2010. november 15., hétfő

A Gödi-sziget déli küszöbszintje

  

2010. November 6-án délután jártam lent a Gödi-sziget déli végében, ugyanis a vízmérce Vácott 88-89 centiméteres stagnáló vízállást jelzett. Arra voltam kíváncsi, hogy ilyen vízállási helyzetben van-e kapcsolata dél felől a mellékágnak a főággal. A mellékelt kép aznap készült, azon a ponton, ahol az egykori fattyúág kiszakad a mellékágból. Ebben a helyzetben a mellékág felesleges (főként forrásokból táplálkozó) vizei csordogáltak egy kisebb kavicsos mederben a pár méterrel lejjeb elhelyezkedő Nagy Duna vizébe. A főágból érkező nagyobb hullámok viszont már átjutottak a mellékágba, így arra a következtetésre jutottam, hogy a déli küszöb szintje váci vízállásadatok alapján 90 cm kell, hogy legyen, pár cm esetleges eltéréssel. Ez azt jelenti, hogy az északi 123-125 cm-es küszöbnél a déli mintegy 33-35 cm-rel alacsonyabban helyezkedik el. Az észlelt állapot alapján könnyen meg lehet rajzolni majd a mellékág hossz-szelvényét. A Duna főági esésvonala alapján pedig könnyedén meg lehet határozni, hogy a Kis-Duna 30 centis esése 900-1000 méteren megegyeznek-e. Ha a főág esése kisebb, akkor nagy valószínűséggel az északi küszöb szintje süllyedni fog. Ha az esés kisebb, akkor a déli küszöbnél feltöltődés várható.
Abszolút értékben kifejezve, a Kis-Duna-ágat dél felől elgátoló zátony magassága körülbelül 98,5 méter, ettől pár centiméteres eltérés lehetséges.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...