2010. augusztus 10., kedd

Régészeti tanulmányút a Szentendrei-szigeten - Csárdák


A Duna mentén a hajóvontatás korában számtalan csárda állt a hajósok rendelkezésére bizonyos távolságokra egymástól. Ezek látták el mind a hosszirányú - vontató személyzetet - és keresztirányú - utazók, komposok - közlekedést. Szálláshelyet, ételt italt biztosítottak, és az információáramlásban is nagyon fontos szerepük volt egykor. Napjainkra legtöbbje elpusztult, vagy éppen jelenleg is pusztul, megmentésükre nem irányul sem önkormányzati, sem kormányzati szándék.

A váci Duna-ágban folyásirány szerint haladva a településeket nem számítva első volt a Buki-csárda, melynek ma már nyoma sincs. Eredetileg a Buki-sziget alsó harmadánál állt a váci parton, valamivel a mai sóderkikötőtől északra. A terület ma erősen bozótos, leginkább szemétlerakásra használták. A csárda még állt a két világháború között, napjainkra felmenő falai nem maradtak. 

A következő a Pokol csárda, a tahitótfalusi oldalon. Talán ez volt mind közül a leghíresebb, egészen 3-4 évvel ezelőttig, amikor is egy beruházó lebontatta. Egy kétszintes létesítményt kezdett építeni a helyére, amire nem volt engedélye. Az építkezés ezért áll...


A Somos csárda Sződligettel szemben állt, ott ahol a Nagy-árok beleszakadt a Duna fő medrébe. A két világháború között még állt, valószínűleg a vízkivételi művek és az árvízvédelmi gát építése pecsételte meg a sorsát. Napjainkra sem téglatörmelék, sem habarcs, sem egyéb nyom nem jelzi egykori helyét.

 
Dunakeszivel szemben áll a Horányi csárda, építése a múlt ködébe vész, valószínűleg egykorú az emberiséggel, hiszen ugyanitt állt a rómaiak dunai átkelője is. Falában valószínűleg találnánk jópár római emléket. Már az első katonai felmérésen is ábrázolták, megemlékeznek róla a Dunai Mappáció kacsán is 1826-ból. Jelenleg pusztul, egy olasz befektető jóvoltából, akinek nyilván semmit nem jelent a hely. Pedig jelenleg ez a környék egyik legrégebbi - még álló - csárdája.


Az utolsó csárda, amiről tudomásom van, az a ma is működő Megyeri csárda a 2-es út mellett. Egykor közvetlenül a Duna mellett állt, azonban a folyószabályozás révén messze került tőle. Régen itt komp járt a budai oldalra. Megfigyelhető, hogy az alapozási szintje nagyon alacsonyan van a környezetéhez képest. Ez annak köszönhető, hogy az útépítések és szabályozási munkálatok következtében a környéket föltöltötték.
A csárdák szinte kivétel nélkül megemlíttetnek a Dunai Mappáció földmérői által, mint földmérési alappontok, de a legtöbb árvízszintnél is viszonyítási alapul szolgáltak.

2 megjegyzés:

  1. A megyeri híd alatt a szigeti oldalon a hídtól kb 600 méterre lefelé volt a Totyi csárda.35-40 éve azt emlékeim szerint még üzemelt.

    VálaszTörlés
  2. Igy van. Evezosok ott pihentek meg.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...