2011. március 27., vasárnap

Ex Auro Danubi

 
Ex Auro Danubi feliratú bajor aranypénz
Még tavaly, a hűvös nyáron találkoztam egy emberrel Váccal szemközt a Torda-sziget egyik sarkantyújánál. A feltorlódott kavics torlatokat vizsgálta, mintha keresne valamit. Aztán elővett néhány általam nem ismert szerszámot. Messziről figyeltem, ahogy rostálni kezdte a hordalékot, és csak amikor már hazafelé kerékpároztam esett le, hogy nem a háza alapozásához keresett ez a jóember sódert, hanem valószínűleg egy aranymosó lehetett. Ez előtt és ez azóta sem láttam ilyet, viszont aznap megfogalmazódott bennem, hogy bizony ennek a témának jó lesz utánanézni. Már csak a folyó dinamikája, hordalékviszonyai, és annak összetétele kapcsán is. Mindez természetesen kapcsolatba hozható a zátonyok és szigetek keletkezésével, valamint a folyószabályozással. Ugyanakkor egy jól körülhatárolható tájegység néprajzának szerves része volt az aranymosás. Mára azonban ez a mesterség kihalt, jószerével csak műkedvelők foglalkoznak vele hobbi szinten, megélni belőle ugyanis lehetetlen.

Hogyan került arany a Dunába?

     Ugyanúgy, mint bármelyik kavics vagy homokszem. Kőzetek aprózódásával és mállásával. Ha egy folyó hordalékában aranyat találnak, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a vízgyűjtő területen valahol aranytelérek vannak. A Duna esetében több ilyen terület létezik. A vízgyűjtő területén sorrendben haladva az első aranytermő hegység Bajorországban a Wetterstein-hegység. Az itt eredő Isar mentén alakult ki jelentősebb aranymosás. Kelet felé, már Ausztriában következik a Magas-Tauern, melynek völgyeiben a bronzkor óta bányásznak aranyat. A hegyről lefutó patakok előbb a Salzach folyóba érnek, aztán a Salzach az Innbe torkollik, végül az Inn Passaunál a nála szerényebb vízhozamú Dunába. A környéken zajló aranytermelés jelentősségét jól érzékelteti, hogy a XVIII. században az Inn mentét aranymosó körzetekre osztotta föl a bajor bányászati hatóság. Az Alacsony-Tauernből az Enns az előbbieknél már jóval kevesebb aranytartalmú fövenyt szállít a Dunába.
     A magyar szakaszon a Zsitva, Nyitra és a Garam érkezik aranyban gazdag területről, Körmöcbánya és Selmecbánya környékéről. Erdélyben az Aranyos-völgy, Verespatak, Zalatna, a Hunyad vármegyei Nagyág, és Brád aranytartalmú teléreiből kerülnek szemcsék a Tisza mellékfolyóiba. Végül kevésbé ismert, hogy a Bánság területén is volt hagyománya az aranymosásnak, az Oravica-patak, valamint a Néra mentén Fehértemplom központtal.
 
Aranyban gazdag mellékfolyók és az aranymosás főbb helyszínei (Pallas)

A felhalmozódás helyei: torlatok

Folyami hordalékban az arany másodlagos előfordulású, ami annyit tesz, nem a keletkezése helyén található, hanem a külső erők révén áthalmozódott. Ha még nem túl nagy a távolság, amit a víz révén megtett az arany, akkor nagyobb rögökben és hömpölyökben található. Azonban a szállítódás során minél távolabb kerülnek az aranyszemcsék az anyakőzettől, annál finomabb ún. pikkelyekre esnek szét. A Csallóközben egy gramm arany körülbelül 100.000 vagy annál is több aranypikkelyből jön össze.
 
A dombsági és középhegységi szakaszát elhagyó Duna esése a Csallóköznél hirtelen lecsökken. A magával szállított hordalék továbbvitelére már nem marad elegendő energiája a folyónak így kénytelen lerakni azt. A Csallóköz és a Szigetköz a folyó hatalmas hordalékkúpja, amelyen a Duna saját hordalékát kerülgeti, szinte évről évre új medreket keresve magának. A lelassuló vízáramlásból kiülepednek először a legnehezebb, majd később az egyre finomabb szemcsék. Azokat a helyeket, ahol az arany és más értékesebb és fajsúlyosabb ásványok kiülepednek torlatoknak nevezik a bányászatban és geológiában. A torlatokban maga a víz sodrása koncentrálja az aranyszemcséket. Iszapban például hiába keresnénk aranyat, ott a kiülepedés körülményei miatt nem találnánk.
 
Ezek a torlatok kisvízkor kerülnek szárazra, vörös színük vezeti nyomra az aranymosókat. Ha huzamosabb ideig vannak szárazon, színük rozsdabarnára változik. Ennek oka az, hogy a torlatok fő ásványa az arany mellett a vörösgránát és a fekete színű magnetit. Utóbbit nevezik az "arany árnyékának" is.  Mellettük még megtalálható a Duna homokjában a kvarc, cirkon, olivin, amfibol, pirit és a rutil. Az aranymosók számára  ideális hordalék szemcsemérete a homokos kavics és az aprókavicsos homok. A durva kavicsok között kevesebb, de nagyobb méretű aranyszemcsék rejtőznek.

Torlatok nem csak ma élő folyók medrében találhatók, a földtörténet régebbi koraiban kialakult folyami üledékeből is sokfelé bányásznak aranyat. 

Az aranymosás módszere

Aranymosó a Szigetközben (Uzsoky, 2004)
Az aranyász először az aranynéző lapáttal vizsgálja meg a fövenyt, hogy mennyi aranyra számíthat az adott hordalékból. Ez az eszköz bükkfából készül leggyakrabban. Felületét parázzsal megégetik, így könnyebben fennakadnak rajta a nehezebb részecskék, és az arany a színe miatt is jobban észrevehető. Ha úgy adódik, hogy elegendő sárga szemcse akad fönn rajta, az aranyász felállítja az aranymosó asztalát. Általában fenyőfából készül 10-15 fokban megdöntött felületét filc vagy posztó borítja. Ennek felső részén áll a saroglya, ami nem más, mint egy rosta, melybe az előzetesen felhalmozott hordalékot adagolták. A belapátolt homokra, sóderre a meringülő, másképpen köpőce nevű 3-5 literes nyeles konzervdoboz segítségével meritették rá a vizet. Az arany és vaspor kivételével a víz lemossa a fölösleges anyagokat a posztóról. A posztóba akadt szemcséket (napi átlag fél liternyi) az aranyász eltette, és a továbbiakban akkor foglalkozott vele, ha az idő alkalmatlanná válik a mosásra kint a folyóparton.
 
A posztóról összeszedett szemcsék egy ladik formájú alkotmányba kerülnek, melynek neve szérké. Ebben történt az aranyhomok mechanikai dúsítása. Az aranyász a szérkében lévő anyaghoz vizet adagolt, melyet hirtelen mozdulattal le-lelöttyintett róla, így a könnyebb szemcsék távozhattak a vízzel együtt. A szérkében visszamaradt anyagot aranyporzónak hívták. Ezt az anyagot innentől kezdve már kémiai úton finomították. Voltak területek, mint például az Aranyos völgye, ahol a magnetitet mágnessel választották el az aranytól.
 
Az aranyporzót ezután körülbelül négyszer annyi higannyal (régies nevén: kéneső) kellett összegyúrni. A folyamat során a higany "felöltöztette" az aranyat, azaz minden szemcsét befuttatott. A felöltöztetett aranypikkelyeket egy kör alakú tálban víz hozzáadagolásával addig kellett körbe-körbe futtatni, amíg a számtalan higanyszemcse össze nem állt egy gömbbé. Az összeállt gömbök szarvasbőr vagy gyolcs zacskóba kerültek. Az apró pórusokon át kipréselték a higany nagy részét, így magában a zacskóban már nagy tisztaságú, de még mindig szennyezett arany maradt. Utolsó lépésként az aranyász a szarvasbőrben maradt anyagot beletette az aranyégető kanálba, amelyben hevítéssel megszabadult a maradék higanytól. Ennél a műveletnél vigyázni kellett, túl erős hevítés esetén az arany megbarnult, így veszített az értékéből. A sáraranynak nevezett végtermék kis szelencébe került, és ebben gyűlt, amíg tulajdonosa el nem döntötte, hogy egy állami beváltóhelyre viszi, esetleg egy ékszerésznél értékesíti fárasztó munkájának gyümölcsét.

Dunai arany

Magyarországon kétség kívül a leghíresebbek a csallóközi és szigetközi aranymosók voltak. Az Öreg-Duna mentén sorakoztak azok a falvak, melyekben aranyász dinasztiák éltek. Közülük a legnevesebbek: Ásvány, Lipót, Csallóközaranyos, Bős, Vajka, Doborgaz. Errefelé gyakran találkozhatunk a dűlőnevek között is "aranyos" nevűekkel. Ásvány mellett a Dunában az 1884-es térképek is mesélnek az Aranyozó-szigetről. Ezek a "szigetek" rövid életűek voltak, egy-egy áradás után a Duna teljesen átrajzolta a tájat. Évek alatt születtek új szigetek, zátonyok, mindig friss tereppel szolgálva az aranymosóknak.  Évről-évre áthalmozódott a hordalék, így minden évben kisvízkor érdemes volt újra mintát venni az aranynéző lapáttal. A Duna rendszeresen érkező hordaléka generációkon át megélhetést biztosított azoknak, akik megterségnek ezt a nehéz szakmát választották. Az aranymosók kint dolgoztak minden kisvíz idején, lehetett az ősszel, tavasszal, vagy olyan teleken, amikor nem fagyott csonttá a sóder.
 
Ahol még a nemesség is sorban állt, hogy aranyat moshasson: A Tejfalusi-sziget
     
Tejfaluban a XIX. század elején még a doborgazi nemesség közül sem kapott mindenki aranymosásra szerződést, csakis azok, akik a legmegbízhatóbban fizették a bérleti díjat. A csallóközi aranyászokról érdemes megemlíteni azt is, hogy nem csak helyben dolgoztak, hanem útra is keltek, nemritkán  egészen Passau-ig, délnek pedig Mohácsig jutottak ladikjaikkal. Híresek voltak a komáromi aranymosók, akik az Erzsébet-sziget vízfolyással szembeni részén dolgoztak. Még Jókai Mór is említi őket regényeiben. A Bánságban, a Néra és mellékfolyói mentén főként cigányok végezték ezt a mesterséget.
 
Az Ács melletti Lovadi rét
A XX. század huszas éveitől kezdtek állami szinten is érdeklődni a szigetközi ipari méretű aranymosás iránt. Ekkor komoly kutatások is zajlottak, a legjobb eredményt a Győr és Ács közötti folyóteraszokon kapták, itt néhol 0,5 gramm aranyat találtak egy köbméter sóderban. Az átlag azonban ennél jóval kevesebb volt, 0,09 gramm körül, így nem érte meg gazdaságosan kitermelni. A magyar Duna-szakaszon az aranymosásra legalkalmasabb hely az Ács melletti folyókanyarulat belső oldalán elterülő Lovadi-rét. Az itteni zátonyon van a leginkább esélye a mai aranymosóknak fáradságos, több napi munkával pár grammos aranykincset begyűjteni. A 2000-es években Halászi faluban voltak próbálkozások Aranymosó fesztivál szervezésére, az itteni aranymosó versenyre is a Lovadi-rétről hoztak a szervezők megfelelő dunai fövenyt. Ezek a rendezvények források hiányában elhaltak.

Az aranymosó mesterség sorsát a folyószabályozások pecsételték meg. A hajózás érdekében a zátonyokat elkotorták, a mederviszonyokat úgy alakították, hogy ezek képződésükre a legkisebb esély se legyen. Az ausztriai duzzasztóművek felfogják az érkező hordalékmennyiséget, így az aranyat tartalmazó föveny már nem jut el a Csallóközbe. Még ha képes is lenne eljutni, kiülepedni már aligha tudna a felgyorsított vízáramlás miatt. Az egykori zátonyok beerdősültek, a torlatokon humusz képződött. Az aranyászok pedig más mesterség után néztek. Tárgyaik múzeumba kerültek, emléküket azonban számtalan földrajzi név őrzi Goldwörth-től (Ausztria) a felvidéki Aranyosmaróton keresztül az erdélyi székely Aranyosszékig bezárólag.

Ajánlott és felhasznált irodalom:
  • Uzsoki András: Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához. Érc és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek, Rudabánya 2004.
  • http://www.tankonyvtar.hu/historia-1997-02/historia-1997-02-081013-7
  • Nagy Erzsébet: Csallóközi aranymosás, Néprajzi Értesítő 1903.
  • Baranyai József: Csallóközi aranymosás, Komárom 1911.
  • Uzsoki András: Aranymosók és felszerelésük. Néprajz Értesítő 1966.
  • Timaffy László: Az ásványi aranyászók technikája. Győr 1961.
  • Zsiga György: Aranymosás Magyarországon. Tdk dolgozat.
  • Van-e arany a magyar földben. Természet Világa különszám. 1998/II. 57-60. p.

2011. március 21., hétfő

A víz világnapja

 
Március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. Emléknapjáról 1992-ben Rio de Janeiro-ban az ENSZ Környezet és Fejlődés konferenciáján döntöttek, 178 állam miniszterei, államfői.
Egy érdekes képet teszek közzé ezzel kapcsolatban, az idősebb generáció számára biztosan ismerős lehet. Érdekessége, hogy egynél több dunai sziget látható rajta. Melyek ezek?


2011. március 14., hétfő

Linkajánló - A II. katonai felmérés

 
Az Arcanum kiadó jelentette meg Magyarországon először digitalizált formában a katonai felmérések anyagát. Most egy újabb fejlesztés keretében a múlt könnyedén  összehasonlíthatóvá válik a jelennel. Az alábbi linken megtalálható program el van látva keresővel, nagyítható, sőt a térképlapok jobb szélén elhelyezett + jelnél még az alaptérképeket is megválogathatjuk. Alapbeállítás, hogy bal oldalt a katonai felmérés, míg jobb oldalt válsztható Googleearth felület látható. A katonai térképszevények keltezését nehéz meghatározni, ugyanis a magyar szelvények 1806-1869 között készültek el. Sokszor a szomszédos térképlaok sem egyeznek időben, míg az egyiken mocsarat jelölnek, addig a szomszédján pár évvel később már nyoma sincsen. 

Itt a Dunai Szigeteken elsősorban a Duna mederváltozásait emelném ki, mint jellemző példát arra, hogy ilyen rövid időtartam alatt mekkora változások mentek végbe az adott tájon. Érdemes a program segítségével végignézni az Öreg-Dunát a Csallóköz és a Szigetköz hordalékkúpján. Mára feliszapolódott mellékágak elevenednek meg újra, eltűnnek a szabályozási művek és azok következtében bekövetkezett változások. Régen beszántott medreket találunk délebbre a tolnai löszdombok alatt, le egészen a Drávatorokig. Ha valaki arra vállalkozik, hogy a Tiszát követi végig, forrástól a torkolatig úgy érezheti majd magát, mintha másik , tökéletesen ismeretlen Magyarországba csöppent volna.
 
A kiválasztott bemutató képen Bős és környéke szerepel, ahol a Duna viszonylatában a két térkép között eltelt időszak legnagyobb változását tanulmányozhatjuk. 

Az erőmű és környéke Bősnél (Gabcikovo)

Nemcsak földrajzosoknak ajánlanám, hiszen kit ne érdekelne, hogyan nézhetett ki szűkebb lakókörnyezete 150-200 évvel ezelőtt. A program itt érhető el:

2011. március 12., szombat

Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Budapesten



Wesselényi emlékérem 1988-ból (www.toplicit.com)
Az 1838. március 15-én éjjel tetőző híres pesti jeges árvíz történetét sokan megírták már. Az interneten fellelhető "irodalom" azonban jelentős átfedéseket mutat, szépen vissza lehet fejteni, ki kitől mikor mit vett át. Néha még arra sem véve a fáradságot, hogy a hibákra ügyeljenek. Sokat törtem a fejem, hogyan lehetne megemlékezni erről a hidrológiailag jeles napról, anélkül, hogy az unalomig ismert tényeket ismételjem. 
Jégtorlódásos árvíz a Révai lexikon szerint Európában leginkább a Ny-K-i és ÉNy-DK-i irányú folyókon szokott jelentkezni. Ennek oka, hogy a befagyott folyón először nyugaton jelentkezik az időjárásváltozás, és ennek következtében az olvadás. A kelet felé meginduló jégtömeg azonban nem tud haladni, mivel a folyásirányban még vastag jégpáncélt talál. Ez a jelenség igen gyakori volt a Dunán és a Volgán, ellenben a Tiszán például meglehetősen ritka. Jégtorlódásnak azt nevezik, amikor a zajló jég a meder egy jellegzetes pontján (mederelágazás, sziget, hídpillér, szűk kanyarulat, zátony) összetorlódik, és elzárja a víz útját.  Jégdugó kisvizes és hideg időszakokban alakul ki legnagyobb valószínűséggel. Ilyen esetben a vízszint órák, napok alatt igen magasra duzzad, és a folyó kilép a medréből, hogy megkerülhesse az akadályt. A jégtorlódások felszakadása során hatalmas összefagyott, kavicstól és egyéb mederanyagtól elnehezült jégtömbök keletkeznek. Ezek potenciálisan újabb és újabb mederelzáródásokat okoznak. Az 1900-as években sokszor volt arra szükség, hogy robbantásokkal, tüzérséggel és bombákkal zúzzák szét a gyakran több kilométeres jégdugókat.

1838. márciusában a hirtelen jött csapadékos felmelegedés következtében megindult a Duna magyarországi szakaszán a jégzajlás. A szabályozatlan, és elfajult Duna szakaszok különösen kedveztek a jégtorlaszok kialakulásának. A felszakadó jégpáncélból származó jégtáblák elsősorban a szigetcsúcsokon akadtak fönn, ahol aztán gáttá fagytak. A mögötte érkező víz addig emelkedett, amíg a felhajtóerő "átemelte" a jégdugót zátonyon. Március 13-án, az esztergomi tetőzés a Szentendrei-sziget csúcsán, Kisoroszinál feltorlódott jégtömeg következtében alakult ki. Még aznap este ugyanez a jelenség ismétlődött meg Óbudánál, az Óbudai-, a Fürdő-, és a Népsziget csúcsain. Ez okozta Vácnak, Szentendrének, és az összes szentendrei-szigeti és parti településnek a vesztét. Budapesten az emelkedő vízszint már  március 13-án átszakította az északi, más néven váci gátat. Az északi irányból érkező elöntés a régi Duna-mederben, a Rákos-árokban keresett lefolyást, így nem véletlen, hogy a mai Nagykörút nyomvonalán mérték a legnagyobb vízállásokat (lásd mellékelt térkép). A jég 14-én hajnalban újra feltorlódott, ezúttal a Csepel-sziget csúcsánál lévő Kopaszi-zátonyon. A Soroksári-ág fenékig befagyott, természetes akadályt alkotva a folyó útjában. A visszaduzzadt folyó dél felől is átszakította a várost védelmező soroksári gátat. Végül március 15-én a budai vízmércén mért 29 láb, 4 hüvelyk és 9 vonás (1030 cm, más források szerint: Pallas lexikon 940 cm, Révai lexikon 936 cm, Magyarország Földje 1037 cm, megint máshol 927 cm.) magasságban, azaz a valaha mért legnagyobb vízállással tetőzött a Duna.

Budán 1817-ben helyezték üzembe (a pozsonyival egyetemben) Magyarország első vízmércéjét. 1823-tól vált rendszeressé a leolvasás. Később a felépült Lánchíd budai pillérére került ez a mérce, 0 pontja az 1834. évi kisvízszinttel egyezett. Ez volt az úgynevezett "sempont" azaz semmipont. Ez egy abszolút magasság, pontos és fontos térképészeti szint és alappont. Az Adriai-tenger víztükrétől számított 96,586 méteren állt. (A nullpont később módosult, jelenleg a budapesti Vigadó téri vízmérce "sempontja" a Balti-tenger szintje felett 94,97 méter.) Ehhez képest mértek 1030, (940, 936, 927, 1037) centitmétert. Nem valószínű, hogy a mércén létezett ekkora érték, én azt gondolom, hogy a házfalakon hagyott iszap szintjéből számították vissza. Ha hihetünk a méréseknek, az 1838-as jeges árvíz 106-107 méteren tetőzött az Adria szintje fölött.

Pesten szigetszerűen kiemelkedő területek maradtak csupán szárazon ezekben a napokban: a Nyugati tér, Deák tér egy része, kisebb halmok a Parlament környékén, a Ferenciek terén, valamint a Nagymező utcától keletre eső magaslat.  A Kőmíves utca (ma Andrássy út) torkolatában álló kis kápolna is megúszta az árvizet, az ittenei menedék szerepet játszott abban, hogy a Bazilika később erre a magaslatra épült. 

Az árvízi szint magassága Pesten. (in. Némethy Károly 1938.)

Az árvíz levonultával felmerült a kérdés, hogyan is lehetne elejét venni az újabb elöntésnek. Egyfelől az volt a javaslat, hogy emeljék meg a város talajszinjét az árvízszint fölé. Mások, mint például Széchenyi ezt a tervet élesen kritizálták, ők elsősorban a folyó megregulázásában látták a megoldást. Vásárhelyi Pál az árvíz előtt is többször figyelmeztetett az egyre magasabb szinteken tetőző árvizekre. Rövid távú megoldásként (egészen az 1870-es évekig) az első elképzelést választották. Károlyi gróf ellenben az ésszerűséget követte, amikor  árvízmentes szintet választva 1840-ben megalapította Új-Pestet.
Pesten a feltöltések megkönnyítése érdekében városszerte számtalan mementót helyeztek ki az épen maradt, szilárd alapú épületek falára. Ennek szinte már hagyománya volt Pest-Budán, a XIX. század végén még álltak házak az 1775-ös árvíz szintjét megörökítő táblákkal. Ezek közül már egy sincsen meg, sőt az 1838-as emlékek közül is számtalan elpusztult. Azonban aki nyitott szemmel jár Budán és Pesten még jó néhánnyal találkozhat. Egy ilyen sétára invitálnám az olvasókat, fényképezőgéppel és mérőszalaggal a kézben:

1. Ferenciek tere, Wesselényi emléktábla 1895.

2. Százéves Étterem, Pesti Barnabás utca 2. 242 cm

3. Apáczai Csere János utca 7. 152 cm

4. Dessewffy utca 8-10. 63 cm.

5. Szerb utca 21. 151 cm

6. Váczi utca 47. (Angolkisasszonyok templomában) 220 cm

7. Veres Pálné utca 29. 157 cm


8. Bródy Sándor utca (Nemzeti Múzeum kerítése) 127 cm

9. Rákóczi út 41. 139 cm.

A Rókus kápolna régi árvíztáblája (a műemlék felirat fölött)

10. Rákóczi út, Rókus kápolna 154+82 cm.

11. Döbrentey utca 15. fejmagasság fölött

12. Horváth Mihály tér 7. Szent József plébánia, fejmagasságban (forrás: szoborlap.hu)

13. Szerb utca 4. 270 cm

14. Bem József tér 3. 122 cm

15. Ferencváros, Viola utca 31-33. 118 cm

16. Újlak, Lajos utca 18-20. 84 cm

17. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, a Kinizsi utca 22. szám alatti épületről
 
18. Ferencváros Liliom utca 25. 1977-ben eltűnt. Fortepan.hu

2013. május 10-i frissítés

19. Lágymányos, alsó rakpart, Szabadság hídtól délre. 272 cm

20. Víziváros, Gyorskocsi utca 44. 123 cm

21. Óbuda, Lajos utca 102 a, udvarban jobb oldalt. 212 cm

22. Terézváros, Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplom. Oltár bal oldalán, derékmagasságban.

23. Belváros, Váci utca 47 a. Angolkisasszonyok zárdájának kerengőjében (ma Heller Farkas Szakkollégium) 197 cm

24. Lipótváros, Vigyázó Ferenc utca 6. udvarban. 101 cm

2013. május 24-i frissítés
 
25. VIII. Józsefváros, Salétrom utca 5. Református parókia 148 cm
 
26. Nagytétény XXII. ker. Nagytétényi út 306. Lábazati festés árvízszint magasságban! 53 cm
 
27. Budafok XXII. ker. Kossuth Lajos utca 38. 67 cm

2013. Június 17-i frissítés

28. IX. Ferencváros Bokréta utca 32. 122 cm

29. IX. Ferencváros Kinizsi utca 31. 164,5 cm

30. V. ker. Papnövelde utca 7. Bent a kerengőben. 97 cm

31. V. ker. Pesti Barnabás utca 2. 100 éves étteremben, 227 cm

32. VIII. Józsefváros. Emléktábla a Ludovikán, bejárattól balra bent

2013. Június 21-i frissítés

33. III. ker. Óbuda Római katolikus templom, oldalkaputól balra. 113 cm.
 
34. III. ker. Óbuda Római katolikus templom, bejárat melletti szenteltvíztartó felett. 127 cm.

2013. Július 2-i frissítés 

[...] Az árvíz szintjét, a városszerte számos épület falában jelenleg is látható magyar és német jelző-emlékeztető márvány- vagy öntöttvas táblákhoz hasonlóan, nyilván megjelölték ekkoriban több helyütt héber nyelvű felirattal is. Az egyetlen héber árvíztábla, amelyről tudomásunk van, éppen Óbudán maradt fenn: vörös márvány-kő, a Lajos utcai zsinagógában volt, a Tóra-szekrényhez vezető lépcsőzet bal oldali pofa-falában. Nem egészen véletlenül: a II. emeleti karzat sok hajléktalan számára nyújtott menedéket az árvízi napokban. A táblát a restaurálás és átalakítás során (1980 k.) eltávolították, de megvan, jelenleg a Vízügyi Múzeumban; híresztelések szerint egy tiszteletreméltó személy, akit minden zsidó történeti emlék és régiség vonzott volt, ajánlotta fel megvételre. [...] /forrás/

35. Óbudai zsinagógában álló árvíztábla, jelenleg Duna Múzeum, Esztergom

36. Józsefváros Tavaszmező utca 7.

2013. November 27-i frissítés

37. III. Óbuda Fő utca 168. R. kat. plébánia kapualjában

2013. December 15-i frissítés

38. I. ker. Fő utca 41. Szent Ferenc sebei templom 193 cm.

2014. Január 15-i frissítés

39. I. ker. Fő utca 41. Máltai Szeretetszolgálat épülete 200 cm

40. Ismeretlen tábla a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményből (fortepan.hu)

Frissítés 2014.06.27.

Szinte hihetetlen, de Bokody József 2013-as prezentációjában újabb négy, már eltűnt árvíztábla arcchív fényképe bukkant elő!

VIII. ker. Bacsó Béla u. 20. 120 cm
 
IX. ker. Berzencey u 9. 200 cm

I. ker. Corvin tér 2. 269 cm

VIII. Hock János utca 10.
Bécsi út 77. 

Pesten az utcaszint magassága csak kivételes helyszíneken egyezik meg az 1838. évivel. Ilyen  hely a Százéves Étterem, a dombra épült Rókus kápolna, a Szerb utcai szerb templom kertje és a két templombelső. Az itt mért értékek jó közelítéssel mutatják meg, mekkora volt annak idején az elöntés. A többi helyszínen pedig éppen a feltöltés mértékét tudnánk meghatározni a kihelyezett árvízi táblák alapján.


További árvízi táblák itt találhatók:
  • Bacsó Béla utca 20. Házzal együtt elbontották.
  • Budapesti Történeti Múzeum, Budai Vár. A Döbrentey utcában található tábla eredetije.
Budapesten kívül:

Ajánlott és felhasznált irodalom:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...