat alól előbukkanó befalazott ablakok érzékeltetik az épület régi homlokzatát. Mellette bebugyolált Nepomuki Szent János szobor jelzi; a közelben révészek dolgoznak. Az újabb korok által vágott bejáratok és ablakok idézik meg az épület szocialista korszakát. A betört ablakok, lyukas tető és az enyészet képviselik a legújabb kort. Az épület még menthető lenne, reméljük a legjobbakat, hogy nem jut a többi Dunamenti révcsárda sorsára.
 
 
Végezetül pedig gondoltunk a beszámoló kapcsán készülődő és nyomunkba lépő lelkes turistákra is. Álljon itt az Adony-Lórév komp menetrendje magyar és német nyelven, melyet hosszas nyomozás után sem sikerült kideríteni otthonról. Egy személyt 300 forintért juttatnak át a révészek a Csepel-szigetre. Ha átjutottunk a túlsó partra, ugyanezen révészektől lehet aztán elkérni a kulcsot egy mesébe illően valószínűtlen épülethez, amelyről a következő bejegyzésben lehet majd olvasni.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...